A húsvéti bárány

Elolvasási idő: 2 perc
Elolvasási idő: 2 perc
Nagymamám minden húsvétra egy nagy báránykuglófot sütött.

Aztán vonatra ült és egy álló nap azért utazott, hogy az otthonunkban emlékeztessen bennünket az igazi húsvéti bárányra.

Nem mondott soha semmit róla, egyszerűen a szobaablakunk belső párkányára tette óvatosan. Ott nézett a bárány egész nap és egész éjszaka abban a szobában, ahol kisgyermekként nővéremmel aludtunk. Nappal csak elfutottam mellette, szinte észre sem vettem. De a lefekvéstől kezdve barna babszemeivel állandóan engem figyelt az ablakból. Először féltem tőle, mert mereven és mozdulatlanul nézett. Éreztem, ahogy engem néz szelíden és kitartóan. Aztán megszoktam, és évről évre megszerettem.

Kicsiny gyermekként még nem értettem, mit jelent az, hogy Jézus Krisztus a húsvéti bárány.

Nagyobb gyermekként már megértettem a jelentését: hogy őt is – mint a zsidók peszah ünnepén a kötelező bárányt – megölték. Őt úgy, hogy keresztre szegezték. Aztán néhány nap múlva a barátai újra látták, ahogy Péter apostol egy korabeli vendéglátója otthonában mondta a háziaknak: „Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy megjelenjék… minekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból.”

Azóta Jézus ott van mindenütt az emberekkel. Én tudom: mindig velem van. Nekem ő olyan lett, mint gyerekkorom kuglófbáránya: mindig velem van és néz rám, szelíden és kitartóan figyel engem. Szükségem van erre az életteli, jóságos és bátorító szemre, amelyről tudom, le nem veszi rólam tekintetét soha. Csak egy isten tud úgy nézni, amelytől az ember mindig bátorodik, erővel telik, reménykedik, jókedvre derül és teszi a dolgát. Bárcsak mindig éreznénk magunkon ezt a tekintetet! Akkor mindig erősek, jók és bátrak leszünk. És akkor megvalósul az ő országa vele és velünk.

Én erre készülök nagyon húsvétkor is!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp