Aztán, nem is tudom, hány éves voltam, mintha talpára állt volna ez a piramis, mint egy vietnámi bambuszkalap, az egész átfordult, nem egy nyitott perspektíva volt már, hanem valami búra, aminek pontosan látom a határait, hogy az évek mind pakolnak alám egy-egy téglát, s én közelebb és közelebb kerülök ennek a búrának a fedeléhez, s a végén ott lapulok szét a leélt évek és az évek vége között.
Keresni kell, kutatni kell, aktuálisan épp honnan látjuk a világot…
mégis egyre magasabbról, szóval egyre nagyobb rálátással… már nem a távlatosság jellemzi ezt a nézést,… hanem az utolsóság. Épphogy kevesebbet látunk, de az a látás mindennél fontosabb, mert utolsó látás. És utoljára csak olyan látás van, aminek már nincs ideje hazudni, az igazlátás, ami a világból már keveset lát, de a belső működésből egyre többet. Befelé nézni, gondot viselni a belső működésre, ez a feladat…
A perspektívát mutató idő harcosa diadalmasan áll a csatatéren, győzni és foglalni akar, nincs ideje megpihenni és visszanézni az áldozatokra. Az időbe süppedő nem szégyelli, hogy megsiratja őket, hogy mindenen elkönnyezi magát…” (Háy János: Ne haragudj, véletlen volt)
Milyen sokféle nézőpontból látjuk az élet nagy utazását életünk során!
Mennyire másként érzékeljük a valóságot az út elején és a vége felé! Milyen éleslátóvá tesz, amikor megérezzük az élet végességét – és mennyire lényegtelennek látszanak dolgok, amikor még a Toy Story mesefigurájával együtt kiáltjuk: “A végtelenbe, és tovább!” Mit látunk abban az életszakaszban, ahol most tartunk? Befelé, felfelé is nézünk – vagy csak az előttünk álló akadályokra, célokra, lehetőségekre?
Május 8-án A nagy utazás konferencián lehetőségünk lesz megállni, számot vetni és új nézőpontból, más szemszögből is rálátni picit saját életünkre. Gyertek ti is, jó lesz!
Program és részletek a konferenciához kapcsolódó új honlapon: https://baptistanoimisszio.hu/
