• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

„Nem szabadna túl gyorsan minden európait szekulárisnak vagy ateistának bélyegezni…”

Elolvasási idő: 6 perc
Elolvasási idő: 6 perc
„Végig kell gondolnunk, hogy mi folyik valójában hazánkban, régiónkban vagy városunkban, mielőtt következtetéseket vonnánk le.”

 – nyilatkozta Jim Memory, aki egy nyári missziós kurzust vezet Európában. (Jim és munkatársa, Ron Anderson 7 éve egy magyar baptista csapatot látott vendégül Madrid közelében. A gyülekezetplántáló képzésben e cikk fordítója is részt vehetett és hálásan emlékszik vissza. A 2014-es utunkról megjelent korábban már beszámoló ITT.)

Európa korábban a kereszténység központja volt, de ez egy ideje megváltozott. Hogyan írhatnánk le megfelelően az „öreg kontinens” jelenlegi szellemi állapotát?

Idén nyáron egy rövid online intenzív tanfolyam „A misszió kulcsfontosságú kérdései Nagy-Britanniában és Európában” címmel foglalkozik ezzel és más kérdésekkel. Jim Memory az All Nations Christian College által kínált kurzus oktatója, amelynek célja, hogy „eszközöket biztosítson a hallgatók számára küldetésük összefüggéseinek megértéséhez és értékeléséhez, függetlenül attól, hogy Leedsben vagy Lisszabonban, Varsóban vagy Ware-ban szolgálnak”.

Alábbiakban Memory válaszolt a magyarul Evangéliumi Fókusz névre hallgató portál kérdéseire. (Hazánkban egy ezzel közvetlen kapcsolatot nem mutató, mégis névrokon online folyóirat ITT érhető el.)

E. F.: Európa egyre inkább a világ minden tájáról érkező keresztény misszionáriusok terepe lett. Mitől különbözik ez a kontinens missziós szempontból másoktól?

J. M.: Sok szempontból a kereszténység tette Európát Európává. Egyetlen másik kontinens sem volt kitéve a keresztény hitnek ilyen hosszú ideig és ilyen kiterjedt módon.

Ugyanakkor ahogy Európa volt az első krisztianizált térség, ugyanúgy vált az első posztkeresztény területté.

1910-ben a világ keresztény hívőinek több mint 80%-a Európából és Észak-Amerikából származott. Ma az összes keresztény kétharmada a déli féltekén található, kevesebb mint minden negyedik csupán európai.

A kereszténység hanyatlásban van a központokban, a peremeken pedig növekedésben. A kereszténység központjai globálisan Afrikába, Latin-Amerikába és Ázsiába tevődtek át. Európa perifériára került, legalábbis ami a számarányokat illeti. Személyes véleményem, hogy a déli féltekéről érkező hívők megjelenése Isten tervének része Európa újjáélesztésére. Isten biztosan nem mondott le Európáról! 

E. F.: A tanfolyam kitér arra, hogyan alakultak ki az egyes európai identitások. Melyek a fő „identitásépítő” tényezők a kontinensen?

J. M.: Identitásunk sokféleképpen alakul ki. Egyénileg meghatározzuk magunkat név, család, foglalkozás, származási hely stb. alapján. Ugyanakkor közös identitásunkban vonjuk meg a határokat azok között, akik hozzánk hasonlóak, és akik nem: vagyis a többiek között.

Gyakrabban erősítjük identitásunkat azzal, ha elmondjuk, milyenek nem vagyunk, tehát mikben vagyunk mások. Az írek például úgy definiálják magukat, hogy nem olyanok, mint az angolok, a katalánok pedig, hogy nem olyanok, mint a spanyolok… Természetesen a nyelv és a kultúra kulcsfontosságú identitásjelző, de sok kulturális jellemző közös vagy máshonnan importált – például az angolok esetében a teaivás.

Az európaiak pedig összességében az elmúlt 2000 évben a „többiekkel” szemben határozták meg magukat.

Ennek a folyamatnak a figyelembevétele segít megértenünk az európai kulturális eltéréseket, és komolyan vennünk Európa missziológiai kontextusát.

E. F.: Európa nagyon szekularizált, de az egyik leggazdagabb keresztény örökséggel rendelkezik. Hogyan kellene a misszionáriusoknak összekapcsolniuk ezt a két valóságot missziós erőfeszítéseik során?

J. M.: Nos, az első dolog, amit mondanék, hogy Európa hihetetlenül sokszínű és dinamikus. Nincs két egyforma ország. Valójában két régió vagy város is ritkán egyforma, ha elég közelről nézzük.

Egyes országokban a szekularizáció folytatódik. Másokban, különösen Kelet-Európában és néhány nyugati nagyvárosban azonban a deszekularizáció[1] van folyamatban. Ez részben a migrációnak köszönhető, de meg kell állnunk, hogy mérlegeljük, mi folyik valójában hazánkban, régiónkban, városainkban, mielőtt mélyreható következtetéseket vonnánk le.

Az Európai Értékkutatás (EVS) legfrissebb hulláma szerint még a legszekulárisabb országokban is minden hat vagy hét emberből körülbelül egy imádkozik hetente legalább egyszer: Svédország (15,7%), Csehország (15,1%), vagy Dánia (13,5%). Emellett azt is fontos látni, hogy Franciaország (23%) és Svédország (19%) kivételével minden más európai országban

a lakosság kevesebb mint 15%-a vallja magát „meggyőződéses ateistának”.

Nem helyes tehát túl gyorsan az európai polgárok összességére mint vallástalan ateistákra gondolni, inkább meg kellene találnunk a módját a még meglévő vallásos kultúrájukhoz kapcsolódni a kereszténység élő evangéliumával, hogy megismertessük őket azzal, Aki reményt adott eddig is – és fog ezután is – az európaiaknak nemzedékről nemzedékre.

[1] A Wikipedia meghatározása szerint a szociológiában a deszekularizáció a vallás elterjedését vagy növekedését jelenti, általában egy korábbi szekuláris időszak után. A deszekularizáció elmélete ellentétben/reakcióban áll a régebbi, a szekularizációs tézis néven ismert elmélettel szemben, amely a vallás fokozatos hanyatlását, végül kihalását feltételezi. Az elmúlt évtizedekben a tudósok rámutattak a nyugati országokban folytatott gyülekezeti látogatásra, a vallási fundamentalizmus térnyerésére és a vallási konfliktusok elterjedésére, amelyek a vallás folyamatos jelentőségének a modern világban tanúságát mutatják. A szekularizációs tézis korábbi híve, Peter L. Berger nemrég kifejezte szimpátiáját az újabb elmélet (deszekularizáció) iránt, kijelentve, hogy a mai világ  „ugyanolyan hevesen vallásos, mint valaha volt”. (Lásd Peter Berger: The desecularization of the world: resurgent religion and world politics. Washington, D.C.: Ethics and Public Policy Center, 1999, 2. old.)

 

Forrás:  Evangelical Focus – Europe

Fordította: Tóth Krisztián

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp