A második részben arról elmélkedtünk, mivel jár, ha mi magunk megyünk egy ilyen útra. (Az első részt ITT, a másodikat pedig ITT találod!) A sorozat zárásaként szeretnék néhány gondolatot megosztani arról, hogy miért és hogyan érdemes küldeni embereket a misszióba!
Az előző részekben bővebben kifejtettem, miért érdemes és biblikus komolyan venni a missziót. Írtam az ezzel járó kockázatokról, nehézségekről is, amelyeket fel kell vállalni ahhoz, hogy ez létrejöhessen. Nem szeretném magamat ismételni: ami igaz az egyének életére, az igaz a gyülekezetekre is – közösségként is feladatunk a misszióban való részvétel, és fontos cél, hogy gyülekezetünk áldás legyen mások számára. Éppen a korábbiakban felsorolt nehézségek, kockázatok miatt nagyon jó az, ha a misszió terhe nem egyénekre hárul, hanem van mögöttük támogató, küldő gyülekezet.
Bibliai alapok
Az Apostolok cselekedetei 13,1–3-ban olvashatunk arról, ahogyan az antiókhiai gyülekezet kiküldte Barnabást és Pált első missziós útjukra. A gyülekezet vezetői szolgáltak az Úrnak és böjtöltek – eközben szólította meg őket a Szentlélek, hogy küldjék ki a két misszionáriust.
Aki élő kapcsolatban van Istennel, azt Isten előbb-utóbb meg fogja szólítani a misszióval kapcsolatban.
A gyülekezet böjtölés, imádkozás és kézrátétel után bocsátotta el Pálékat. Csodálatos történet ez arról, hogyan vezeti a Szentlélek a kiküldő gyülekezetet és a kiküldötteket. Fontos, hogy a misszió ne egy önközpontú, egy egyénre épülő magánprojekt legyen. A gyülekezet ott van háttérként, imádkozó társakként, anyagi támogatóként, és később azt is olvassuk, hogy Pál és Barnabás be is számoltak munkájukról a gyülekezetnek (Apostolok cselekedetei 14,26–28). Tehát rendkívül fontos ez a kapcsolat: a gyülekezet nem a vakvilágba engedte el a küldötteket, hanem várta azt, hogy hallják, mit végez Isten a misszióban rajtuk keresztül, és a kiküldés közben és után is szorosan tartották a kapcsolatot.
Más helyeken azt olvassuk, hogy a gyülekezetek úgy támogatták még Pál apostolt, hogy küldtek kapcsolattartó embereket, akik elvitték Pál leveleit, híreit a gyülekezeteknek, adományt vittek neki, vagy éppen a köpenyét, ha arra volt szükség – de lelki bátorítást is nyújtottak a missziót végző apostolnak. Több ilyen személyről is olvasunk Pál leveleiben, például az Efezus 6,21–22-ben. Tükhikosz, Titusz, Epafroditosz, Timóteus, Onézimosz: nem mindegyikük ismert személy, de az a pár szó, amelyben megemlíti őket a Szentírás, rámutat arra, milyen fontos szerepet töltöttek be a misszióban az apostol segítőiként. Elgondolkodtató az is, hogy Pál nyolc levelében is kéri a gyülekezeteket, hogy imádkozzanak érte (pl. Efezus 6,18–20)! Ez rámutat a misszió hátterében zajló szellemi harcra is, amelyben a küldő gyülekezet mindenképpen fontos, hogy részt vegyen! Emellett gyönyörű az az igeszakasz, ahol Pál megköszöni a filippi gyülekezetnek a neki adott anyagi támogatást (Filippi 4,10–20).
Négy szolgálati terület küldő gyülekezetek számára – és a kiküldés áldásai
Ezek alapján az igék alapján az M28 Baptista Külmisszióval arra bátorítjuk a gyülekezeteket, hogy az alábbi négyféle módon vegyenek részt a misszióban:
- Küldjenek ki misszionáriusokat!
- Támogassák a missziót mint imádkozók!
- Támogassák a missziót mint adakozók!
- Válasszanak egy-egy testvért, akik mint kapcsolattartók szolgálnak a gyülekezet és a misszionárius között!
Látjuk tehát, hogy komoly bibliai alapjai vannak annak, hogy a gyülekezetek küldőkként részt vegyenek a misszióban.
De miért jó ez a gyülekezetnek? Mit nyerhet ebből egy hazai közösség?
Elsősorban azért, mert ha végezzük a missziót, akkor tölti be a gyülekezet a funkcióját – sokan sokféleképpen definiálhatják, mit jelent számukra a gyülekezet, de elsősorban azért létezik a gyülekezet, az egyház, hogy benne az emberek odafordulhassanak Istenhez. A misszió ezt a célt szolgálja akkor is, ha helyben, ha a környéken vagy távoli helyeken végezzük. Az Úr Jézus ebben a munkában szeretne találni, amikor visszatér (Lukács 12,43)! Jézus felé azzal fejezhetjük ki szeretetünket és imádatunkat, ha végezzük azt a feladatot, amit ránk bízott: ez mindenképpen áldásos. Másodszor: Krisztus testének vagyunk tagjai.
A kiküldő fél szempontjából egy fontos kérdés, hogy mégis kit küldjünk ki. Valóban fontos, hogy legyen bizalmunk aziránt, akit küldünk. Jó ha a missziós csoport vezetője olyan személy, aki kipróbált, helyben is láthattuk szolgálatát, és megbízunk benne. A gyülekezet segíthet a misszionáriusnak, a csoportvezetőnek abban, hogy ő átláthatóan végezze a szolgálatot, munkájáról időnként számot adjon. De ugyanakkor, az előző fejezetben írtam arról, hogy a missziós utakra tekinthetünk úgy is, mint a saját gyülekezhetünk tagjainak életébe való befektetésre. Nem tudhatjuk, kit milyen hatás fog érni egy ilyen úton, és az milyen változást hozhat az életébe. Ezért a tapasztalt vezető mellett merjünk esélyt adni tapasztalatlanabbaknak is, sőt fiataloknak is: fogjuk fel úgy, hogy az ő életükbe vetünk magot ezáltal.
A másik gyakori kérdés a kiküldő oldalról, hogy megéri-e. A bibliai alapokat áttekintve azt gondolom, hogy bár van ennek a kérdésnek létjogosultsága, mégis a misszió végzése elsősorban engedelmesség kell hogy legyen Urunk parancsának, még akkor is, ha nem látjuk pontosan annak eredményét. Nagyon egyszerűen fogalmazva: az Úrnak engedelmeskedni mindig megéri! Emellett az előző részben bőven tárgyaltam a hatékonyság témakörét, és hogy ha nem lépünk hittel a missziómezőre, sosem tudjuk meg, mit tud Isten elvégezni általunk. Továbbá írtam arról is, milyen jó hatással lehet egy missziós út a résztvevőkre: kipróbálhatják magukat, megízlelhetik a szolgálat örömét, jelentős tapasztalatokat gyűjthetnek. Ez mindenképpen hasznos befektetés. Másrészt, a küldő gyülekezet szempontjából a jó hír az, hogy a missziós út rövid ideig tart – gyakori tapasztalat, hogy visszatérve ezek a megváltozott életű emberek itthon fogják keresni szolgálati helyüket. A helyi gyülekezet feladata, hogy segítsen nekik ebben: ehhez pedig fontos, hogy a helyi gyülekezet itthon is aktív legyen a misszióban.
Ahogy egy kedves barátom szokta mondani: „Nincs hatékony külmisszió hatékony belmisszió nélkül, és nincs hatékony belmisszió hatékony külmisszió nélkül.” Az igazság az, hogy nem tudhatjuk, kire mekkora hatással lesz. Arról viszonylag keveset tudok beszámolni, hogy milyen hosszan tartó hatással járt egy-egy rövid távú missziós utam az ottaniak életében. Bár láttam megtéréseket, imádkoztam sok emberrel ilyen utak során – nem lehet mindenkivel tartani a kapcsolatot, így az esetek legnagyobb részében nem láthatom, mit visznek magukkal emberek.
Azt viszont tudom, hogy rám mekkora hatással vannak ezek az utak.
Egyszer amerikai tanulmányaim során megkeresett egy iskolákban szolgáló missziós csoport, hogy a síszünet ideje alatt nem lenne-e kedvem csatlakozni hozzájuk egy egyhetes missziós útra a szomszédos államban egy iskolába. Mivel síelni nem tudok, és otthon sem akartam unatkozni, meg amúgy is érdekelt ez a szolgálat, elvállaltam. Életem egyik legjobb hetét töltöttem ott! Nem volt kérdés, hogy a következő évben újra elmentem velük ugyanabban az időben ugyanoda szolgálni. Összesen tehát két hetet töltöttem ebben a szolgálatban, de olyan sokat tanultam ezen a két úton, hogy ezeket a módszereket hazahoztam magammal, és megvalósítottuk itthon, Magyarországon is ezt a projektet. Ez lett a Lelki7, amiről az előző részben írtam. Komoly terveim vannak ezzel a projekttel, ami által szeretnék sok fiatalt bevonni a szolgálatba – itthon. 17 éves voltam, amikor elvittek az első útra, most közel tíz év múlva, lelkipásztorként, a saját ifimissziós munkámban tudom alkalmazni azt, amit két ilyen életformáló hét alatt megtanultam. És a korábbi fejezetekből kiderül, hogy nem ez az egyetlen rövid távú missziós tapasztalatom, ami most már évtizedes távlatokban van hatással az életemre és ezáltal a gyülekezeteimre is. Akárhogyan nézem, ebbe mindenképpen megéri befektetni.
Egy missziós út, sőt, egy hosszabb távú elköteleződés a misszió iránt elképesztő erőket mozgathat meg a gyülekezetben. Az élő hit valódi istenélményeket, megtapasztalásokat ad a testvéreknek. Például amikor a kiskőrösi szeretetházban az idősek megtudták, hogy egy háromhetes misszióútra indulok Ruandába, Afrikába, az egyik néni kitalálta, hogy hozzanak létre egy imacsoportot, akikkel rendszeresen imádkoztak értünk az út során. Ebből a csoportból olyan jó lelki közösség alakult ki, hogy most, még egy év múlva is minden héten találkoznak a testvérek, hogy együtt imádkozzanak. A missziós út három hétig tartott, a helyi támogató gyülekezet viszont több hónapnyi és bízunk benne, hogy -évnyi áldást nyert ezáltal. Hasonlóképpen, a misszió iránti hosszabb távú elköteleződés során csodálatos dolgokat élhetünk meg: Isten olyan dolgokat visz véghez általunk, amelyekre nem is gondoltunk volna. Korábban többször említettem, hogy jó, ha partnerkapcsolat alakul ki két, helyi szinten állandó missziót végző gyülekezet vagy szervezet között. Hogyha elmélyül ez a kapcsolat, akkor hosszabb távon már nem is csak az időnkénti rövid távú missziós utak szervezése lesz, ami összeköt, hanem egy élő kapcsolat és barátság alakulhat ki, amely által a helyi gyülekezet aktívan tud támogatni egy missziót, ami adott esetben a világ másik részén működik. Egy ilyen felállásban akár évtizedes távlatokban is nyomon tudjuk követni a misszió hatását, eredményeit. Ez hihetetlenül megtisztelő és nagyszerű lelki élmény. És emellett jelentősen növelhetjük az előző fejezetben tárgyalt hatékonyságunkat is.
A kiküldés azért is fontos, mert ezáltal lelki ajándékainkat használva ki tudjuk egészíteni egymást a szolgálatban.
A kiküldöttek el tudnak végezni olyan szolgálatokat, amiket a küldők nem biztos, hogy meg tudnának tenni például egészségügyi állapotuk, koruk, élethelyzetük, másfajta képzettségük vagy egyéb hasonló okok miatt. Mélyen megfogott, amikor egy ismerősöm elmondta nekem, hogy ő úgy gondolja, neki az adakozás ajándéka van meg. Őneki megadatott, hogy egy olyan munkahelyen dolgozik, ahol jóval jobban keres, mint az átlag, és óriási örömet jelent neki, hogy emiatt több misszionáriust is támogathat, és így részese lehet a missziónak. Bizonyos értelemben a küldöttek a gyülekezet kinyújtott karjaivá válnak – a küldők tudják biztosítani azt a hátteret, amit a kiküldött egyedül nem lenne képes megteremteni. Fontos tisztázni, hogy mindkét fél egyenrangú, és egyenlően értékes szolgálatot végez. Csodálatos megtapasztalás, ha ilyen összhangban tudnak lenni testvérek a gyülekezetben: amikor van közös cél, a misszió, és a gyülekezet tagjai ezt együtt végzik, mindenki beleadva a magáét.
Ebben a háromrészes cikksorozatban igyekeztem saját tapasztalataim alapján bemutatni, miért és hogyan érdemes egyénekként és gyülekezetekként is rövid távú missziós utakban gondolkodni. Őszintén remélem, hogy tudtam bátorítani az olvasókat, gyülekezeteket arra, hogy fogadjanak és küldjenek rövid távú missziós csoportokat, sőt, ha tehetik, maguk is menjenek el ilyen utakra! Lehetséges, hogy ez első olvasásra soknak és ijesztőnek tűnik, de nincs ahhoz fogható, mint amikor valaki megérzi a misszió valódi ízét. Szóval ne féljünk áldozatot hozni a misszióért – higgyünk Istenben, és tegyük bele a magunk részét is. A gyülekezeteket pedig kérem, hogy ne hagyják magukra a misszionáriusjelölteket, hanem álljanak mögéjük, sőt küldjenek csapatokat szolgálni! Ha hittel lépünk a missziómezőre, olyan dolgokat fogunk látni, tapasztalni, amelyeket az imaház falai közé szorulva el sem tudunk képzelni. Kívánom, hogy minél többen tapasztaljuk meg ezeket az áldásokat! Ha valakinek további kérdései vannak a témával kapcsolatban, keressen bátran!
