• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

„Ha te nem is veszed komolyan, az ördög komolyan veszi!”

Elolvasási idő: 11 perc
Elolvasási idő: 11 perc
Hortobágyiné Draskovits Kyrivel beszélgettem, akit kislány korom óta ismerek. Nagyon hiteles hívő embernek tartom, és kíváncsi voltam, hogy hogyan jutott el a megtérésig az okkult utak keresése és az agykontrollban való elmélyedés helyett.

Egy megtérés és az okkult utakról való visszafordulás története

Kyrit a jelenlegi helyzet miatt videóchaten értem el, de így is nagy lelkesedéssel kezdte el mesélni, hogy hála az Úrnak, ő már nem minden részletre emlékszik az agykontrollos időszakból, de amit tud, azt szívesen megosztja velem. Nagyon fontosnak tartja, hogy aki egy kicsit is kapcsolatba került okkult hátterű dolgokkal, az beszéljen róla, hogy ez mennyire veszélyes, de az Úrnak van szabadítása mindenféle mélységre! Na de kezdjük az elején!

Kyri olyan családban nőtt fel, ahol nem tulajdonítottak nagy szerepet Istennek és a Bibliának.

Arra viszont emlékszik, hogy a babonák világa benne volt mindennapjaikban.

Mint a legtöbb magyar családban, náluk is megjelent a szerencsét hozó kéményseprő, a fekete macska, a lekopogás és még sok más hagyományon alapuló babona. Később, a megtérésekor ezeket is mind számba vette, mert hiába tűnnek banális dolognak, a babona Isten előtt utálatos dolog.

Ő nagyjából 20 éves volt, amikor édesanyja a visszatérő egészségügyi problémái miatt különböző gyógymódok iránt kezdett érdeklődni. Az 1980-as években ezt még csak könyvek által lehetett elérni, így Kyri az édesanyjával együtt kezdte bőszen válogatni a könyveket, melyek a vegetarianizmust és a keleti gyógymódokat tartották egyetlen üdvözítő útnak.

Át is tértek a vegetáriánus étrendre, tartották az előírásokat, keleti tornákat gyakoroltak, de nem sok eredményét látták ezeknek.

,,Utólag visszagondolva ezek a könyvek nem kizárólag rossz dolgokat írtak le, de a sátán sokszor adja ki magát a világosság angyalának, és pont ezzel téveszt meg. Csak egy kis adalékot rejt el itt-ott a sorok között, és már ott találod magadat, hogy halottlátók telefonszámait böngészed…” – emlékszik vissza Kyri.

Feltettem a kérdést: hogy milyen élethelyzetben kezd el közeledni az ember a természetfeletti dolgok felé. Kyri szerint minden ember keresi a megoldást és a válaszokat a saját életét érintő problémákra, hiszen azok mindenkinél vannak. Az ő családjukban akkoriban több haláleset is történt, párkapcsolati gondok nehezítették az együttélést, és valahogy ilyenkor az emberi elme és lélek nyitottabb a transzcendens felé, mert a racionális válaszokban már nem talál kapaszkodót.

Csak az nem mindegy, hogy melyik irányba indul el.

Erdélyi Juditnak (1998) van egy könyve, amelynek az a címe, hogy Ajtónyitás: Vajon kinek? Viszonylag könnyen kapcsolatba lehet lépni a számunkra láthatatlan világgal, ami létezik, hiszen erről a Biblia is ír: ,,Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.” (Efezus 6,12) De ahogy az Úr tud minket használni mint munkatársait, úgy az ördög szolgálatába is kerülhetünk, ha neki nyitjuk meg a lelkünk ajtaját, aki báránybőrbe bújt farkasként lesi, hogy kit kaphat el.

Fontos tehát, hogy bármikor kerülhet az ember olyan helyzetbe, ha nincs még az Úr védelme alatt, amikor nyitott az okkult dolgok felé, és manapság már szinte semmit nem kell tenned azért, hogy elérhetővé váljanak ezek a ,,rejtett, titkos tudások”.

Sokszor csak a kíváncsiság és a társaság hajt bele, de akármennyire is úgy gondoljuk, hogy nem vesszük komolyan, az ördög komolyan veszi!

,,Akkoriban, a 90-es években nagyon népszerűek voltak és nagy tömegeket mozgattak dr. Eőry Ajándok, Schirilla György vagy épp az agykontroll magyarországi meghonosítója, dr. Domján László előadásai. Mi is elmentünk hát egy ilyenre, talán pont anyukám óvodai kolléganőinek ajánlásával” – idézi fel Kyri a kezdeteket. Nem sok mindent tudtak előzetesen az agykontrollról, de amit ígért, az nagyon csábító volt, és ma is az: sikert, egészséget, teljesebb életet, rossz szokásokból való szabadulást, a memória és a tanulási képesség fejlesztését hirdették.

Kyri mindig úgy érezte, hogy valami hiányzik az életéből, és könnyen tudott kapcsolódni ezekhez a felkínált pozitív dolgokhoz.

Ki ne akarna egészséges, sikeres, okos és szép lenni?

Manapság ezek nem teljesen így vannak megfogalmazva, mert a sátán már csavart rajtuk, de a lényeg ugyanez: foglalkozz többet a táplálkozással, az egészséges életmóddal, fejleszd magadat, valósítsd meg az álmaidat, hozd ki magadból a legtöbbet, mindent, csak ne Istennel foglalkozz!

Nem szeretnék túl sok mondatot szentelni az agykontroll leírásának (mert nem lenne jó népszerűsíteni), de talán mégis hasznos, ha van róla valamennyi ismeretünk.

A módszer alapítója José Silva, a gyermekein végezte első kísérleteit 1944-ben, hogy tanulási képességeiket javítsa. Hipnotikus állapotba hozta a gyermeket, hogy fogékonyabb legyen a technikákra. A módszer hatására a gyermek médiumtulajdonságokra tett szert, tudott olvasni az apja gondolataiban. A módszernek később tudományos alapokat is igyekeztek adni az emberi agyműködés (agyhullámok: alfa, béta, théta, delta) vizsgálata által. Az agykontroll lényegében önhipnózis, melyben különböző szinteket lehet elérni a passzív meditáción át a dinamikusig, ahol öngyógyítás és az elképzelt események megvalósulása játszódik le a kiválasztott tanácsadók segítségével. Azt hirdetik, hogy kreativitásunk fokozódik, kifejleszthetjük hatodik érzékünket, mely aztán a mindennapi élet problémamegoldó részévé válhat. Kapcsolatba kerülhetünk egy mindent átható magasabb intelligenciával, és azt a szolgálatunkba állítva bármikor úgy funkcionálhatunk, ahogy azt elképzeltük. Mindezt otthon, egyszerű technikák ismételgetésével, gyakorlással. (Forrás: dr. Erdélyi Judit: Természetgyógyászat az Ige mérlegén.)

A fenti leírásból is kitűnik, hogy milyen félelmetes, démoni erők munkálnak a háttérben, holott csupa pozitív dolgot igyekeznek hangsúlyozni az agykontroll hirdetői. Kyri elmondta, hogy

az Úr Jézus soha nem kéri tőlünk, hogy kerüljünk át egy másik állapotba, csak hogy kapcsolatban lehessünk vele!

Ő ezt mondja: „Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló; de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora… Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (János 10,1.9–10)

Kyri megtapasztalta az agykontrollos tanfolyamon, hogy milyen káoszt és zűrzavart tud okozni a fejben a sátán, rá tudta venni, hogy kövesse a tanfolyamoktató utasításait, hogy otthon a gyermekét a tanult technikával próbálja meg elaltatni, vagy hogy az édesanyja belelásson olyan mélységig a másik emberbe, hogy betegségeket diagnosztizáljon.

