Hogyan érdemes hozzáállnunk keresztényként a pszichológiához?

Elolvasási idő: 4 perc
Elolvasási idő: 4 perc
Azt gondolom, közös tapasztalatunk, hogy meglehetősen „hot topic” keresztény körökben is a világi pszichológiához való viszonyulás.

Évekkel ezelőtt Pálhegyi Ferenc egyik Ráday-kollégiumban tartott önismereti – és még inkább istenismereti – előadásán hallottam a máig fejemben elő-előjövő mondatot: „Nincs keresztény pszichológia, de van olyan, hogy keresztény pszichológus.”

Nekem szimpatikus, osztom Feri bácsi meglátását, amit egyébként más társdiszciplínákra, tudományterületekre is lehet egész nyugodtan alkalmazni (pl. a pedagógia esetében). De természetesen lehet vele egyet nem érteni is.  

Mégis, ha és amennyiben a „világi” vagy szekuláris pszichológia nem beszél az ember bűnösségéről, azt a nagyon komoly és végzetes hibát vétheti, hogy megmagyarázza, sőt megerősítheti az embert saját bűnében. Ismerjük a „beszéljünk a gyermekkorodról…” típusú köröket, amelyeknek természetesen lehet létjogosultsága, nagyon komoly lelki sebeket hordoznak sokan,

de hosszú távú, mély és valódi gyógyulás hitünk szerint csak Istennel lehetséges, azt csak az örömhír adhat!

Ezt a meggyőződésünket nem adhatjuk fel evangéliumi keresztényekként, mert akkor tényleg nem sok minden marad, amivel segíthetnénk. (Sőt, az evangélium mindkét „alternatívája” / hamis testvére – legyen szó a törvényeskedésről vagy a szabadosságról – nem más, mint zsákutca.)

Az igazi irány nem a múltba vezet (legalábbis nem a miénkbe), hanem a jövő felé mutat. Ilyen a megbocsátás is, ami mások felé, Isten felé és – ne hagyjuk ki – saját magunk irányába is szól! Sok ember a megbocsátás hiánya miatt fordul(na) pszichológushoz. A következő idézet egy fiatal lánytól származik, aki tizenévesen, gimnazista korában, egy amerikai iskolai lövöldözésben vesztette életét. Mélyen hívő keresztényként azonban nemcsak megértett valami nagyon fontosat a témában, hanem teljes és maradandó földi életet élt. 

„Amikor mély fájdalom ér minket, soha nem tudunk meggyógyulni, amíg meg nem bocsátunk. A megbocsátás nem változtatja meg a múltat, de kiterjeszti a jövőt.” – Mary Karen Read

Ha nagyon a múltba akarnánk visszamenni, ám tegyük, de menjünk vissza 2000 évet, egészen a keresztig! Lásd meg ennek jelentőségét, és azt, hogy személyesen neked is közöd van az emberré lett Isten történetéhez! Merthogy ő a mi teremtőnk, lelkünk, legmélyebb vágyaink és szükségeink ismerője, Aki képes azokat betölteni. 

Pedagógusként hála Istennek látok olyan kollégákat, akik korábban ugyan hallani sem akartak Istenről, „hívőségről” vagy lelki közösségről, mára azonban határozottan ajánlják szülőknek és fiataloknak a keresztény kapcsolatokat, csoportokat, a gyülekezetet.

Az emberek szenvednek a magánytól, és éhezik azt, hogy meghallgassák őket, értékesnek tartsák azt, akik ők maguk. A jó hír az, hogy van ilyen befogadó közeg, ahol mindez valóság lehet. Itt jön be a képbe a keresztény lelkigondozás szerepe, amit olyan jó, ha egy helyi közösség nem „kiszervez”, hanem megpróbálja belül megoldani. Ehhez persze nem csak a lelkipásztor szükséges, a tagok felelőssége és aktív részvétele is rendkívül fontos – megfelelő szakértelemmel (pl. az Eleos lelkigondozói képzés jó tanfolyam).

Ha ez a fajta lelki segítség nem tud megvalósulni személyes testvéri kapcsolatokon, lelkigondozói találkozókon keresztül, vagy ha egyéb szakmai segítség az indokolt, akkor nem lenne jó szemrehányást tenni és ezzel még inkább megnehezíteni az amúgy sem könnyű helyzetben levő, pszichológushoz vagy pszichiáterhez forduló keresztény helyzetét.

A terapeuta és páciens kapcsolata is lehet mély és „eredményekben” gazdag, ugyanakkor Isten nélkül nincs maradandó – hosszú távú, vagyis örökkévaló – értelme.

Éppen ezért érdemes szerintem olyan szakemberhez fordulni, illetve terápiára elmenni, ahol a keresztény alapértékek adottak.

(A Kandela központ vagy az Aurum műhely keresztény alapokon működő szervezetek.)

Összefoglalva, lelkészként, teológusként sem azt javasolnám, hogy ne menjünk lelki problémákkal szakemberekhez. A testiekkel is azokhoz megyünk (lásd orvosok). Ugyanakkor érdemes bejárni azt az utat, ami először az Úrhoz, majd lelki testvéreinkhez vezet – legyenek akár gyülekezetünk tagjai, mentorunk vagy akár egy pszichológus. Végül emlékezzünk és cselekedjünk annak mentén, hogy mennyei Atyánk a lelkek áldott orvosa!

Folyt. köv.

Fotó: unsplash.com

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp