Az egyikben fogadó félként, a másikra én magam vittem fiatalokat szolgálni. A két friss tapasztalat hatására szeretnék néhány gondolatot megosztani erről a témáról, ami nagyon közel áll a szívemhez, és ami fontos része lelkipásztori szolgálatomnak is. Ebben a háromrészes írásban szeretném megvizsgálni a rövid távú missziós utakban rejlő lehetőségeket és az ezzel járó tennivalókat egyrészt a fogadó fél szempontjából, majd másodszor a küldött szemszögéből, végül pedig a küldő gyülekezet oldaláról.
Érdeklődő egyéneknek és gyülekezeteknek is ajánlom!
Bár időrendi sorrendben idén előbb vittem a saját missziós csapatomat szolgálni, mint ahogy fogadtunk egy szolgálócsoportot, mégis először a fogadó fél oldaláról közelítem meg a témát, mert ez az, amit Magyarországon gyakrabban tapasztalunk gyülekezeteinkben. A rendszerváltás, a határok megnyílása óta az elmúlt három évtizedben számos rövid távú missziós csoport érkezett hazánkba különböző országokból, sokféle háttérből, sokféle szolgálatot végezve. Emiatt vannak már tapasztalataink ezzel kapcsolatban: jók is, rosszak is.
A rövid távú missziós utak és a kockázat
A rövid távú missziós utakkal kapcsolatban rendszeresen sok kérdéssel találkozom. Miért éri meg? Nagyon sok munkával jár. Mégis ki finanszírozza az utat? Nem lehetne azt a rengeteg belepumpált pénzt jobb dolgokra felhasználni? Miért vennék ki szabadságot ezért? Különben is, mennyi haszna van ezeknek az utaknak? Mit lehet pár nap alatt elérni? Nem kéne inkább a saját helyünkön végezni a szolgálatot? Mi a különbség a missziós út és egy egyhetes vakáció között?
Külföldi utak esetén mennyire lehet áthidalni a nyelvi, kulturális akadályokat egy ilyen rövid missziós kezdeményezés során?
Még számtalan nehéz, megfontolandó kérdést lehetne feltenni. Jogosak ezek a kérdések, hiszen biztosan sokan tapasztaltunk már kellemetlenségeket missziós utakkal kapcsolatban: például „eljöttek Amerikából megmondani nekünk a tutit”. A másik nagyon forró téma az anyagiak: a missziós úton részt vevők jól használják-e fel az anyagi forrásokat – nem nyaralásra küldtük el őket. Rendkívül irritáló tud lenni egy olyan misszionárius vagy missziós csapat, akik (látszólag) nem csinálnak semmit, vagy csak szórakoznak, netán még kárt is okoznak valamilyen formában a helyi közösség számára.
Minden ezzel járó kérdés és kellemetlenség ellenére a személyes meggyőződésem az, hogy megéri egyénileg és gyülekezetként is belefektetni rövid távú missziós utakba. Hiszek abban, és személyesen is számtalanszor megtapasztaltam, hogy a rövid távú missziós utaknak is lehetnek óriási hatásaik. Azonban fontos szem előtt tartanunk, hogy mint minden mást, a missziós utakat is lehet jól és rosszul is csinálni. Leginkább ettől függ, milyen tapasztalatunk lesz a missziós utakkal kapcsolatban. A következőkben szeretnék néhány szempontot felvillantani, amelyek egyrészt érvek amellett, hogy miért lehet hasznos, ha jó missziós utakat szervezünk, másrészt néhány ötletet adni, hogyan tehetjük jobbá, hatékonyabbá ezeket az utakat, hogy valóban jó befektetés legyen ez a munka.
Amikor misszióról beszélünk, előbb-utóbb elő fog kerülni a kockázat témája.