,,Hála az Úrnak, hogy megállított minket ezen a lejtőn! – mondja Kyri. – ,Nem sokkal a tanfolyamon való részvétel után ugyanis kapcsolatba kerültünk egy református lelkésznővel, aki szépen lassan, az Ige fényében vezetett minket. Hatalmas különbséget éreztünk már az első perctől kezdve. Nyugalmat adott és szinte ittuk magunkba az igeverseket, kerestük a kérdéseinkre a választ a Bibliában, míg végül teljesen világossá vált, hogy bűnös emberek vagyunk, akikért Jézus Krisztus meghalt!

Sokan mondták már, hogy van az emberben egy Isten alakú űr, amit semmi mással nem tud pótolni. Ezt én teljes mértékben megtapasztaltam!

Amint számba vettem, mert tételesen számba kell venni és kimondani minden okkult bűnt, megvallottam és elhagytam ezeket, éreztem, hogy megkönnyebbültem. Jézus Krisztus volt az, akire valóban szükségem volt, és rá vágyott a szívem már a kezdetektől fogva! Nagyon hálás vagyok az Úrnak, hogy nem engedett minket tovább a szakadék felé vezető úton, mert mások elmondása alapján tudom, hogy ezeknek a dolgoknak a hosszú távú következménye a rettegés, az állandósuló félelemérzet, pánikrohamok a démoni megkötözöttség miatt.

Lehet, hogy kezdetben működőképesnek tűnnek az okkult módszerek, mert jobb lesz az egészségi állapot, beteljesedik a jóslat, javulnak az eredmények, de ez csak a csali. A sátánról és mindenfajta praktikájáról egy dolgot tudok mondani:

sokat ígér, keveset ad, és a végén még azt is elveszi a lelkeddel együtt. Szóval nem éri meg üzletet kötni vele…”

A beszélgetés végén kitértünk arra, hogy mi lehet a legnagyobb kihívás a mai keresztényeknek ebben a témában.

Kyri szerint már egész pici kortól kezdve megjelenhetnek a csábító tartalmak, mesékben, zenékben, fejlesztést ígérő szolgáltatásokban (pl. óvodás agykontroll, jobb agyféltekés kreativitásfejlesztés, küzdősportok keleti vallási háttérrel, relaxációs technikák, autogén tréning, homeopátiás szerek stb.). Mindig járjunk utána, hogy milyen szellemiség húzódik meg a háttérben egy-egy szolgáltatásnál, és körültekintően járjunk el, hiszen a szülők felelőssége, hogy mivel találkozik a gyermek. De ami még ennél is fontosabb, hogy imádkozó szülők legyünk, akik az Úr Jézus védelmét kérik a gyermekekre és a családjukra, mert ennél jobb visszatartó erő nincs! Kyri elmondta, hogy aki benne volt okkult hátterű dolgokban, majd később megtért, sokkal érzékenyebb erre, és előbb kiszűri, ha valami nincs rendben.

,,Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyülekezetekben legyen tanítás az okkult veszélyekről, hiteles előadóktól, friss információkkal, mert manapság már annyira szerteágazó a sátán munkája, hogy keresztényeket is könnyen meg tud téveszteni.

Nagyon jól kell ismernünk a valódit és igazat: Jézust, ahhoz, hogy ki tudjuk szűrni a hamisat!

– hívta fel a figyelmet beszélgetőtársam.

Kyri megtérés utáni életét össze sem lehet hasonlítani azzal, ami előtte volt. Nem mondja, hogy a hívő élet egyszerű lenne, de ezt nem is ígérte Jézus. Az áldásokat azonban folyamatosan tapasztalja. Édesanyja és az ő megtérése után nem sokkal a férje is hitre jutott. Így nevelték fel 6 gyermeküket, és segédkeznek most már 4 unokájuk körül.

Kyri elfogadta, amit Isten kínált neki: az örök életet, a bűneitől, megkötözöttségektől való szabadulást, békességet és Krisztusban való örömöt. A sátán pedig visszavonulót fújhatott!

Hortobágyi család gyerekek és unokák

 

Fotók: unsplash.com

 

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp