Bár furcsa volt a stílusa, és nem megszokott módon ábrázolta a náci Németországot, de nemcsak szórakoztatott, hanem el is gondolkodtatott.
Feltettem azt a kérdést, hogy lehet-e vígjátékot csinálni egy olyan ideológiából, mely milliók életét követelte, mely történelmünk egyik legsötétebb időszakát hozta el. Aztán rájöttem, hogy igen. Lehet egy borzalmat bemutatni a maga szörnyűségében, és akkor az egy dráma lesz, és ki lehet figurázni, nevetségessé tenni, akkor pedig szatíra.
Nem véletlen, hogy a diktatúrák idején a humor marad az emberek számára, ahol megélhetik a szabadságukat. Gondoljunk csak Magyarországra a rendszerváltás előtt.
A humoristák szánalmasnak és nevetségesnek mutatták be a rettegett vezetőket és azt, amit ők képviseltek. Ha valamin nevetünk, attól már nem félünk, és rájövünk jelentéktelenségére, és arra, hogy az életben fontosabb, valódibb dolgok vannak a gyarló ideológiáknál. Az egyik kedvenc filmem a szocialista időszakból a Legényanya, mely görbe tükröt állított a rendszernek. Erre a humorra a XXI. században is szükségünk van!
A film Hitlert sem egy vérszomjas Führerként mutatja be, hanem egy kis ugri-bugri, tökkelütött bohócként, aki a főszereplő kisfiú elképzelt barátjaként jelenik meg. De a többi náci tiszt is idiótának van beállítva (mivel bizonyos szempontból azok is voltak). Nem épeszű ember, aki olyan dolgokért harcol, mint a nemzetiszocialista eszme. Nevetséges, de egyben tragikus az emberi butaság!
Jojo egy tíz és fél éves kisfiú. Édesapjáról azt tudja, hogy a fronton harcol, édesanyja neveli. Ő is, mint minden kortársa, szeretne kitűnni a többiek közül, szeretne valaki lenni. Ezért szeretne náci lenni, ezért lép be a Hitlerjugendbe. De valahogy semmi sem sikerül neki.
A rendszer haldoklik, a háború a vége felé közeledik, a szövetségesek már Berlin határában vannak. A nácik már a gyerekeket is felfegyverzik és harcra képezik. Jojo azért válik Nyuszivá, mert egy hadgyakorlaton képtelen megölni egy nyulat, szánalmat érez. Mindenki kineveti, és maga sem érti, mi történik vele.
Otthon a lakásban felfedez egy kis titkos üreget, ahol egy zsidó lányra talál, akit anyja bújtatott el. Lehet, hogy édesanyja nem is az, akit eddig ő megismert? Jojo és a zsidó lány kapcsolata egyre inkább barátsággá fejlődik. A fiú rájön, hogy a zsidók nem is denevérszerű lények, akik emberek vérét szívják, még szarvuk sincsen, hanem érző emberek, akik nem különböznek másoktól. Ma is hány és hány előítélet él az emberekben, hamis sztereotípiák, melyek ártalmasak és gonoszak.
Jojo furcsa világában két személy normális. Az egyik Elsa, a zsidó lány, a másik az édesanya, akit Scarlett Johansson alakít a filmben. Ő tanítja meg Johannesnek, hogy minden korban meg kell találni az örömöket, az élet szeretetét.
Szomorú, hogy rendszerellenes tevékenysége miatt felakasztják.
A film végső tanulsága számomra, hogy egy abszurd korban az ember maradjon távol az ideológiáktól, és találja meg a valódi örömöket, soha ne veszítse el emberségét!
Taika Waititi új-zélandi rendező maradandót alkotott, ajánlom megtekintésre és együttgondolkodásra!
Merényi Zoltán
Forrás: http://merenyizoltan.hu/index.php/filmkritika/446-gyermekkent-a-diktaturaban