A bevezetőben felvetett kérdések jó része ezzel kapcsolatos: „Megéri…?” „Mi lesz akkor, ha…?” Valóban, amikor az ember a missziómezőre lép, szükségszerűen valamennyi kockázatot vállal. Kilép az ismeretlenbe, elhagyja a komfortzónáját, idegenekkel találkozik, számára kényelmetlen helyzetekbe kerül, adományt ad másoknak, megnyitja az otthonát mások előtt, megosztja javait másokkal, nem ritkán még egészségügyi kockázatot is vállal. Sokszor az a benyomásom, hogy sokak számára már önmagában a kockázatvállalás ténye is elriasztó hatás a rövid távú missziós utaktól. Pedig a Bibliából egyértelműen kiderül, hogy a misszió feladata minden keresztény embernek – és ez bizony kockázatvállalással jár. Péter, Pál, sőt maga az Úr Jézus is sokat beszélnek erről. Sőt, az egyháztörténelem is tele van ilyen példákkal. Ha úgy vesszük, Meyer Henrik vagy éppen Kornya Mihály is rövid távú missziós utak során hirdették az evangéliumot országszerte: ennek élvezzük ma is a gyümölcseit. Először tehát fontos tudatosítanunk, hogy a misszióban való részvétel a feladatunk. Másrészt, fontos felismerni, hogy a kockázattól való félelem nem lehet kibúvó a misszió végzése alól.
Mit nyerhet a helyi gyülekezet egy rövid távú missziós csapat fogadásával?
Vannak tehát olyan kockázati tényezők, amelyek elkerülhetetlenek a missziómezőn. Fontos felismernünk azonban azt is, hogy sok kockázati tényezőt viszont kivédhetünk körültekintő, alapos felkészüléssel. Az a tapasztalatom, hogy a rövid távú missziós utak akkor a leghatékonyabbak, ha két olyan fél között alakul ki kapcsolat, akik egyébként rendszeresen végeznek saját helyükön missziómunkát. Például két gyülekezet vagy szervezet között, akik egyébként év közben egymástól függetlenül, hűségesen végzik a dolgukat a saját helyükön, otthonaikban. Ilyen módon a rövid távú missziós út egy már meglévő, működő szolgálatot tud megerősíteni, megtámogatni. Nem jó az, ha egy helyi közösség mankóként támaszkodik a missziós utakra, és azoktól azt várja el, hogy a misszionáriusok a gyülekezeti tagok helyett végezzék el a missziómunkát.
Kell, hogy legyen saját, Istentől kapott látásunk, missziós céljaink, amelyekhez tudunk konkrét segítséget kérni más testvérektől.
Sok kellemetlenségtől őrizhetjük meg magunkat és a missziós csapatot is, ha van elképzelésünk azzal kapcsolatban, hogy mit is szeretnénk elérni az út során: és ezáltal egymás mellett szolgálhatunk a hét alatt.
Itt el is érkeztünk a rövid távú missziós utak egyik legnagyobb hasznához – fogadó félként. Sok gyülekezetben látom azt, hogy lennének elképzelések, vágyak, célok, sőt, még a missziós célcsoport is megvan: de hiányzik valamilyen erőforrás. Fontos felismernünk, hogy a Krisztus testében mi egymás tagjai vagyunk, és az a feladatunk, hogy „ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak…” (1Péter 4,10).
Nem baj, ha felismerjük, hogy vannak olyan dolgok, amelyekre mi magunk nem vagyunk képesek, nem vagyunk elegendőek. Azért vagyunk a Krisztus testének tagjai, hogy tudjunk egymástól segítséget kérni. A rövid távú missziós utak egyik legnagyobb haszna az tud lenni, hogy rajtuk keresztül a fogadó fél olyan projekteket, feladatokat tud elvégezni, amelyekre önmagában, egyedül nem lenne képes. Legutóbb a Kiskőrösi Baptista Gyülekezetben fogadtunk egy 12 fős, amerikai középiskolásokból álló missziós csoportot nyolc napra. Az ifiseim közül kb. 15 fős az igazán aktív mag, túlnyomó többségük 18 év alatti, és még az első lépéseiket teszik meg a hit útján. Évek óta bátorítom őket, hogy hívogassanak, hirdessék az evangéliumot másoknak is.
Most pár nap alatt az amerikaiak segítségével több száz fiatalt értünk el a gimnáziumban (én magam is rajtuk keresztül jutottam el az iskolába), és meg tudtunk szervezni egy egynapos konferenciát is, ahol közel száz fiatal vett részt – az ország több pontjáról érkeztek hozzánk vendégek. Magunktól ezekre nem lettünk volna képesek. De sok hasonló dolgot láttam már korábban is: például építkezés, evangelizáció vagy táborszervezés – sok valós szükségre tud választ adni egy-egy rövid távú missziós út. Gyerekként felnőve meghatározó tapasztalat volt számomra az, ahogy többek között rövid távú missziós csoportok segítségével gyülekezetünk fel tudta építeni imaházát és iskolaépületét Bodrogon. Nyilván nem a csoportoktól függött a munka, de tény, hogy rengeteg segítséget jelentettek számunkra. Tehát fontos, hogy ismerjük a céljainkat, és ezekhez kérjünk megfelelő segítséget.
Hogyan válasszunk missziós partnert?
Egy másik fontos szempont a partner kiválasztása. Jó, ha olyan missziós partnert választ az ember, akit ismer, aki megbízható – akinek szintén világosak a céljai és a motivációi. Ha azt látjuk, hogy közösek a céljaink, közösek az értékeink, jóval könnyebb lesz együtt dolgozni. Legyen a partnerünk őszinte, átlátható! Ha úgy érezzük, hogy ez nem valósul meg, merjünk nemet mondani! Az előbb említett amerikai missziós csapat egy keresztény középiskolából érkezett hozzánk, akikkel személy szerint tizenkét éve tartom a kapcsolatot, és már számtalan közös tapasztalatunk van. Nyolcadik osztályos koromban találkoztam velük először, akkor szintén egy rövid távú missziós útra érkeztek hozzánk Magyarországra, Bodrogra, ahol akkor éltem, tanultam.
Emberileg megmagyarázhatatlan, de egy nagyon mély, őszinte barátság alakult ki köztünk.
Az ittlétük során felajánlották nekem nemzetközi diákoknak szóló ösztöndíjprogramjukat. Sok imádság után úgy döntöttünk a családommal, hogy elfogadom a meghívást, eredetileg egy évre. Aztán három év lett belőle. A kinti tanulmányaim olyan erős alapokat adtak az élethez és a szolgálathoz, amelyekre a mai napig támaszkodom. Azóta három ilyen utat szerveztünk velük Magyarország több pontján, és további együttműködést tervezek felépíteni. Ez egy olyan értékes kapcsolat, amelyből mindkét fél sokat épülhet. De mindez egy rövid távú missziós úttal indult…
Miért jó, ha megnyitjuk otthonainkat mások számára?
Ebből következik, hogy a missziós utak nagy áldása a testvéri közösség ápolása. Az ország vagy a világ más tájairól érkezett testvéreinktől sokat tanulhatunk: új szempontok, más szokások, másfajta megoldások – sok ötletet meríthetünk abból, ha megfigyeljük, hogyan és mit csinálnak munka közben. Betekinthetünk Krisztus testébe egy tőlünk távol eső helyről érkező kis közösségen keresztül: ráébredünk arra, hogy bár más helyeken élünk, és sok mindenben különbözünk, mégis ugyanabban az Úrban hiszünk, és ő hasonlóan munkálkodik az életünkben. Így egymás hite által épülhetünk: rájövünk, hogy a misszionáriusok nem szuperhősök, hanem ők is érző, törékeny, Istent kereső emberek, akiknek szintén szükségük van bátorításra, vigasztalásra, imatársakra. A missziós utak sava-borsa a közös élmények, közös vacsorák, beszélgetések, imádkozások. Fogadó félként életre szóló emlékeket és barátságokat szerezhetünk azáltal, ha megnyitjuk otthonainkat szolgáló testvéreink számára.
Nem véletlenül szólít fel a Biblia több helyen is a vendégszeretet gyakorlására.
Másfelől, missziós utakról hazaérkezők sokszor azt jelzik vissza, milyen sokat kaptak, tanultak a helyiektől. Talán nem is vesszük észre, de mi magunk is hatással tudunk lenni másokra, még fogadó félként is. De legyünk nyitottak arra mi is, hogy tanuljunk a hozzánk érkezőktől: még ha adott esetben nálunk fiatalabbak is. Korábban említettem, hogy gyerekként felnőve Bodrogon sok missziós csapatot fogadtunk a gyülekezetemmel. Most is megérint, ahogy visszagondolok arra, hogy milyen sokan mekkora áldozatokat hoztak azért, hogy nekünk, ismeretlen gyerekeknek segítsenek, megosszák velünk az Úr szeretetét szavakban és tettekben is. Úgy kaptam tőlük szeretetet, hogy azt nem kértem, nem érdemeltem ki, és nem is fogom tudni visszafizetni. Később arra jöttem rá, hogy az Úr maga is így szeret bennünket. Pontosan ez motivál ma abban, hogy ne önmagamért éljek, hanem szolgáljak másokat, ahogyan akkor engem szolgáltak. Engedjük tehát, hogy a missziós utak formáljanak bennünket is!
Gyakorlati tippek missziós csapatot fogadó gyülekezetek számára
Végül pedig néhány gyakorlatias dolog, amivel még sikeresebbé tehetjük fogadó félként a hozzánk érkező missziós csapat útját. Fontos, hogy legyen egy helyi főszervező, aki átlátja a feladatokat, ismeri mindkét felet, és kapcsolatot tart mindenkivel, különösen az érkező csapat vezetőjével. Jó, ha van, táborokhoz hasonlóan, egy menetrendünk, programtervünk a hétre, amit persze rugalmasan kezelhetünk, de mégis kell egy támpont, amihez igazodhatunk. Fontos felmérnünk, hogy hány főt fogadunk és őket hogyan fogjuk tudni a hét során elszállásolni, étkeztetni. Manapság mindenképpen fel kell mérni a különböző allergiákat, ételérzékenységeket is. Nem feltétlenül baj, ha nem tudunk mindent olyan magas színvonalon megadni a csoportnak, amit esetleg szeretnénk: elvégre azért jönnek, hogy szolgáljanak. (Aludtam én is ilyen utak alkalmával tömegszálláson, templomban padok között, konyhakövön, vagy éppen egy raktárban, a földön… Ez is az élmény része.) De az fontos, hogy pontosan kommunikáljuk le, mire számíthatnak nálunk, ezzel is segíthetjük készülésüket.
Mérjük fel a missziós út anyagi költségeit is a mi oldalunkon: legyen költségvetésünk a várható kiadásokról. Mérjük fel azt, hogy helyi gyülekezetként mennyire tudjuk támogatni a missziós hetet ilyen téren – ne legyünk zsugoriak, de itt sem probléma, ha nem mi fizetünk mindent: csak kommunikáljunk világosan erről is. A költségek sok mindenből tevődnek össze: a csapat létszámától, feladataitól, programjaitól, elszállásolásuk, étkezésük és utazásuk módjától függ sok minden. De jó, ha felkészülünk arra, hogy több százezer forintos tétel is lehet egy ilyen út! Éppen ezért fontos pontosan lekommunikálni, ki mennyit áll a költségekből. Különösen külföldi csapatok fogadása esetén érdemes időt szánni a kikapcsolódásra is, bemutatva lakhelyünk kulturális és turisztikai érdekességeit, látványosságait – ezek is nagyszerű közös élmények lehetnek. A hét során legyünk rugalmasak, alkalmazkodók: könnyen megeshet, hogy kulturális, nyelvi különbségek miatt kisebb-nagyobb konfliktushelyzetekbe kerülünk. Ezeket igyekezzünk hamar megoldani. Másrészt bármikor történhet baleset, egészségügyi probléma, mindenképpen segítsünk ezek megoldásában is.
Ha van lehetőségünk rá, találjunk olyan alkalmakat, amikor a közöttünk szolgálók találkozhatnak a helyi gyülekezettel: hogy ezáltal a gyülekezet tágabb köre is részese lehessen a hétnek. Jó, ha a testvérek imádságban végig követik a hét eseményeit. És persze különösen fontos a beszámolás: mondjuk el a helyi gyülekezetnek, a támogatóknak, mi történt a héten. Jó, ha legalább a helyi vezető részt tud venni a missziós csapat megbeszélésein, áhítatain, hogy közösen átélhessék a hét lelki oldalát is. A missziós hetet pedig érdemes közös visszatekintéssel, kiértékeléssel, hálaadással lezárni. Mindenképpen köszönjük meg testvéreink munkáját, még ha csak egy jelképes ajándék formájában is – de ebben is lehetünk kreatívak: olyan ajándékot is adhatunk, ami hosszan tartó emlék marad! Hiszen reméljük, hogy a missziós út is hosszan tartó áldást hoz számunkra.
A következő részben azt fogjuk megvizsgálni, miért érdemes részt venni egy missziós úton, és hogyan kell erre jól felkészülni.
Kiemelt képen: USA csapat kiskőrösi ifisekkel
