Ez egy valóban idillikus állapot lenne, de azt mondod, ilyen nincs a valóságban… Mert mindenkit izgat, hogy hogyan vélekednek róla a háta mögött, és igenis szeretünk saját magunkról beszélni, szeretjük, ha mi vagyunk a figyelem középpontjában legalább néhány percre. Fontos számunkra a visszajelzés és a megbecsülés. Önmagunknak pedig előszeretettel állítunk fel célokat és megugrandó akadályokat, hogy a végén sikeresnek érezhessük magunkat.
Valójában azonban sokszor kudarc ér minket, nem kapunk elég figyelmet, elbukunk, túlságosan függünk másoktól, és az önbecsülésünk is sérül.
De ,,mi történik az emberi szívben, ha Isten kegyelme radikálisan átformálja?” – teszi fel a kérdést a szerző mindjárt az első oldalon. Pál apostol szavaival válaszol rá, aki a korinthusiakhoz írt első levelében így ír: ,,Számomra egyáltalán nincs jelentősége annak, hogy ti miképpen ítéltek felőlem, vagy hogy egy polgári bíróság hogyan teszi ezt, sőt magam sem ítélem meg magamat. Én ugyan semmit sem tudok magam ellen felhozni, de ez még nem tesz igazzá, ugyanis az Úr az, aki megítél engem.” (1Korinthus 4,3–4) Pál apostol három dologra világít rá ebben a szakaszban, melyeket aztán a szerző külön-külön kifejt:
- Az ember énjének természetes állapotára, melyet igen érzékletes képekkel fest le. Megismerhetjük belőle az ego eredetét és tulajdonságait, mely sok-sok emberi indítékunkra választ adhat! Nagyon tetszett ebben a részben a Madonnától mint világsztártól származó idézet, mely döbbenetes emberi küzdelemre mutat rá!
- A megváltozott énképre, melyre Pál eljutott. Ő ugyanis nincs felfuvalkodva, nem támaszt magának elvárásokat, mert ez egy csapda, amelybe ő már nem sétál bele! De hogyan lehetséges ez? Hadd álljon itt C. S. Lewis megkapó megfogalmazása a keresztény értelemben vett alázatról: ,,Ha egy alázatos emberrel találkozunk, nem az fog megfogalmazódni bennünk, hogy lám egy alázatos ember áll előttünk. Az illető nem azt fogja hajtogatni, hogy ő egy senki (aki ugyanis folyton ezt szajkózza, az valójában önmagával van elfoglalva). Hanem arra fogunk emlékezni a találkozásból, hogy az a másik őszinte érdeklődéssel fordult hozzánk. Az evangéliumi alázat lényege ugyanis nem abban áll, hogy többet vagy kevesebbet gondol-e az ember magáról, hanem hogy kevesebbet gondol magára.”
- A megoldásra, hogy hogyan változhat meg a mi énképünk is!
Isten nem arra hívott el minket, hogy önmagunk körül forogjunk! Arra ott van példaként a sok más világvallás, mely nyíltan hirdeti, hogy csak akkor lehetsz boldog, ha minél mélyebbre ásol magadban, és megtalálod az egyensúlyt. De ez vakvágány, hiszen az emberi természet nem tudja megjobbítani magát. De akkor mit tehetünk?
Olvassátok el ezt a könyvet, és remélem, hogy olyan felszabadító erejű lesz számotokra is, mint amilyen nekem volt!
Timothy Keller könyve a Harmat és a Koinonia közös kiadásában jelent meg 2018-ban.
A könyv megvásárolható:
