Álom és valóság
Álom és valóság

Álom és valóság

Elolvasási idő: 5 perc
Elolvasási idő: 5 perc
Kalandozni, hőssé válni. Sikeresnek, jelentősnek lenni. Meghódítani a világot. Meghódítani egy lány szívét. 

Másokat gazdagítani. Kapcsolódni az emberekhez. Inspirálni őket. Élhetőbbé, szebbé tenni a világot, vagy legalábbis azt a részét, ami nekünk adatott. Különlegessé válni valaki számára. Az egyetlenné, akiért bármire képes, s aki számára a legszebb.

Életet adni, életet hozni. Boldogan élni, amíg meg nem halunk – és utána is, örökké.

A férfi- és a női szív ősi vágyai.

Azok az álmok, melyekkel az életbe és a kapcsolatainkba is elindulunk. Mert ahogy az életről, a házasságról, a párkapcsolatról is megvannak az elképzeléseink. Nemcsak az, hogy egy verőfényes napon az ünneplő rokonok és barátok koszorújában gyönyörű menyasszonyként és daliás vőlegényként kilépünk majd az imaház ajtaján, és elindul mesebeli életünk, melyben boldoggá tesszük egymást – míg a halál el nem választ. Az is, hogy ebben a ki- és beteljesítő kapcsolatban megvalósulhatnak majd ki nem mondott álmaink, kibontakozhat a személyiségünk, a lehetőségeink, megerősödhet a hitünk életre szóló társunk, szerelmünk, bizalmasunk oldalán.

Milyen jó, hogy vannak álmaink! Az álmok Isten áldásai az életünkben. Előrevisznek, átlendítenek a nehézségeken, energizálnak, életet hoznak, reménnyel, hittel töltenek meg. A házasságban, ahogy az életben is, fontos helyük van.

A kapcsolat első szakaszában különösen fontosak az álmok, a mindent rózsaszínné varázsoló szerelem, ami – ahogy a férjem szokta mondani – jóságos fájdalomcsillapítóként enyhíti az összecsiszolódás elkerülhetetlen súrlódásai okozta feszültségeket. Ahogy a szerelemnek ez az intenzív érzése átalakul, s a hétköznapokban egyre inkább felfedezzük a másik csodálatos erősségein túl a gyengeségeit, a nehezebb oldalát is, szembesülünk azzal, hogy a mesebeli hercegek és szépséges királylányok bizony nagyon is valóságos férfiak és nők. Valódi szükségekkel, hiányokkal, otthonról hozott mintákkal, személyes múlttal, egyedi természettel, egy folyamatosan formálódóban lévő jellemmel, hol ilyen, hol olyan hittel. Talán a valóság néha nagyon is kijózanító, talán felkészületlenül ért a felismerés, úgy tűnik, valami tévedés történt.

Valahol az esküvői vacsora és a szülőszoba folyosója között félúton elveszítettük azt a herceget és hercegnőt, akihez az életünket hozzákötöttük.

De még ha így is lenne, akkor se kell lemondanunk az álmainkról, hisz a kritikus időszakok, a fájdalmas felismerések, ráeszmélések egyben a növekedés, az előrelépés, a fejlődés lehetőségei. Nem kell, hogy a krízis összetörjön, megkeserítsen, s főleg nem az a megoldás, hogy feladásra, kilépésre késztessen. Már csak azért se, mert a meg nem oldott nehézséget magunkkal visszük a következő élethelyzetbe, és újra szembesülünk vele majd.

Még ha egymásban átmenetileg nehéz is meglátni azt a szépet és jót, amit eredetileg reméltünk, a keresztény házasságban mindig fordulhatunk erőért és reményért Istenhez, aki bár a láthatatlan, de a legerősebb harmadik szál a kapcsolatunkban. És a „hármas fonál nem szakad el egyhamar” (Prédikátor 4,12).

Isten, aki már kisgyerekként a szívünkbe plántálta az álmokat, alkalmassá tehet arra, hogy a megszokottban felfedezzük azt a különlegeset, amire vágytunk, amit kerestünk a másikban és a másikkal, és képessé tehet rá, hogy a megszokás csapdájából ne a közöny vermébe, hanem a különlegesbe lépjünk tovább.

A valóság ugyanis az, hogy felnőtt emberekként Isten a kezünkbe adta a lehetőséget, hogy a döntéseinkkel, választásainkkal és reakcióinkkal milyenné is alakítjuk az életünket.

Álommá vagy rémálommá? Egy nagy közös kalanddá vagy az unalom szürke küzdőterévé? A körülményeinket néha nem tudjuk máról holnapra megváltoztatni, a társunk sem lesz egy varázsütésre az a mesebeli királyfi vagy királykisasszony, akinek álmodtuk, de a hozzáállásunk rajtunk múlik.

Nyitottak vagyunk újra felfedezni az álmokat? Talán most már inkább a valóság talaján. Akarjuk-e újra felfedezni a másikban azt, akibe beleszerettünk?

Készek vagyunk odaszánni magunkat a megismerésére, a bátorítására, arra, hogy mellettünk váljon azzá a különleges személlyé, akinek Isten álmodta.

Akinek Isten álmodta, és nem, akinek mi álmodtuk őt.

Hajlandóak vagyunk támogatni őt ezen az úton? Mert arra rendelt az Isten, hogy épp mi legyünk az a férfi, aki mellett kibontakozik majd ennek a nőnek a szépsége, aki képes harcolni érte, megküzdeni a sárkánnyal, mint a mesebeli királyfi a királykisasszonyért. Mert arra rendelt az Isten, hogy épp mi legyünk az a nő, kinek csókjától a béka is királyfivá válik, s aki hőssé teszi az ő királyfiját.

Ne hagyjuk abba az álmodozást, keressük azokat a közös kalandokat és álmokat, amelyeket Isten a következő életszakaszra tartogat a számunkra, és ahogy Simone Weil írja: „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.” 

 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp