Szabó Ilona és József 46 éve, 1975-ben kötött házasságot, nagyon rövid, pár hetes jegyesség után. Sárándi Rita és Dávid pedig az interjú felvételekor kéthetes házasok voltak. Mind a négyen a 20-as éveik elején kötelezték el magukat, és már hívő keresztényként döntöttek a házasság mellett. Emellett Ilonka és Józsi Dávid nagyszülei, így több generáció látásmódját ismerhettem meg az interjú elkészítése során.
Mi jut eszetekbe először, ha a házasság szót meghalljátok?
Rita: Nekem az jutott eszembe legelőször, hogy örök. Az én életemben ez különösen hangsúlyos, mert a szüleim elváltak, ami miatt keletkezett bennem egy törés. Én ezért tudatosan úgy kezdtem bele a Dáviddal való közös útba, hogy eldöntöttem, hogy ez örökre szól. Nincs más opció. Úgy gondolom, hogy Isten ad szabadságot abban, hogy válassz magadnak társat, és ha napi kapcsolatban vagy vele, a benned élő Szentlélek és a bibliaolvasás által fog abban vezetést adni, hogy azzal a bizonyos személlyel lehet-e örök házasságod.
Dávid: Nekem talán az az egy szó jut eszembe, hogy csapat. Pont a napokban fogalmaztam meg Ritának, hogy milyen jó, hogy most már életem végéig van valaki, aki mellettem áll. Ha nehézségben, döntésben vagyok, akkor egyvalaki biztos, hogy szurkol nekem, ha támadnak, akkor megvéd. Persze nem a végletekig, de ha nagy butaságot csinálnék, akkor pedig figyelmeztet. Nekem ezt jelenti a házasság, hogy van egy ilyen társam.
Ilonka: Hűség. Az egymás iránti hűség és szeretet. Ez az, ami táplálja a házasságot. Ezt kölcsönösen gyakoroljuk mindennap. Amikor én az Úr elé álltam a kérdésemmel, és igei megerősítést kaptam, hogy Józsi legyen a férjem, még nem tudtam, hogy műtétek sorozata és sok nehézség vár rám. Lehet, hogy ha nem ő a férjem, akkor ma már sehol nem lennék, de őt úgy kaptam az Úrtól, mint egy őrzőangyalt!
Józsi: Hát igen. Szerintem is ez a fontos, az egymás segítése. Nem akadályozzuk a másikat, hanem amikor az egyik lent van, akkor a másik felemeli és fordítva. Én mindig azt mondom Ilonkának reggel, hogy még pihenjél le, ő meg nekem mondja, hogy ne dolgozzál annyit, feküdj vissza! (nevetünk) Mert nem végtelen az az idő, amit egymás mellett tölthetünk, mert eljön az a pont, amikor Isten azt mondja, hogy eddig. Használjuk ki a pillanatokat! Én egyetlen alkalmat sem tudok mondani, amikor a feleségem lefeküdt volna aludni addig, amíg én nem értem haza. Várt és virrasztott, és ez annyira sokat jelentett nekem, mert benne volt a megbecsülése és a szeretete felém.
Ha ennyi minden jó származik a házasságból, akkor szerintetek miért vonakodnak sokan mégis megtenni ezt a lépést? Miért nehéz az elköteleződés a mai ember számára?
Dávid: Én azt látom, hogy egyre inkább kitolódik az az életkor, amikor a fiatalok végeznek a tanulmányaikkal, vagy egzisztenciát teremtenek maguknak. Régen nem volt akkora különbség a hívők és nem hívők között, mert arra néztek ferde szemmel, aki még 20 évesen nem volt házas. Ma már a hívő fiatalok is inkább azt a példát látják, hogy elég később belemenni egy házasságba, előbb inkább építsd fel az életedet. Sokan félnek attól, hogy hogyan fogják megteremteni az anyagi hátteret egy közös életben. Bevallom, ez azért bennem is felmerült, hogy én leszek a családfenntartó, és ha nem lenne Jézus az életemben, ezt óriási teherként élném meg.
Rita: Nagyjából én is erre gondoltam, csak más szempontból. Sokan mondják azt, hogy ááá, az csak egy papír, nem változtat semmin. Ez az ő szempontjukból valóban igaz, hiszen élettársi kapcsolatban élnek, gyereket vállalnak, pont, mint a házasok. De lehet emögött félelem is, hogy nem merik úgy összekötni az életüket, hogy előtte ne lakjanak együtt. Tőlem is sokan kérdezték, hogy nem félsz, hogy előjön valami, ami miatt nem passzoltok majd össze? De erre mindig azt szoktam válaszolni, hogy állandó változásban vagyunk, és sosem tudjuk teljesen kiismerni a másikat.
A másik dolog, amit tévesen hisznek a házasságról, hogy ez egy kalitka, ami bezár, és onnantól nincs szabadságod semmire. Holott ők összekeverik a szabadságot a szabadossággal.
El sem tudják képzelni, milyen az, amikor egy szövetségen belül van szabad mozgástered, és sokkal inkább önmagad lehetsz, mint amikor kapcsolatból kapcsolatba vagy szexpartnertől szexpartnerig vándorolsz. Nagyon érdekes amúgy erről beszélgetni emberekkel, mert végül mindig odajutunk, hogy ők is vágynak a biztonságra és megelégedésre, és irigylik azt, aki fiatalon tudott dönteni egy ember mellett.
Ilonka: De én hozzátenném még ehhez, hogy mindenekelőtt nektek ott volt már az Úr Jézus a szívetekben, aki tudott tanácsolni. Ez a fajta zsinórmérték és lámpás nincs meg a nem hívők életében, és úgy valóban csak a sötétben tapogatóznak a párkapcsolatok terén is.
Rita: Ez így van!
Egy másik örök érvényű kérdés: törvényszerű-e, hogy egy idő után a szerelem átalakul szeretetté, vagy mind a kettő mást jelent egy házasságban?
Ilonka: Én úgy gondolom, hogy megfér a kettő egymás mellett.
Ha az Úr lelke vezet minket, akkor talán még jobban tudjuk egymást szeretni, mint fiatalon.
Akkor még úgy érezzük, hogy megállunk a saját lábunkon is, futunk, csináljuk a dolgunkat. Aztán az idő múlásával rájövünk, hogy jobb egymásba kapaszkodni. Hogy egy példát mondjak: amikor el volt törve a lábam, Józsi mászott fel helyettem a létrára, hogy ablakot pucoljon. Mentek az utcán az emberek, néztek, hogy hát ez aztán az asszony! Az ura fent a létrán, ő meg lentről dirigál. (nevetünk) És csak mi tudtuk, hogy mennyire egymásra vagyunk utalva.
Józsi: Egy másik fontos dolgot szeretnék még elmondani. Ahhoz, hogy a szerelem fennmaradjon, attól kell tanulnunk, aki a legszerelmesebb belénk: a Jóatyánktól. Ez jelenti a közös csendességet a feleségemmel, amire igyekszünk mindig időt szakítani. Imatéma is mindig van!
Ti hogy látjátok ezt, fiatalok? Szerintetek fenn lehet tartani a közös időtöltést, netán a randevúzást egy életen át? Benne kell hogy legyen közös bibliaolvasás a napi rutinban?
Rita: Persze! Én hallottam egy olyan megközelítést, hogy a ketten lesznek egy testté, az nem feltétlenül csak a szexuális együttlétet jelenti, hanem a lelkünk is akkor érkezik meg a másikhoz. Ezért nagyon fontos, hogy onnantól közös áhítatot is tartsunk, hogy az én lelkem tudja, hogy mi van az ő lelkében, és fordítva. De visszatérnék még egy percre a szerelem kérdésére. Szerintem nem tűnik el, csak formálódik, és a randevúk engem például nagyon ösztönöznek abban, hogy fellángoljon ez a dolog! (kacsintás Dávid felé)
Lehet erre tudatosan készülni már házasság előtt? Ha vannak erre jó tanácsaitok, akkor azt osszátok meg velünk!
Rita: Nagyon elcsépelt és alapdolognak hangzik a kommunikáció, de tényleg mindent megkönnyít. Mi ebben elég jók vagyunk Dáviddal szerintem. Már a házasság előtt sokat beszéltünk a vágyainkról, érzéseinkről a másiknak, most pedig igyekszünk a konfliktusainkat is megbeszélni, kielemezni. És nem röstelljük megdicsérni magunkat, ha valamit jobban oldottunk meg, mint a múltkor. Illetve beszéljünk az előzetes elvárásokról is, fektessük le a munkamegosztás alapjait (főzés, takarítás stb.), mert a hétköznapokban sok veszekedéstől óvhatjuk meg magunkat.
