Miről szól ez a kezdeményezés? Mi ezeknek a bibliaóráknak a lényege?
Jó pár évvel ezelőtt kezdtem el ezekkel a festményekkel foglalkozni. Ennek több oka is van. Egyrészt, hogy én a péceli gyülekezetből származom, és ott Munkácsy Golgota című képének másolata kint volt az imaházban kuriózumként. Tudtommal más baptista imaházban nem volt ekkora festmény kitéve. És hát gyakorlatilag az egész gyerekkorom azzal telt, hogy vasárnaponként épp, ha nem értettem a prédikációt, vagy elkalandoztak a gondolataim, akkor én azt a festményt néztem, és történeteket találtam ki vele kapcsolatban. Úgy látszik, hogy ez így bennem maradt felnőttkorban is, és aztán egy idő után előhívódott.
A lényeg az, hogy 2013-ban volt az első előadás a Wesselényi Utcai Baptista Gyülekezetben, akiknek ezúton is szeretném megköszönni, hogy fogékonyak voltak erre. Kezdő előadóként bevetettem mindent, így az előadás két és fél órásra sikerült. Caravaggio Szent Máté elhívása című képét elemeztem, megkértem a barátaimat, hogy zenéljenek, filmet vágtam be, mindent bevetettem. Két és fél óra után láttam, hogy a feleségem mutogat egy „T” betűt, amit én félreértettem, azt hittem, hogy „tovább”-ra biztat. És tulajdonképpen el sem jutottam a festményig.
Csak a felvezető volt, a festő életútjáról, a történelmi háttérről meséltem órákig, de mégsem ment el senki. Ezt jelnek vettem, hogy lehet, hogy ez a műfaj érdekli a közönséget.
Azóta persze az előadásaim időtartama lecsökkent egy órára. Azt ajánlottam fel a gyülekezetnek, hogy havonta egyszer, az utolsó csütörtökön az imaóra keretén belül megtartok egy ilyen prédikációt. A középkorban egy-egy festő olyan nagy mennyiségű információt zsúfolt bele egy-egy képbe, amelyen keresztül átadta a gondolatát vagy a megrendelő gondolatát. Ezért mondtam én azt, hogy ezek a festmények prédikálnak, csak ki kell bontani őket. Ugyanúgy, ahogyan az ige esszenciálisan hordozza a mondanivalót, és a lelkipásztorok kibontják és átadják a közönségnek. Ez vezetett engem arra, hogy kiválasztok egy festőtől egy képet, és akkor arról minden olyan információt elmondok, amiből tanulni, építkezni lehet.
Hogyan fogadták kezdetben az előadásaidat? Miként inspiráltak a folytatásra?
Vegyesen. Akik közel állnak hozzám, azok elmondták a kritikájukat, például az időtartammal kapcsolatban, hogy ez sok, ne vicceljek. Viszont olyanok, akik csak úgy beültek, olyasmit mondtak, hogy ők még hallgatták volna. Ez egy fontos visszajelzés volt. Ezután rengeteg helyre el tudtam jutni. Az a misszióm ezzel, hogy nem kell ahhoz hívő embernek lenni, hogy beüljünk egy ilyen előadásra. Elég, ha fogékonyak vagyunk a képzőművészetre.
Sok helyre eljutottam, ahol nem hívők hallgattak, de érdekesnek találták, amit mondok. Aszódon a múzeumok éjszakáján például úgy beszéltem az evangéliumról, hogy mellettem egyik oldalon népi táncoltak egy színpadon, a másik oldalon pedig egy sörsátor volt. Érdekes szituáció volt, de ott is hallgatókra találtam. Missziónak szánom az előadásaimat.
Lehet azt mondani, hogy a művészetekkel való foglalkozásban az a péceli Munkácsy-kép volt a kiindulópont számodra?
Valószínűleg igen. Ha még messzebbre akarnék menni, akkor a családban voltak teológusok is és művészek is. Pannonhalmi Piszman Béla a dédnagyapám volt, aki Münchenben végzett művészeti tanulmányokat. Később a látásának romlása miatt kellett a festészetről lemondania. Később lett teológus. Ebben is hasonlítunk. Én is 48 éves koromban kezdtem el a teológiát tanulni. Nagyapám Nagy József volt, aki volt dékán a BTA-n és Békehírnök-főszerkesztő. Fontosnak tartottam én is, hogy bekapcsolódjak a baptista közéletbe.
Alkotóművészként mik a fő területeid?
Inkább csak a magam örömére készítek néha performanszokat. Például eszembe jut egy bibliai idézet, és azt gondolom, hogy azt tárgyakkal ki lehet fejezni. A fonyódi baptista alkotótáborban egy fasatuba helyeztem el két tojást. Ezzel azt akartam kifejezni, hogy az életünk mennyire Isten kezében van. Ha húzok egy kicsit a satun, akkor a tojás összetörik. Ha kiengedek, akkor pedig kiesik.
Gyakran tartasz Caravaggióról előadásokat. Tudvalevő, hogy nem volt szent életű ember. Hívőként hogyan rendezed el ezt magadban?
Isten dolga ez, hogy üdvözül-e. Jézus Krisztus őérte is jött. Számomra az a lényeges, hogy elképesztő precizitással, pontossággal tudta ábrázolni az adott képet, igeverset.
Gondolkodtál azon, hogy magad is festő legyél?
Én inkább a családot választottam, a gyerekek nevelését, iskoláztatását. Ezért mentem el az alkalmazott grafika irányába, a kiadványok és egyebek felé.
A családod hogyan viszonyul ehhez a művészettörténeti elhívásodhoz?
Leginkább elviselnek. Ha ráakadok egy témára, akkor napokig rajta vagyok az interneten, adatot gyűjtök minden szinten. A gyerekeink többsége már kirepült. Megtisztelnek, mert a közönség soraiba is beülnek.
Feleséged, Krisztina, és nagyobb lányotok, Anna is közel áll a művészetekhez. A többiek?
Kétségkívül Anna viszi tovább a hivatásában a művészetet látvány- és díszlettervezőként. Bálint orvos, Benedek közgazdász, Róza pedig gyógyszerészhallgató, de mindegyikük nagyon kreatív. Genetikailag megvan bennük a készség, de a többség mást választott szakmájának.
Milyen témákat ölelnek fel az előadások?
Az első Izsák feláldozásáról szól, a Halj meg máskor, hitetlen Tamásról a Hihetetlen Tamás, azután a Mi köze Ábelnek Bábelhez, ami az Istenhez való kapcsolatunkról szól majd, végül a Menekülő megváltó, Jézus menekülése Egyiptomba. Fontosnak tartom, hogy amikor egy festmény megragad például egy múzeumban, akkor ne rohanjunk el mellette, mint egy turistacsoport, akiknek 15 perc alatt megvan az egész Uffizi, hanem álljunk meg és nézzük meg, amennyire csak lehet. Erre várom én szeretettel az érdeklődőket.
Az interjú a Baptista Rádió Arts-ok című első adásának alapján készült rövidített változat. A teljes beszélgetés itt hallgatható meg: link.
A Festményprédikációk lejátszási listája a Wessi YouTube-csatornáján: