Hogyan használjuk jól a rendelkezésünkre álló időt? – Időgazdálkodás

Elolvasási idő: 9 perc
Elolvasási idő: 9 perc
A 90. zsoltárban azt olvassuk: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!”

„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsoltárok 90,12)

A zsoltár írója ezen gondolat előtt arról szól, hogy az élet évei nagyon gyorsan elrepülnek. És éppen ezért is szükséges az isteni tanítás. Pál apostol az efezusi gyülekezetnek azt írja: „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen ezért ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.” (Efezus 5,15–17)

Ezek az igék azt mutatják, hogy nem mindig jön természetesen az, hogy az időnkkel hogyan gazdálkodunk. Nem mindig könnyű eldöntenünk, hogy mi az, amire szükséges időt fordítanunk, és mi az, amire nem.

Mire van szükségünk ahhoz, hogy jól bánjunk az időnkkel?

1. Elsősorban arra van szükségünk, hogy tudjuk, kivé szeretnénk válni, mi dolgunk ebben a világban. Hiszen akkor ehhez fogjuk igazítani azt, mindazt, amire időt szánunk, és amire nem.

Szükséges tehát, hogy minél tisztábban lássuk magunk előtt, hogy mi a feladatunk az életben. Itt és most mivel kell foglalkoznom alapvetően. Ehhez hozzátartozik az, hogy megvizsgálom, hogy abban az élethelyzetben, ahol jelenleg vagyok, milyen szerepeim vannak.

Például a következőket:

  • Férj vagyok, ebből az következik, hogy van egy feleségem, aki fontos nekem.
  • Szülő vagyok, ebből az következik, hogy a gyermekemnek szüksége van egy apára.
  • Főnök/beosztott vagyok, fontos, hogy a munkámat tisztességgel és kiválóságra törekvéssel végezzem.
  • Szomszédja vagyok valakiknek, egy közösséghez vagy gyülekezethez tartozom, akik számítanak rám és én is számíthatok rájuk.

Mindezek a „szerepek” valamire hívnak engem, hogy valakivé váljak. És ez az elhivatottság olyan egyedi, mint amilyen egyedi minden egyes ember. A szerepeim és feladataim tekintetében arra kell törekednem, hogy minél inkább személyre szabottan tudjam azokat értelmezni.

Ismert az a mondás: „Ha te nem tervezed meg, hogy mit szeretnél a napodban elvégezni, akkor majd más megtervezi helyetted, hogy mit csinálj.”

Jézus életében számos alkalommal előfordult, hogy mások akarták neki megmondani, hogy mit kellene tennie. Fel kellene mennie egy ünnepre Jeruzsálembe, vagy hogyan kéne a tanítványaival foglalkoznia. Jézus tudta, mi a dolga és hol van a helye. Amikor a kánaáni asszony ment oda hozzá a kérésével, Jézus ezt mondta:. „Én nem küldettem máshoz, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.” (Máté 15,24) Jézus tudta, hogy az ő küldetésének és elhívásának határai vannak.

Az, hogy tudom, mi a dolgom és hol van a helyem, segít abban, hogy nemet és igent tudjak mondani. Ha megtanulunk nemet mondani, azzal képessé válunk arra, hogy igent mondjunk azokra a dolgokra, amelyek igazán fontosak az életben. Ebből az fog következni, hogy a naptárunkba olyan dolgok lesznek beírva, amelyek igazán fontosak nekünk.

Minél világosabban tudjuk, hogy mi a feladatunk, annál jobban tudunk igazodni a változó körülményekhez.

2. Másodsorban arra van szükségünk, hogy az életet rugalmasan éljük. A rugalmasság képessé tesz arra, hogy ne ragaszkodjunk körmünk szakadtáig minden tervünkhöz.

A rugalmasság képessé tesz arra, hogy újra és újra létrehozzuk az egyensúlyt az életünkben, főleg akkor, amikor a külső környezetünk változik. Tavasz óta, a Covid kezdete óta különösen is szükségünk van a rugalmasságra. Például olyan helyzetekben, amikor időpontra megyünk egy intézménybe, és kiderül, hogy nem tudunk bejutni a megszokott módon. Mert lázmérőznek, mert csak zsilipelve engednek be, mert nem tudják tartani az időpontfoglalásokat. Némelyek ilyenkor magukban mérgelődnek, mások látványosan kiakadnak. De akik kellően rugalmasak tudnak lenni, azok képesek arra, hogy a helyzethez igazodjanak, és egyensúlyt teremtsenek magukban.

Jézus küldetése rövidebb ideig tartott, mint egy választási ciklus.

Jézus tudta, hogy az ő munkája bizonyos időbeli és térbeli határokkal rendelkezik. Ezt fejtette ki a kánaáni asszonynak, amikor azt mondta, hogy nem küldetett máshoz, csak Izrael népéhez. Mindezek után Jézus mondhatta volna: Rendben, most arra kérlek, hogy menj el. De Jézus nem egy rugalmatlan tervvel vagy merev küldetéssel élt, hanem ő rugalmas, sőt irgalmas is volt ehhez az asszonyhoz, akinek a lányát meggyógyította.

Az időgazdálkodás tekintetében elengedhetetlen a rugalmasság. Mi akadályoz meg abban, hogy rugalmasak legyünk? Például az, ha körmünk szakadtáig ragaszkodunk az elképzeléseinkhez, ha nem tudunk abból engedni, hogy mit milyen ütemben és mikorra kell megvalósítani.

Ha tudjuk, mi a dolgunk, és kellően rugalmasak vagyunk, akkor képesek vagyunk arra, hogy másokhoz is igazodjunk és alkalmazkodjunk.

3. Harmadsorban arra van szükségünk, hogy képesek legyünk lassítani az életünkön.

A lassítás azért szükséges, hogy észre tudjuk venni az élet igazán fontos dolgait. Antoine de Saint-Exupéry fogalmazta meg: „Néha úgy viselkedünk, mintha lenne valami fontosabb az életnél. De micsoda?”

A Princetoni Egyetemen végeztek egy kísérletet még 1973-ban. Összeszedtek teológiai hallgatókat, akiknek egy rögtönzött előadást kellett tartaniuk. A kísérletben arra kérték a teológiai hallgatókat, hogy menjenek át egy másik épületbe, miután felkészültek az előadásukkal, ott tartsák meg azt. Menet közben azonban a tudósok beépített embere várta őket, aki a két épület között rongyos ruháiban feküdt az út szélén, szemmel láthatóan segítséget igénylő állapotban. Az egész kísérlet arról szólt, hogy a teológiai hallgatók közül kik nyújtanak segítséget a rászorulónak.

A kísérlet előtt felmérték, hogy ki miért választotta a lelkészi hivatást. Továbbá a csoport egyik részének arról kellett beszédet tartania, hogy milyen kapcsolatban van a lelkészi hivatás a vallásos elhivatottsággal, a másik részének pedig éppen az irgalmas szamaritánusról kellett prédikálnia. Miután felkészültek, a teológiai hallgatóknak háromféle instrukciót adtak.

  • A csoport egyik részének azt mondták: „Késésben vagy! Már néhány perce várnak téged. Jobban tennéd, ha sietnél!”
  • A csoport másik részének azt mondták: „Még épp időben vagy, hogy átérj a kezdésre.”
  • A csoport harmadik részének pedig azt mondták: „Még van néhány perced, mielőtt beszélned kellene. Valószínűleg majd nem kell sokat várnod, hogy sorra kerülj.”

A kutatókat az a kérdés foglalkoztatta, hogy mely tényező befolyásolta a segítségnyújtást. Az eredmény az lett, hogy mindössze egyetlenegy tényező befolyásolta a kísérlet kimenetelét, mégpedig az, hogy a hallgatók milyen mértékben voltak siettetve. A késésben levő és jelentősen siettetett hallgatók 10%-a állt csak meg segíteni. A közepesen siettetett hallgatók 45%-a állt meg segíteni, míg a legkevésbé siettetett hallgatók 63%-a. A kísérlet nem arról szólt, hogy a teológiai hallgatók érzéketlenek vagy önközpontúak lettek volna. Hanem arról, hogy a rohanás mennyire nem teszi lehetővé, hogy észrevegyük az igazán lényeges dolgokat az életben. A rohanás következménye, hogy beszűkül a látásunk.

Ha kevésbé sietünk, akkor képesek vagyunk jobban másokra figyelni, akkor jobban tudunk azzal foglalkozni, ami fontos és értékes nekünk.

Az utóbbi években Magyarországon is terjedőben van az úgynevezett „slow mozgalom”, melynek lényege, hogy a városi rohanás helyett az ember arra törekedjen, hogy lassítson. Természetesen nem új keletű dolog ez. Azért lassít tehát az ember, hogy érezze az ételek ízét, hogy időt töltsön a gyerekeivel, hogy elmélyülten tanuljon.

Például a slow parenting (lassú nevelés) esetén a saját elfoglaltságainkat tudatosan csökkentjük, hogy időt szánhassunk a gyerekekkel együtt eltöltött minőségi együttlétre. Odafigyelünk arra, hogy ne legyen túl sok kötelező elfoglaltsága a gyermekünknek. Hagyjuk, hogy gyerekünk felfedezze a világot maga körül, játsszon, hogy megélje a gyerekkorát, és valóban gyerek lehessen. A lassítás természetesen nem jelent tétlenséget.

Ha Jézusra tekintünk, nem egy olyan személy van előttünk, aki unatkozott volna, hiszen igencsak elfoglalt ember volt. Azonban ha az életét nézzük, nem azt látjuk, hogy állandóan rohant vagy megállás nélkül egyik helyről a másikra sietett, mit sem törődve az emberekkel. Éppen az emberek iránti törődéséből fakadt, hogy képes volt arra, hogy a fontos dolgokat észrevegye, és azokkal foglalkozzon.

Három dolgot hadd hangsúlyozzak a fenti zsoltárversből:

1. Isten az, aki tanítani akar bennünket.

2. Mi vagyunk felelősek a napjainkért.

3. Ha a napjainkat Isten tanításával összhangba hozzuk, akkor az eredmény mind önmagunk, mind pedig mások számára egyértelművé lesz.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp