Az útkészítő prédikációja

Keresztelő János és mögötte, tőle kissé távolabb Jézus alakja beleolvad a messzi földről összesereglett emberek sokszínű tömegébe. Mégis a főszereplők tudatos elrejtésével is gondosan ábrázolja a tömeg sokféleségét, a különböző alakok egyéniségét, társadalmi, földrajzi származását. Számtalan ötlettel és festői mesterfogással jellemzi a tömeget. A tömegbe verődve sokan tátott szájjal hallgatják a prédikációt, mások közömbösen, tüntetőleg félrefordítják a tekintetüket, vagy a szomszédjukkal beszélgetnek. Parasztok és szerzetesek, ázsiaiak, turbános törökök, katonák és vénasszonyok láthatók a képen, vallási fanatikusok és tébolyult arcok is fel-felbukkannak a sokaságban. A fákon gyerekek hallgatják a prédikációt. Jánost és Jézust kivéve mindannyian XVI. századi öltözékben vannak. A távolban kanyargó flandriai folyó egészíti ki a teljes képet.

A festmény témájául szolgáló bibliai eseményt így olvassuk:

Azokban a napokban kezdett Keresztelő János prédikálni Júdea pusztájában: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa! Mert ő az, akiről Ézsaiás így prófétált: »Kiáltó szava hangzik a pusztában: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!«” János teveszőr ruhát viselt, derekán pedig bőrövet, tápláléka sáska volt és vadméz. Akkor kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júdea és a Jordán egész környéke; és amikor megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban. (Máté 3,1–6)

A mélyen hívő Bruegel számtalanszor kereste fel a falvakat barátja, Hans Franckert kíséretében. „Parasztnak öltözve meglátogatták a falusi mulatságokat, menyegzőket, ajándékokat vittek, mint a többi vendég, s egyik vagy másik családhoz tartozónak mondták magukat.” Bruegel elbeszélgetett vagy éppen mókázott a helybeliekkel, megfigyelte életmódjukat, szokásaikat. Rajzokat, vázlatokat, majd festményeket készített a vidéki életről. Ezek miatt ragasztották rá kortársai a paraszt Bruegel vagy vicces Péter elnevezéseket. Elsők között volt, aki nem lenézően fordult az egyszerű nép élete felé. A parasztokat nem különleges, groteszk lényeknek festette le. A parasztok életében, munkájában és mulatságaiban az emberi élet fontos szakaszát látta.

Bruegel témakidolgozása ellentétben áll más művészek hasonló alkotásaival szemben. A néhány évtizeddel később alkotó Rembrandt Keresztelő Szent János prédikációja (1636) című alkotásán a tömeg a nézővel szemben helyezkedik el. De ismerve Bruegel életművét, habitusát és kritikai hozzáállását az élet egészéhez, az „egybevág Bruegelnek egész életművében megnyilvánuló abbéli szándékával, hogy az embereket álarcba és álruhába öltöztesse és fonák oldalukról mutassa be”.[1] A sokaságot nézve nagyon hasonló az elrendezése a néhány évvel korábban keletkezett (1559) A hit című sokszorosított grafikáján is. Az alakok jó része háttal helyezkedik el a nézőhöz képest. Ennek a képnek a felépítése mégis nagyon különös. Hiszen az „előtérben ötven vagy akár több alakot is látunk hátulnézetben. Jóllehet ebbe belejátszik az emberek arc nélküli, anonim ábrázolására való hajlam is.”

Érdemes a festmény történeti hátterének is figyelmet szentelni. A mű keletkezésének idejében, ahogy az akkori magyar területeken is, megindult az ellenreformáció. Németalföldön a protestánsok kiszorultak a templomokból, de még a városokból is a megszálló spanyol katolikus uralkodói rendeletek miatt, és ezért az erdőkben és más szabadtéri helyeken gyülekeztek. Ezeket az alkalmakat nevezték bozótprédikációknak (hollandul ,,hagepreek”-nek). Feljegyezték például, hogy 1566. július 7-én húszezer ember gyűlt össze az arenoville-i híd közelében Tournaiinál, hogy meghallgassák Ambroise Willét, a híres kálvinista prédikátort. Ezeken az alkalmakon a férfiak fegyvert viseltek, őrszemek figyelték a hatóságok esetleges feltűnését. Talán egy ilyen eseményen való részvétel adhatott ihletet a művésznek az alkotásra.

A festmény több tucat élettörténetet, sorsot, cselekményt ábrázol, ezek közül három jelenetet emelek ki.

Keresztelő János és Jézus alakja

Keresztelő János és Jézus Krisztus alakja szinte beleveszik a tömegbe. Egyedül testtartásuk, ruházatuk és a feléjük forduló tömeg vezeti rájuk tekintetünket. Az aszketikus kinézetű Keresztelő Jánoson egyszerű teveszőr ruha van, amit derekánál bőrövvel rögzít. Jézusnak háttal áll, de a testbeszéde mégis Jézusra vezeti a tekintetünket. Jobb kezével áldást mutat, részben a tömegnek, de leginkább Krisztusnak. Az ikonográfiában ez a kéztartás elsősorban Jézusnál figyelhető meg, hiszen az ujjak helyzete Jézus Krisztus nevére utal (IC XC), két ujja az ő kettős, isteni és emberi természetét jelöli.

Keresztelő János áldón Jézus felé fordítja jobb kézfejét, és a bal kezével is egyértelműen rámutat. A tömeg Jánost figyeli, de a jelenetből egyértelmű, hogy János éppen most nyilatkoztatja ki: nem ő a Krisztus.

Ahogy az írástudóknak is kijelentette: „De közöttetek áll az, akit ti nem ismertek” (János 1,26), „ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én” (János 1,30), később így beszél János: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.” (János 3,30)

Jézus a háttérben figyel. Világoskék ruhája mint attribútum utal istenségére, de másból ez még nem derül ki. Jézus karba font kézzel áll a tömegben – és ez nagyon tudatos, teológiailag indokolt gesztus. Jézus nem emelkedik ki: civil ruhában, a hallgatók között áll, karba tett kézzel. Ez a gesztus a visszafogottság, az önuralom és az önkéntes rejtőzködés jele.

Ő a testté lett Ige – mégis hallgat. Ő a Messiás – mégis tanítványként áll a tömegben. Még nem jött el az ő ideje.

A karba font kéz a XVI. század képi nyelvében elmélyült figyelmet, belső koncentrációt, visszatartott erőt jelentett. Más megközelítésben: Felismered-e őt, amikor nem beszél?

A jós

A festmény a nézőhöz legközelebb eső jelenetében egy nemes embert látunk, aki a tenyeréből jósoltat egy cigány férfival. Bruegel emberismerete sajnos ma is megállja a helyét. Nyilván sokat járt olyan helyen, ahol Isten igéjét hirdették és az egybegyűlt tömeget kihasználva különböző árusok, házalók, szélhámosok is megjelentek a haszon reményében. Amíg a prédikátor figyelmeztet a világvégére, addig a tömegben, néhányan kíváncsiak, mit hoz a jövő. A tenyérjós jelenléte azt is mutatja, hogy a hallgatóság nem egységes, mindenki mást keres, még egy vallásos eseményen is „fogyaszt”. A tenyérnek ilyen módon való szerepeltetése a festményben felvet egy kérdést.

Az életvonalában bízik az ember, vagy Krisztus átszegzett tenyerében látja meg az örök élet lehetőségét. „Ha majd azt mondják nektek, hogy forduljatok a halottidézőkhöz és a jövendőmondókhoz, akik suttognak és mormolnak, ezt feleljétek: Nem Istenéhez kell fordulnia a népnek? A holtakhoz kell fordulni az élő helyett?” (Ézsaiás 8,19)

Bemerítés a folyóparton

A nyomasztóan sötét erdei környezetből Jézus alakján túl szemünk kijut a világosba. A messzi tájra vetül pillantásunk, a folyóra, a városra, a hegyekre. A folyó partján szabad szemmel alig láthatóan, de emberek merítkeznek be. Az emberiség számára a leginkább várt pillanat ez. A bűnös nép felocsúdik és keresi Istent. „Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik.” (Márk 16,16)

Bruegel nézetei

Bruegelt zsenialitása, profetikus művészete, korszakos jelentősége miatt is minden egyház, felekezet érthető okokból magának szeretné tudni. Michael Auner osztrák művészettörténész a múlt század ötvenes éveiben, különösen a Bécsben őrzött Keresztvitelt[2] és a Budapesten levő Keresztelő Szent János prédikációját elemzi mélyrehatóan, és így jut arra a következtetésre, hogy Bruegel életének utolsó éveiben az anabaptizmussal állt vagy óvatosabban fogalmazva állhatott világnézeti és politikai kapcsolatban. Auner megállapítása alapvetően különbözött a Bruegel-kutatás addigi eredményeitől. Auner csak annyit fogadott el a korábbi kutatásokból, hogy Bruegel festészetének jellegzetes, egyéni hangvétele csak sajátos szellemiségéből, szemléletmódjából fakadhat. Bruegel is, mint aki szívén viselte az ország sorsát, gyűlölte a fennálló elnyomó, zsarnoki rendet. Ezek az érzések kedvező talajt teremtettek a világvége közelségét hirdető tanításoknak. A társadalom legelszántabb plebejus rétegei a társadalmi problémák megoldásához a radikális baptista eszmékből, elsősorban a melchioritizmusból merítették hitüket. A mozgalom Németalföldön – az egyre fokozódó üldözések ellenére is – népszerű lett. A Keresztelő Szent János prédikációja a németalföldi szabadságharc körülményei közt különösen buzdító hatású volt. Bruegel „prédikációja” hívja az embereket, a társadalom minden rendű, rangú és nemzetiségű tagját, hogy álljanak a jók táborába, tegyenek vallást bűneikről, és térjenek meg.

A következőkben Bruegel teológiai ismeretét is szeretném kiemelni a fentiek alátámasztására. A kép jobb alsó sarkában láthatunk két csuhás alakot, amint bizalmasan beszélgetnek. Az egyik világoskék, a másik sötétszürke ruhát visel. A világos színű ruhában lévő alak oldalán egy elefántcsontból(?) készült tégely lóg, ami valamilyen írásra, jelölésre szolgáló eszköz részeként talán tintát tartalmaz.

Figyeljük meg mit ír Ezékiel: „De volt közöttük egy gyolcsba öltözött férfi, akinek íróeszközök voltak az oldalán.” (Ezékiel 9,2) Még izgalmasabb, amikor az említett „gyolcsba öltözött” alak ruhájának nyakkivágása alatt felfedezünk egy „T” betűt formáló jelet.

Ha felidézzük Keresztelő János ebben a pillanatban elhangzó szavait, „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!”, akkor a festmény korabeli nézője arra a következtetésre juthatott, hogy ezek a személyek küldöttek, a végítélet angyalai lehetnek. A világoskék ruha az ikonográfiában az égre utal. A ruhán lévő „T” pedig nem más, mint a tau, a „jel”.[3] A tau a héber ábécé utolsó betűje, így értelmezve a görög ómega megfelelője. Kumránban a messiási közösséghez való tartozás jele volt.

Ezékiel látomásában az angyal a tau jelét teszi a kiválasztottak homlokára, ami a megkülönböztetés jele, a védelem jele az ítélet idején. A jel viselése belső állapothoz kötött, azok kapják, akik sóhajtoznak (bűnbánatot tartanak) bűneik miatt.

„Ezt mondta neki az Úr: Menj végig a városon, Jeruzsálemen, és tégy jelt azoknak a homlokára, akik sóhajtoznak és nyögnek a sok utálatos dolog miatt, amit elkövetnek benne. A többieknek pedig ezt mondta a fülem hallatára: Menjetek mögötte végig a városon, és öldököljetek! Ne szánakozzatok, és ne legyetek könyörületesek! Gyilkoljátok az öreget, az ifjat és a szüzet, a gyermekeket és az asszonyokat, hadd pusztuljanak! De azokhoz, akiken jel van, ne nyúljatok!” (Ezékiel 9,4–6)

A mennyei jelenésekbéli angyal Isten pecsétjével jelöli Isten szolgáinak homlokát: „Láttam, hogy egy másik angyal is feljön napkelet felől, akinél az élő Isten pecsétje volt, és hatalmas hangon odakiáltott a négy angyalnak, akiknek megadatott, hogy ártsanak a földnek és a tengernek, és így szólt: Ne ártsatok a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, amíg homlokukon pecséttel meg nem jelöljük a mi Istenünk szolgáit” (Jelenések 7,2–3), a választottak homlokukon viselik a Bárány és a Bárány Atyjának nevét: „És láttam: íme, a Bárány ott állt a Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezren, akiknek a homlokára az ő neve és Atyjának a neve volt felírva” (Jelenések 14,1), a pecsét, a jel itt is a héber tauval azonos és a tulajdonost (a gazda megjelöli a nyáj juhait, hogy fölismerje övéit) jelzi, aki itt maga Isten.

Az egyházatyák is sokat tulajdonítottak ennek a betűnek (jelnek). Tertullianus szerint a tau = crux, a kereszt előképe, Órigenész és Jeromos szerint a tau Krisztus keresztjére mutat. Assisi Szent Ferenc személyes jelként fogadta el a taut, levelei végére helyezve az áldás és a hit pecsétjeként. Számára és követői számára a tau több volt, mint egy jel – Krisztus keresztjének szimbóluma volt, és emlékeztetőül szolgált a szerzetes szegénységre, tisztaságra és engedelmességre való elhívására.

A festmény értelmezésében ez a legmegdöbbentőbb üzenet. A végítélet elkezdődött, Isten angyala kész, hogy a jelet elhelyezze az igazak homlokán. Nincs több idő, „A fejsze már a fák gyökerén van: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik” (Máté 3,10). Bruegel festményének üzenete (evangéliuma) ezért időtlen és szól minden emberhez minden korban.[4]

„Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor…” (Zsidók 3,15)