Dávid: Igen, az is nagyon fontos, hogy ne kelljen harapófogóval kihúzni a másikból, hogy most mit szeretne vagy mi bántja. De Rita nagyon jó ebben! Tanácsolták sokan, hogy a közös együtt töltött időre nagyon figyeljünk és tegyünk bele energiát.
Az idősebbekhez fordulnék, hogy szerintetek mi a legnagyobb kihívás a házasságban?
Ilonka: Számunkra a gyereknevelésben voltak nehézségek, mert nem mindig értettünk egyet Józsival a fegyelmezési módszerekben. Ez volt a mi legnagyobb tanulópályánk, hogy ebben hogyan tudunk mégis békességben együttműködni. Sokszor kellett magunkat emlékeztetni arra az igére, hogy jaj annak, aki egyet is megbotránkoztat eme kicsinyek közül, mert nehogy én legyek az akadálya a saját gyermekem lelki fejlődésének.
Józsi: Én azt éreztem még kihívásnak, hogy családfenntartóként mindig tudok-e gondoskodni a mindennapi kenyérről. Másodállást vállalni, és ha szüksége van valamire a családnak, akkor azt a föld alól is előkeríteni. Bevallom, sokszor férfi létemre én jobban elgyengülök a kihívások láttán, és szükségem van a feleségem bátorítására. No meg persze a finom főztjére, aminek nincsen párja! (nevetünk)
Ha már a mélységeket említettük, akkor tudnátok emlékezetes pillanatokat mondani az együtt töltött időből?
Ilonka: Néhány éve történt egy baleset Józsival, amikor leesett a háztetőről, és elég súlyosan megsérült a medencecsontja. Nagyon nagy hála volt a szívemben, amikor láttam, hogy a Jóatya hogyan erősíti és őrzi meg őt nap mint nap. Ez volt talán a legnagyobb megtapasztalás, hogy az Úr visszaadta nekem és felépülhetett.
Józsi:
Legnagyobb öröm, hogy itt ülünk, együtt vagyunk, a fiatalokkal egy asztalnál beszélgethetünk.
Ilonka: De látod! Ahhoz, hogy hálásak tudjunk lenni, meg kellett élnünk ezeket a mélységeket. Nem az a nagy öröm, ha nagy házad vagy szép autód van, hanem ha a nagy nehézségek közepette is ki tudsz állni a másik mellett az Úr Jézus segítségével.
Ez valóban nagyon érdekes, hogy pont ezeket a pillanatokat említettétek. Bárcsak eszünkbe jutna ez mindig, amikor épp a próbában vagyunk! Csak annyit szeretnék végül még kérdezni tőletek, hogy tudjátok-e a másik szeretetnyelvét?
Rita: Dávidnak a dicsérő szavak, és természetesen ebben vagyok a legrosszabb, de próbálkozom! Mert ennek az ellentéte, ami a legrombolóbb számára. Tehát ha nemcsak hogy nem dicsérem, de szidom is vagy lehúzom a beszédemmel, akkor azzal nagy károkat tudok okozni.
Dávid: Ritának a minőségi idő és a testi érintés, ami nagyon fontos. Ezekre nekem is figyelnem kell, mert nem mindig jön belőlem automatikusan.
Sokszor csak annyi kell, hogy öleljem meg és ne kérdezzek semmit.
Ilonka: Én azt hiszem, hogy nálunk mindkettőnknek nagyon fontos a testi érintés, hogy érezzük egymás közelségét és támogatását.
Józsi: Hát igen. Aztán eljön az az idő is, amikor minden este masszírozást kérsz a másiktól! (nevetünk) De az a legjobb, amikor lent dolgozol a kertben, és hallod, hogy a feleséged énekel! Minden testi fájdalma és nehézsége ellenére énekel az Úrnak. Ilyenkor én is azt érzem, hogy a helyemen vagyok.
Nagyon köszönöm ezt a jó hangulatú, mégis megható beszélgetést! Isten áldását kívánom mindannyiótok életére!