• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En
mountains-nature-arrow-guide-66100
mountains-nature-arrow-guide-66100

Fedezd fel saját utad Istenhez!

Elolvasási idő: 7 perc
Elolvasási idő: 7 perc
A könyv épp az ifjúsági konferenciánk szervezésének közepén akadt a kezembe, és nagyon bátorítóan hatottak rám az olvasott gondolatok.

Egy konferencia szervezése közben sokféle embernek kell együtt dolgoznia, mindenki más területen, más kompetenciákkal szolgál, a könyv pedig segített beazonosítani különböző lelki beállítottságokat, illetve megerősített, hogy Isten nem azért adott nekünk különböző ajándékokat, hogy ezekkel tegyünk értékbeli különbséget egymás között, hanem hogy kiegészítsük egymást: merthogy Isten országában mindenkire szükség van.

Azt mondhatom, épp a legjobbkor olvastam arról a kilenc útról, melyet a szerző részletesen is kibont, és melyek azt hivatottak bemutatni, hogyan is kapcsolódunk Istenhez, milyen úton-módon gondoskodunk lelki táplálékunkról. A megnevezett lelki utak középpontjában természetesen, Krisztus kell, hogy álljon, de látni fogjuk, ezek mennyire különbözőek, mint ahogy mi magunk is, de Isten mindegyikben egyaránt gyönyörködik, és ha őszinte szívvel közeledünk felé, valódi Isten-imádat lehet.

           A kilenc lelki út, vagy ahogy a szerző nevezi „spirituális temperamentum” olvasása közben felmerül, hogy ha Isten különbözőnek teremtett bennünket, akkor miért várjuk el, hogy mindenki ugyanúgy fejezze ki Isten iránti szeretetét?

Úgy fogalmaz: „Isten számára tökéletesen elfogadható, ha különbözőképp fejezzük ki szeretetünket: ekkor megerősítjük és igazoljuk teremtő munkáját, ha az általa megalkotott temperamentumunkkal dicsőítjük őt”. Spirituális temperamentumunk célja tehát, hogy megismerjük Istent, az általunk leginkább kifejezhető módon kapcsolódjunk hozzá, és engedelmeskedjünk az életünkre vonatkozó parancsának. A következőkben röviden ismertetem, mely lelki utakról esik szó a könyvben, bár ez korántsem pótolja a teljes leírást, mellyel még világosabbá és összefüggőbbé válik a téma.

A természetkedvelő a természet által kapcsolódik Istenhez, és úgy keresi őt, hogy az általa teremtett környezettel veszi körül magát. Ez azt is jelenti, hogy szívesen hagyja maga mögött az épületeket, könyveket, szertartásokat, hogy a természetben találkozhasson Istennel. A Bibliában is számos példát találunk arra, mikor Isten a természetben szólt valakihez: Hágár a sivatagban, Mózes a hegyen, Jákób a pataknál találkozott Istennel, sőt Jézus is sok időt töltött a szabadban, de ez sosem öncélú volt, hanem utána másokat épített.

Az érzékelő az érzékei útján kapcsolódik Istenhez. Ez lehet a hang, ahogy zene formájában elhangzik az Istentiszteleten; egy illat, ami emlékeket képes felidézni; az érintés, például egy tárgy tapintása imádság közben; a látvány minden más érzéknél jobban hat ránk, így minden, ami körülvesz, imára kell, hogy buzdítson; az ízekre a Szentírásban is találunk utalást, amikor Jézus a gyümölcsök képét használja, vagy hogy mi vagyunk a föld sója. Fontos számára, hogy minden, ami körülveszi egy Istentiszteleten, valamely érzékét stimulálja, ezáltal érzi gazdagnak az Istenhez való kapcsolódást.

A hagyománytisztelő a rítusok és szimbólumok által kapcsolódik Istenhez. A cél nem az üdvösség elnyerése (például üres vallásos cselekedetek útján), hanem a hit elmélyítése. Ábrahámról is többször olvassuk, hogy oltárt épített Istennek, ezzel erősítette vele való kapcsolatát. A hagyománytisztelő keresztény szertartások, szimbólumok és áldozatok révén éli meg az Istennel való kapcsolatát: ez megnyilvánulhat a Bibliaolvasásban, az imádságban, vagy az ünnepekben, ezzel emlékezteti magát Isten tetteire, vagy amit tőle kapott.

Az aszkéta a magányon és az egyedülléten keresztül kapcsolódik Istenhez. Egyedüllét, önmegtartóztatás, egyszerűség és mély elköteleződés jellemzi, tehát igencsak árral szemben kell úszni, ha az ezekkel gyökeresen szembemenő kultúránkban akarja kifejezni Isten iránti szeretetét (gondoljunk csak Bemerítő Jánosra, aki meglehetősen más irányt képviselt a társadalom vallási szokásaihoz képest). A magány (ezen belül a csend), az önmegtagadás és a szigor jellemzi keresztény életét, de mindezt kizárólag azért gyakorolja, hogy elmélyítse Istennel való kapcsolatát. Dietrich Bonhoeffer azt mondta: „ha egyáltalán nem rendelkezünk semmilyen aszketikus jellemvonással, nehéznek fogjuk találni Krisztus követését”, tehát valamilyen szempontból példát kell vennünk az aszkéta hitéről.

Az aktivista a küzdelem által kapcsolódik Istenhez. Számos bibliai példát találunk erre a típusra, mint például Illés, Habakuk, Péter, Elizeus: jellemző rájuk a bátorság és a fejlődésre ösztönző vezetői képességek. Akkor igazán építő, ha a lelkesedése megfelelő érettséggel és megfontoltsággal párosul. Ahogy a nevében is benne van, folyton tenni akar, főleg az igazságtalanság ellen (például megnyilvánulhat társadalmi reformokért folytatott munkában is). Lelkét a küzdelem fűti, de az elhívása nem nélkülözheti a helyes motivációt.

A gondoskodó a másokról való gondoskodásban kapcsolódik Istenhez. A gondoskodónak a segítségnyújtás nem feladat, hanem az Istentisztelet gyakorlásának egyik formája. A bibliai Mordokaj, Eszter királyné nagybátyja mélységesen és elkötelezetten törődött mások sorsával, népe javát kereste, de ha kellett, oroszlánná változott. A gondoskodás Isten szeretetét mutatja be, így az evangélium gyakorlati megvalósításának erőteljes példája.

A rajongó titkok és ünneplés útján kapcsolódik Istenhez. A kereszténységnek van egy titokzatos oldala (természetfeletti Istent imádunk és szolgálunk, aki természetfeletti módon mutatkozik meg számunkra), a rajongó pedig a hit titokzatosságát szeretné megőrizni. A rajongó hitnek szüksége van arra a várakozásra, hogy Isten cselekedni fog, majd pedig megünnepli a hálaokokat lelkes dicsőítéssel, alkotással, például Dávid is lelkes imádattal hódolt Istennek. Akkor érzi magát közel Istenhez, ha lelke szárnyal, szétfeszíti az öröm, és egész nap dicsérheti Istent.

A szemlélődő imádat útján kapcsolódik Istenhez. Az érett szemlélődés a Szentlélek cselekedete, amikor is Isten imádata van a középpontban. A kereszténység az Atyával kialakított bensőséges kapcsolatról szól, az engedelmesség pedig csupán eszköz, melynek segítségével szeretettel tudunk kapcsolódni Istenhez. Gondoljunk csak Máriára, Lázár és Márta testvérére, aki „a jó részt választotta, amit nem vehetnek el tőle” (Lukács 10:42): a szemlélődők „mindennél jobban vágynak arra, hogy magányukba zárkózva egészen odaadják magukat Istennek”.

Az intellektuális az értelem útján kapcsolódik Istenhez. Amikor megért valami újat Istenről, leginkább akkor gyönyörködik Istenben, ellenkező esetben úgy érzi, nem fejlődik a vele való kapcsolata. Jézus biztatott az Isten iránti szeretet elménkkel való megélésére is, valamint életében több intellektuális vonást is felfedezhetünk, például amikor már 12 évesen tanított a templomban, vagy hogy szolgálatának jó része tanításból állt. Leginkább ma úgy lehet segítségére az egyháznak az intellektuális beállítottságú ember, hogy egyrészt segíti alkalmazni Isten igéjét, valamint elmagyarázza a hit lényegét és annak jelentőségét.

Ebben az esetben is elmondható, hogy nem léteznek tiszta típusok, de ha felfedezzük, mi hogyan tudunk a leginkább kapcsolódni Istenhez, hiszem, hogy megváltozhat a kereszténységünk gyakorlásának módja. A könyv minden fejezetének végén van az adott típusról egy teszt, a legvégén pedig összegezhetjük ezeket, segítséget adva abban, hogy megtaláljuk, leginkább melyik “megszentelt út” áll hozzánk a legközelebb. Kívánom, hogy a könyv eszköz legyen megújulásunkban!

A könyv megvásárolható a Harmat Kiadónál.

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp