Természetfeletti – baptista módon

Elolvasási idő: 10 perc
Elolvasási idő: 10 perc
Amikor létrejön egy dicsőítő zenekar, akkor annak van egy stílusa, melyet a benne levő zenészek hoznak létre a személyiségükkel, művészi elképzeléseikkel, zenei tudásukkal.

Nem lehet rájuk erőszakolni még a világ legnépszerűbb dicsőítő csapatának sem a stílusát, mert minden közösségnek megvan a saját fejlődési módja. Ugyanez érvényes a baptista gyülekezetekre is, ahol néhány szempontból megnézzük ennek a természetes fejlődéssel kialakult közösségnek a természetfelettihez való viszonyát.

A Bibliában

Isten folyamatosan természetfeletti módon kommunikált az emberekkel, és időről időre az átlagost meghaladó képességeket adott az övéinek. Ezeknek mindig volt céljuk és rendeltetésük Mózes botjától kezdve Elizeus csodáin át az Apostolok cselekedeteiben leírtakig. Volt a proklamáció, és mellé társult a demonstráció. Jézus az elé leeresztett bénánál a gyógyulással illusztrálta megbocsátó hatalmát (hogy pedig megtudjátok…), több helyen pedig a csodáira utalt, hogy ha a szavainak nem hisznek, akkor higgyenek a tetteinek. Szavak és tettek karöltve adták tovább az üzenetet. Pünkösd után folytatódik ez a kettős szempont, a prédikáció és a természetfeletti történések egymást váltogatva lettek rögzítve. A kérdés az, hogy ez számunkra történelem vagy példa? Az erre adott válasz meghatározza a várakozásainkat is.

Rossz példák

Az az igazság, hogy egy őszinte érdeklődőt vissza tud riasztani az, ha számára nem vonzó példákat lát. Ez hasonló ahhoz, mint amikor valaki hiteltelen hívővel találkozik vagy hiteles hívőt lát gyenge pillanatában, és ebből von le következtetést Jézusra nézve. Ha nem látunk túl a megvalósítás milyenségén, akkor nem jutunk el a kívánatos célig. Azért, mert nagyon kemény talajon kell átjutni, ne hagyjuk abba az ásást, mert ott van a kincs pár méter mélyen. A természetfeletti helytelen, furcsa vagy át nem gondolt megélését láthattuk már, de ez nem tarthat vissza egy őszinte keresőt.

Büszkeség – alázat

Emberi gyarlóságunkhoz hozzátartozik, hogy ha kapunk valamit, akkor arra büszkék tudunk lenni, és amiatt különbnek is tarthatjuk magunkat. Valójában mindent kaptunk, a szerveink működését, a levegőt, az adottságainkat, a szolgálatunkat, és a természetfeletti képességeket sem mi generáljuk.

Emiatt a büszkeség mindig visszás és taszító is. Mid van, amit nem kaptál? – kérdezi az Ige, és igaza van.

Egy száz év feletti, nagyon tapasztalt angol vezető pár éve visszatekintett az ottani megújulási mozgalmakra, melyeket látott. Véleménye szerint mindegyik az alázat hiánya miatt ment félre és hamvadt el. Ha bármikor részei leszünk egy természetfeletti közegnek vagy átélésnek, az alázat az első festékkel teli medence, melybe bele kell meríteni azt. Ennek kell áthatnia mindent, mert akkor a helyükön maradnak a dolgok. Istené minden érdem és dicsőség, számunkra pedig megtiszteltetés, hogy bevon a munkájába. Ez persze a hívő élet minden pillanatára igaz.

Gyümölcs és ajándék

Nem kérdés, hogy melyik a fontosabb. A Galata 5,22–23 listája az alapvető lételemünk, és az azokban való fejlődés az igazi mércénk. Ha tavaly 60%-os volt a türelmed, idén pedig 70, akkor az dicséretes dolog. Ahhoz, hogy ezekben a tulajdonságokban jobban teljesítsünk, tényleg oda kell tennünk magunkat, és persze először oda kell adnunk magunkat az Úrnak.

A gyümölcsök minősítenek bennünket, mert ezek éréséhez idő kell és törődés.

Az ajándék nem minősít, az – ahogy az Ige fogalmaz – hasznos. A felületes értékrend nem kerülhet közénk. Ha a közepes autódból átülhetsz a cégedtől ajándékba kapott premier járgányba, attól még nem leszel jobb ember. Ha viszont észreveszed, hogy a kollégád levert, és elmondhatja neked, hogy otthagyta a felesége, és nem látja értelmét az életének, te pedig beszélgetsz vele, és reményt adsz neki – no, ez az, ami számít. A természetfeletti ajándékok sem minősítenek senkit, viszont szeretnénk hasznosan tölteni a napjainkat, és ebből a szempontból fontos eszközök.

A valódi szabadság

Nem szeretnénk automatikusan átvenni külső stílusjegyeket. Mert nem attól szabad valaki, hogy feláll és felemeli a kezeit. Ugyanakkor ha valaki szeretné, akkor legyen szabadsága erre. Amikor a természetfeletti közel jön, akkor vele együtt érkezik egy kényszer is, hogy mostantól kezdve nagyon szabadnak kell lennem, és ebből nemkívánatos viselkedések származhatnak – például a hangosság. A szabadság nem cél, hanem a Szentlélek jelenlétének a velejárója. Az erőlködés pedig horizontális, és hiányzik a vertikális belőle. A mennyiségnél itt soha nem lesz minőség.

Felnőnek a gyerekek

A természetfeletti megérkezésekor az a jelenség játszódik le, mint amikor nőnek a gyerekek. Mint Istennek a gyermekei, mi is növünk, és a láthatatlan világból nemcsak kérünk, hanem át is hozunk a láthatóba. Ez – ugyanúgy, mint a gyerekeinknél – kockázatokkal jár. Ha mosogatni kezd, akkor rengeteg vizet használ el, és eltörhetnek tányérok és poharak, ha pedig elkezdi vezetni a családi autót, akkor időnként dolga lesz a biztosítónak. Péter nem imádkozott a sántáért, hanem lépett egy szintet, és a természetfelettiben közölte azt, amit észlelt, és az úgy is lett. De ehhez egy út vezet, amin időnként botorkálunk, meg félrenézzük a jelzéseket.

Hol a kontroll?

A mi köreinkben ügyelünk arra, hogy „ékesen, szép rendben” történjenek a dolgok.

Külső szemlélőnek a természetfeletti megjelenése kuszává teszi azokat a közösségeket, de ez csak a felszínen van így. Meg kell tanulnunk egy másfajta ellenőrző és felülvigyázó módot, mivel azért felelősek vagyunk az alkalmaink lefolyásáért. Ennek illusztrálására jöjjön egy eset. Egyszer külföldön egy olyan gyülekezet konferenciáján jártam, ahol éppen akkor az általuk vezetett iskolában a Szentlélek intenzív módon jelzett több gyereknek is. Az összejöveteleken ezek a fiatalok hallatlanul vidámak voltak, énekeltek, imádkoztak, mozogtak. Kissé félrevonultam, hogy összegezzem a látottakat, amikor egy negyvenes férfira lettem figyelmes, aki éberen figyelte a mintegy száz embert a színpad környékén. Kérdésemre elmondta, hogy ő az egyik vezetője a közösségnek, ő felügyeli az estét, és azt nézi, hogy mi az, amit a Szentlélek indukál, és mi az, amit a résztvevők óemberileg reagálnak le, s azt szelíden le is állítja. Ez egy magasabb szintű felügyelet, mely megtanulható.

Mire kell vigyáznunk

Van, aki sikertelen az életben, és ebben a közegben próbál kompenzálni. Léteznek túlzások is, amikor ébredésről beszél valaki, mivel voltak átélései, és látni, hogy húszan vannak a teremben. Aztán érdemes kis körben tanulni, és utána nagyobb közönség előtt szolgálni.

Fontos a kiegyensúlyozottság, mert például a jellemünkkel való foglalkozás kevésbé látványos, mint mondjuk a gyógyulás, de az mindennek az alapja, a megbízhatóság és a józanság.

Ugyanakkor nem a félelem vezet bennünket, hanem a Szentlélek és az Ige, és aki előre szeretne menni, annak arra kell vigyáznia, hogy semelyik oldalra ne lépjen le. Se a szabadosság, se a törvénykezés felé. Ez is egy keskeny út. Arra is ügyelnünk kell, hogy ne legyen túl nagy felhajtás mindezekből. A katolikusoknál például koncentrálhatsz egy megújulási mozgalomra, de nyugodtan élhetsz meg a másik erényeiből is. Egyszer beszélgettem a Focolare mozgalomból valakivel, aki szólt nyelveken, de azt egyszerűen imanyelvnek hívja, mint az Írás is önmagunk építésére javasolja. Vonzódott a természetfeletti iránt a Nyolc Boldogság közösség is, de ez nem vitte közelebb más csoportokhoz, és nem is távolította el. Címkét pedig végképp nem tett rájuk. Erre mi protestánsok sokkal hajlamosabbak vagyunk.

A szükséges jó

Az Ige azt mondja, hogy kívánjuk a természetfelettit, és az is benne van, hogy mit ne tiltsunk. Ehelyett van lehetőségünk beletanulni és szabályozni. Mindenkinek haszonra adatnak ezek – és fontos megérteni, hogy mi is ez a haszon. Ha ez sikerül, akkor bevállaljuk a gyerekeket, és nem azt nézzük, hogy mennyi bajjal járhat a nevelésük, meg hogy mit csinálhatnak tinédzserként, hanem az életet választjuk. Ha megértjük, hogy az alapfelszereltségünkhöz hozzátartozik a természetfelettiben való jártasság, akkor elindulunk ezen a korántsem könnyű úton. Egyrészt az Úr miatt, másrészt az elveszettek miatt, harmadrészt pedig azon testvéreink miatt, akiken ezzel segíteni tudunk. Ahogy valaki fogalmazott:

„Nem az indokokat keresem, hogy miért marad beteg valaki, hanem az erőt, mely által meggyógyulhat.”

Könnyebb beszélni, mint erőt is társítani mellé. Szent erőt. De lehetséges, csak sokba kerül annak, aki rászánja magát.

Intelligens megjelenés

Létezik egy intelligens, nyugodt, kiegyensúlyozott, értelemmel is követhető formája a természetfeletti megjelenésének, melyet mi, baptisták szívesen látunk. A módja miatt húzódozunk, de az eredményeit szívesen látnánk. Akkor pedig fedezzük fel, hogy mi a számunkra kompatibilis útja, hogy elérkezzen ide, vagy mi elérkezzünk oda, hiszen ez is része Megváltónk művének. Mindez pedig a szeretetnek a közege. Mert a szeretet gyógyít, a szeretet ad kijelentést, hogy jobban tájékozódjunk, és a szeretet ad háttér-információt a sötét oldalt leleplezve, hogy ne tudjanak szórakozni velünk, hanem lássunk tisztán, és mi kerekedjünk felül.

Attól nem válunk pünkösdivé, hogyha a Szentlélek kibontja gyönyörű virágának szirmait köztünk. A „mi” az benne van a Bibliában, csak meg kell találni hozzá a „hogyant”. Aki kitartóan keres, az talál – mondta Mesterünk, és ez igaz erre is. Akinek megmozdult már a lelke errefelé, az menjen tovább! Akihez pedig majd általa eljut a természetfeletti áldás, az hálás lesz érte. Itt a lehetőség nekünk, baptistáknak, és ez tetszeni fog majd nekünk.

 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp