Üzbegisztán
Fiatal hölgy. A Nemzetközi Baptista Teológián Prágában találkoztam vele. Üzbegisztánból való. Üzbég keresztény, aki komoly elhívást, küldetést érzett a misszióra. Ehhez nyílt számára lehetőség, hogy valamennyi időt teológiai tanulmányokra fordíthasson. Országában a helyi misszió csakis földalatti mozgalomként terjedhet. Mindenféle nyílt evangelizálás, missziózás tiltott. Mindazok, akik terjesztik a keresztény tanítást, komoly fenyegetettségben élnek.
Visszatérve az országába, ahhoz, hogy némi védelmet élvezhessen, állampolgárságát megváltoztatta üzbégről oroszra, így ha mégis törvény elé kerülne, van reménye rá, hogy „csak” száműzik, és nem börtön vagy sokkal durvább következmény vár rá. Ugyanis a szovjet utódállamokban bizonyos szintű előnyt és védelmet nyernek mindmáig az ott élő orosz nemzetiségűek. Munkát nem kap, mert nem tudja elhallgatni a hitét, meg egyébként is könnyen követhetők azok, akiknél akár csak a gyanú is felmerül, hogy keresztények vagy kapcsolatba kerültek keresztény hitet terjesztőkkel. Üzbegisztánban tevékenykednek inkognitóban különböző missziós szervezetek. Ő is egy ilyen szervezeten keresztül jutott hitre. Nagyon nehéz körülmények között él idős, beteg édesapjával.
Közben karitatív tevékenységet folytat, kapcsolatokat ápol, mindezt Krisztusért.
A másik kapcsolatom egy házaspár, a férj lelkipásztor volt, de nekik el is kellett hagyniuk az országot. Az egyik balti államban húzódtak meg egy ideig. Szintén állampolgárságot váltva, hogy időnként visszatérhessenek és az otthon maradt testvérekkel találkozhassanak, erősítve, tanítva őket mindarra, amit külföldi tanulmányaik során megtanulnak. Az egyik nőkonferenciánkon a feleség részt is vett. Amikor a csoportképre készültünk, komoly dilemma merült fel, hogy fent legyen-e a képen, vagy sem. Éppen a védelme érdekében.
Azerbajdzsán
Egy lelkészfeleség elszánt missziós szolgálata, hogy nőknek nyújtson segítséget. Az asszonyok bármilyen háttérből fordulhatnak hozzájuk menedéket kérve. Ugyanis a muzulmán családokban a nők gyakran lesznek áldozatai a férfiaknak, csupán azért, mert valami oknál fogva kivívták a férfi haragját. Ez lehet bármilyen komolytalan dolog is, hiszen a nő alapvetően nem érték, és különösebb magyarázat nélkül is elválhat a férfi, elzavarhatja az asszonyt a háztól. Arról nem is beszélve, ha netalán keresztény hívővé válik a feleség, de a lánygyermekre is megalázó büntetés vár ilyen esetekben.
Sokszor vidékről menekülnek a gyermekükkel, gyermekeikkel ezek az asszonyok. Ez a rejtett menedék segítséget nyújt nekik, hogy meghúzzák magukat arra az időre, amíg valami megoldás nem kínálkozik számukra. A missziót vezető lelkészfeleség maga is komoly megpróbáltatásokon ment át. Férje öt évig volt börtönben, mert baptista lelkipásztor.
A gyülekezet igen népes, szép missziójuk van, de nagyon óvatosnak kell lenniük.
Alkalmaikon nem szólalhat fel külföldi vendég. Ottjártunkkor az asszonyokkal városnézés közben, az utcákat róva tudtunk beszélgetni, megosztani gondolatainkat, tapasztalatainkat, hitélményeinket.
Libanon – Szíria
Egy baptista szír lelkipásztorral kerültem kapcsolatba, rajta keresztül igyekeztünk segítséget nyújtani a háború sújtotta Szíriában élő keresztény asszonyoknak. Hogy eljuttassuk adományainkat, személyes találkozásra került sor Libanonban. Miközben arra is adódott lehetőségünk, hogy találkozzunk szír menekültekkel. Főként asszonyokkal és gyerekekkel.
Elsődlegesen meg kellett tanulnunk ezen az úton, hogy bármilyen jó szándékkal akarunk is segíteni, igazodnunk kell a valós szükségekhez, és reálisan kell felmérnünk a segítségnyújtás módozatát.
Óriási tanítás volt a libanoni baptisták viszonyulása a rászoruló, kiszolgáltatott emberek okos megsegítésével kapcsolatban, ugyanis mindazok ellenére tették ezt, hogy a politikai helyzet évekkel ezelőtt nagyon kemény konfliktust jelentett Szíria és Libanon között. Gyakorlatban láthattam, mit jelent Krisztus tanítása az ellenség szeretetéről.
Arról tettek bizonyságot testvéreink, hogyan emelhet fel Krisztus a politikai, gazdasági konfliktusok fölé!
Másik alkalommal egy semleges országban találkoztunk az arab világban élő nőtestvéreinkkel. Elkötelezett, missziós lelkületük magával ragadó. Tanúságtételeik nem az átélt nehézség feletti siránkozásból állt (habár mi érdeklődve hallgattuk volna azt is), sokkal szívesebben beszéltek arról, hogy milyen csodákat élnek meg a mindennapokban. Az egyik asszony például elmesélte, hogy gyülekezetükben sok nő van, hiszen a háború a férfiakat keményen megtizedeli, rengeteg az özvegy, az árva gyermek, az országon belüli menekült. Volt, akinek a durva harcok elől menekülve gyermekével a holttesteken keresztül kellett átlépnie, amíg kiértek a lerombolt faluból. Vannak, akik szívesen visszatelepednének, de nincs hová, házuk, lakóterük elpusztítva. A fenyegetettségnek még nincs vége.
Kirgizisztán
Kirgizisztán sem ünnepli a keresztényeket. A gyülekezet egy pici, eldugott utcában található. Egy, az utcafronton leredőnyözött házban jönnek össze a testvérek. Az oktatás nyílt meg számukra mint missziós lehetőség. Nyelvet és informatikát tanítanak. Egy másik imaházuk egy mecsettel szemben található, ahol az utca felé megmaradtak az ablakok, de belülről falat építettek, a fényt az udvar felől engedik be. Ez nemcsak oltalmat nyújt nekik, hanem egyben kiszűri az olyan nem kívánatos zajokat is, ami istentiszteleteik idején zavaró lenne. Egyben tőlük sem mennek ki hangok, biztonsági okokból ez fontos számukra.
Kazahsztán
A valamikori főváros egyik eldugott területén hatalmas sportcsarnokot kaptak meg imaházként a testvérek. Nagyon boldogok ezzel, hiszen itt senki nem vádolhatja őket, amikor Istent dicsérik énekekkel, közösségi alkalmakkal, az abból adódó nyüzsgéssel. Népes gyülekezet jön össze hétről hétre. Teológiájuk külvárosi területen található, az utcáról lakóháznak néz ki a kerítés és a kapu mögött meghúzódó épület. Elszánt, misszióra kész házaspárok tanulnak itt. Ha rendbontást nem tesznek, különösebben nem bántják őket mint keresztény embereket, de a missziózás már veszélyes tevékenység. És azok, akik felvállalják a hívő életet, komolyan szembekerülnek a családdal és az addigi közösségeikkel. Csúfolódás, megvetés tárgyaivá válnak.
De akiben a Krisztus lelke egyszer elkezdi a munkát, az „csontjaiba rekesztett tűzként” éli meg hitét.
Osztja, viszi a lángot, melegíti az emberszíveket Krisztus szeretetével!
Thaiföld
A karen törzs keresztény csoportjával találkozva szomorú, de Krisztusban békességet nyerő emberekkel ismerkedhettem meg. Burmából (Mianmar) menekültek, akik ott is és – bizonyos értelemben – itt is idegenekként élnek. Egymást támogatják, hiszen munkát találni nem egyszerű menekültként egyik országban sem a világon.
Az orvosi ellátást egy keresztény (baptista) orvosnő által szervezett kórház biztosítja számukra, hiszen a biztosítás összegét nem tudják kifizetni. Ilyen értelemben az oktatás is komoly kérdést vet fel, és minden olyan területe a megélhetésnek, amely előrejutást, kiemelkedést biztosíthatna számukra. Egy árva, eldobott vagy éppen a családjuk által eladott kislányokat támogató missziós csoport óriási lehetőséget nyújt a védelmükbe fogadott lányoknak, kimentve így őket a szexipar karmaiból. Oktatással, életmódtanulással készítik fel őket az önálló életre új otthonuk megtalálásában.
Megható történeteket meséltek el a karen nők arról, hogyan teszik meg Burma és Thaiföld között a zöldhatáron átjárva az utat, hogy segítséget és lelki támaszt vigyenek az otthon maradt családtagjaiknak, rokonaiknak, lelki testvéreiknek.
A munka sok. Hosszan sorolhatnánk és adhatnánk át mindannyian a hozzánk eljutott információk alapján, mi minden zajlik körülöttünk a nagyvilágban. Sokszor nem kell még kilépnünk szűk életterünkből sem, hiszen
„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás urát, küldjön munkásokat aratásába.” (Lukács 10,2)
Ujváriné Szabó Anikó
Forrás: telegraph.co.uk