Egy igaz történet.
Feri bácsi a rendszerváltozás táján tűnt fel, segélyszállítmányokat vitt a mélyszegénységben élő kárpátaljai magyaroknak. Olyan faluban élt, amelyik háromszor váltott országot, ő pedig gyorsan megtanulta az új nyelveket. Gyerekkorában hallott egyszer egy misszionáriust, aki olyan afrikai országban szolgált, ahol kannibálok is éltek. A kis Ferike elhatározta, hogy ha nagy lesz, elmegy ő is oda misszióba, és majd megeszik Jézusért. A település végül a Szovjetunióban kötött ki, Feri bácsi pedig szívesen beszélt az Úrról a környezetének.
A kommunisták nem szerették az aktív hívőket, és arra készültek, hogy beidézik a rendőrségre.
Feri bácsi hallatlanul megörült, hogy – ha nem is Afrikában – végre meghalhat Jézusért. Megírta nekik, hogy nem kell senkit sem érte küldeni, csak mondják meg, hová és mikorra kell mennie, mert eljött élete álma: meghalhat Jézusért. A hatóságok elolvasták a levelét, félnótásnak bélyegezték, és onnantól kezdve nyugodtan beszélhetett Jézusról. Ha egy átlagos hívőt ma megkérdeznének, hogy nehéz vagy könnyű lenne-e az életét adni Jézusért, inkább nehéznek gondolná. Feri bácsi esete mutatja, hogy ez könnyű is lehet.
A Mester újra és újra enged olyan helyzeteket, amelyekben gyakorolhatjuk, hogy az óember számára nehéz reagálást miként válthatja fel az Ige javasolta magatartás. A szeretethimnusz listáját időbe telik készséggé emelni, de minden gyakorlás közelebb visz hozzá.
- Éles vita közben is szelídnek maradni.
- Isten nevét nem hiába felvenni (ez nagyon észrevétlenül be tud épülni a szóhasználatunkba).
- Este, kimerülten is türelmesnek lenni a családtagjainkkal.
- Nem továbbadni, ha valakiről (főleg, ha ismert hívő vezető) megtudunk valami rosszat.
- Leszokjunk arról, hogy elmeséljük, milyen áldásos tevékenységben vettünk részt.
- Nem belemenni, hanem elkerülni az értelmetlen vitát.
- Elutasítani a negédes kísértéseket, legyen az pletyka vagy erotika.
- Felejtősen megbocsátani annak, aki tényleg rondán, aljasul belerondított az életünkbe.
- Szabadnak lenni, hogy hol használ az Úr. Elfogadni, hogy bár komoly tapasztalatunk van egy területen, de senki nem igényli azt.
- Jóindulattal lenni a kellemetlen testvérek felé.
- Mindenekelőtt imádkozni a vezetőkért (1Timóteus 2,1). Imádkozni naponta (de legalább rendszeresen) a főnökünkért, lelkészünkért, polgármesterünkért, az ország vezetőiért. Azért, hogy nyugodt, békés életet élhessünk, ahol lehet hirdetni az evangéliumot.
- Örülni annak, ha rosszat mondanak rólunk.
- Örülni, ha különböző kísértések közé kerülünk.
Egy idő után azért lesznek ezek könnyűek, mert tudjuk, hogy a megfelelő, igei magatartás jó megoldáshoz segíti az érintetteket (pl. szelídség egy vitában), és már menet közben élvezzük, hogy Isten országának képviselőiként urai vagyunk a helyzetnek.
Valami azért könnyű, mert az Úrral tesszük, benne bízunk, sokszorosan átéltük, hogy az emberileg legnehezebb helyzetekből is jót hoz ki.
A könnyűség inkább róla szól, mint a mi képességeinkről. Azért könnyű, mert megtanultuk azonnal bevonni őt, és az Ige javasolta módon reagálni. Időbe telik, de így változunk Krisztus hasonlatosságára.
Életem legszebb élményei azok, amikor olyan hívővel találkoztam, akinél már érzékelhető módon az új teremtés hatott. Ahogy beszélt, ahogy elfogadott, ahogy biztatott, ahogy törődött, odafigyelt, ahogy nem vette észre, mennyire kimagasló a teljesítménye, ahogy hálás volt az Úrnak, ahogy jelezhetett neki a Szentlélek, és a többi ahogy.
Néha nem könnyű, amíg „nem, könnyű” lesz, de ez a legcsodálatosabb életút, mivel Jézus van a közepében, akinek az igája gyönyörűséges, és a terhe könnyű.
„Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.” (Róma 8,30)
