Kevés ablak nyílik a Bibliában, amin betekinthetünk a mennybe, s hogy ott mivel foglalkoznak. Amit látunk, annak nagy része imádat és dicsőítés. Ez egy hallatlanul élvezetes tevékenység, hiszen átível a földi problémákon, egyenesen a trónokhoz száll (s vele a lelkünk), az ott ülő két Személyhez.
Közös igényünk, hogy a lehető legtisztább, legmívesebb legyen a zene és a szöveg is, és minél többen részt vehessünk benne, csatlakozva azokhoz a milliókhoz, akik odafenn, mindenféle népből dicsőítenek. Ez ennek a kis írásnak is a szándéka, ezt szolgálják felvetései is.
Melyik zene ihletett?
A dicsőítés közelebb viszi a hívőket Istenhez és Jézushoz, de van, hogy távolabb tolja őket egymástól. Ennek az az oka, hogy a Bibliában nincs pontosan benne, hogy az Örökkévalónak melyik zene tetszik/elfogadható, és melyik nem. Pár évig működött egy keresztény zenei bolt, és ott folyamatosan ez volt a téma az oda betérő, adott esetben más hátterű, elkötelezett hívők között, hogy melyik zenét szereti az Úr, és melyiket nem. Előfordul, hogy valaki magára az Úrra hivatkozik, hogy megerősítse az álláspontját, de ez manipulatív jellegű, bár kinek-kinek lehetnek egyes dalokkal, stílusokkal jó tapasztalatai.
A valóság az, hogy ez függ a zenei neveltetésünktől, ízlésünktől, gyülekezeti közegünk gyakorlatától, s ebben meghatározó életünk első két évtizede. Aztán ehhez melléteszünk igéket és érveket, de csak vélemények egymásmellettisége jön létre – nincs győztes. Ez akár addig feszülhet, hogy valaki a neki nem tetsző gyülekezeti dicsőítő dalra nem is dicsőít. Vagy annyira nyitott, hogy a tőle eltérő stílusnál is túllát a zenén, és Istenre fókuszál.
A fordítások – hozott anyagból dolgozunk
Negyed évszázada egyik munkám, hogy magyar fordításokat segítek az eredeti, külföldi kiadóknál engedélyeztetni. Ehhez ők elkérik a fordítást, s – mivel nem tudnak magyarul – annak a szó szerinti visszafordítását is. Elképesztő, hogy mennyire gazdag a magyar nyelv, s egy vagy több angol sort hányféleképpen fordíthatunk le, s mindegyik visszaadja az eredeti gondolatot. Ez persze szó szerint visszafordítva távolinak tűnhet, ezért meg is kell néha indokolni, hogy az miért lett úgy fordítva. Jelenleg a honi gyülekezetekben német (régebbi) és angol (mostani) énekek fordításait énekeljük a dicsőítés 95%-ában.
A német nyelvet nem ismerem, de az angolról biztosan kijelenthetem, hogy annyira más nyelv, mint a mienk, hogy nem lehet színvonalas magyarsággal lefordítani a dicsőítő dalokat. Egyszerűen eltér a nyelv üteme a mienktől, és ez az énekeknél sokkal nyilvánvalóbb, mint a prózánál. Mi hosszabb szavakat használunk, és nem a szó végén van a hangsúly. Emiatt kerül sok énekbe a sor végére egy egyszótagos szó, mint: hát, még, ő, vár, kér, én és társaik. A fordító kénytelen úgy összerakni a mondatot, ahogy magyarul soha nem tenné. Ezért mondhatta valaki Pintér Bélának az egyik saját énekére, hogy: ez nagyon jól sikerült fordítás.
Írjunk saját énekeket!
Egyszer egy barátomnál jártam, aki nem profi zenész, de játszik hangszeren. A beszélgetés közben megjegyezte, hogy írt 20–30!!! éneket, melyek ott vannak a fiókban. Hány ilyen fiók lehet, vagy lelkekben ott levő ének, melyek adott körülmények között megszületnének. A horvát és a szlovák megújulást kereső közösségekben az énekek 50%-a saját nyelven íródott. A Hillsong zenéje is ezért lett naggyá, mert ott olyan alkotói, várakozó közeg van, hogy amennyiben van benned egy ének, akkor az ott meg fog születni. Ezt várják (ha nem is tudják) szerintem százával az itthoni gyülekezeti tagok is: megalkotni azt, ami bennük van. Meggyőződésem, hogy egy 50 fős gyülekezetben van legalább egy-két olyan tehetség, aki saját stílusában énekeket tudna írni. Egy közösséget nagyon felvillanyoz, ha olyan énekeket énekelnek, melyek közöttük születtek.
A stílus
Ma vannak a hagyományos énekek, melyek több száz éve keletkeztek, és énekeljük az elmúlt hatvan év dalait, melyeket a modern dicsőítés szerzői írtak. Időnként vitázunk, hogy melyik a jobb, de az a helyzet, hogy minden korban és stílusban voltak, vannak és lesznek jobb vagy gyengébb énekek és remekművek is. A gregorián, az Amazing Grace és a 10.000 Reasons, valamint Dobner Illéstől az Értem folyt a vér vagy Pintér Bélának több dala is fantasztikus – hogy csak néhányat említsek.
Valaki úgy fogalmazott, hogy a korábbi énekek teológiailag gazdagabbak voltak, távolságtartóbbak, és Istenről szóltak. A mostaniak pedig teológiailag vékonyabbak, közvetlenebbek, és Istennek szólnak. Ez persze általánosítás, de sokszor igaz.
A dicsőítést vezető elismerése
Dicsőítést vezetni összetett dolog. Figyelned kell a saját játékodra, énekedre, a társaidra, a gyülekezet tagjaira és a Szentlélekre is. Mint mindenben, persze a gyakorlással ezek a készségek egyre jobbak lesznek, s a tapasztalat szerint a Szentlélekre való figyelés rejt még óriási tartalékokat. Ő hivatott segíteni a dicsőítést, hiszen Jézus azt mondta róla: ő engem dicsőít.
Aki a dicsőítést vezeti, annak teológiailag is válogatnia kell az énekek között, mert bizony vannak olyanok, melyek nem „igaziak” ebből a szempontból. A felépítés és a dicsőítés íve is tőle függ, s oda kell figyelni a következetességre is. Egy anekdota jelzi, hogy mennyire. Az alkalom elején az énekes a „Köszönöm, hogy a szívemben vagy”, majd a vége felé pedig a „Jöjj a szívembe” című éneket énekelte. A lelkész megkérdezte, hogy mi történt a szívével az alkalom alatt. Szóval, becsüljük meg a közösséget Isten felé segítő mai lévitákat, sok mennyei hatáshoz tudnak közelebb segíteni bennünket.
A mi zenénk
Van két zenei stílus, melyeket nem használunk a dicsőítésben: a népzenét és a mulatós zenét.
Az utóbbi kapcsán, egyszer egy rokonunknak az esküvőjén voltam, és – a szövegüket leszámítva – annyira jó számokat játszott a zenekar, jó volt ünnepelni általuk az ifjú párt. Arra gondoltam, hogy itt van körülöttünk több százezer (főleg vidéki) honfitársunk, akiknek ez a zenei nyelve, s hogy miért ne hallhatnának ebben a stílusban írt gyülekezeti éneket? Máskor pedig eme gondolaton felbuzdulva írtam pár ilyen éneket. Nem rögzítettem őket, csak az egyiknek a címére emlékszem: Szeretem az anyósom. Tényleg szeretem.
A nagyobb közeg azonban a magyar népzene.
Az ír–kelta muzsikusok az egész világon szétvitték saját, gyönyörű stílusuk dalait, s szép számmal születtek ilyen gyülekezeti énekek is. Hasonló a messiási-zsidó gyülekezeti közeg is.
Ha olyan sok magyar ment volna Amerikába, mint amennyi skót, akkor ma a country mellett a csárdás is világszerte ismert lehetne. Luther kocsmadalok dallamára írt zsoltárok szövegével énekeket, melyek ma szentnek számítanak – és azok is. Szentek használják szent célra a Szent imádatára.
A horvát dicsőítő énekek abban a jellegzetes, délszláv stílusban íródnak, hegedűvel, tangóharmonikával, széles dallamokkal. Ha egy világi illető elmegy egy keresztény konferenciára, akkor dallamilag teljesen otthon érzi magát, csak persze a szövegek mások. A résztvevők óriási átéléssel, teljes szívvel énekelnek, hiszen dallam és szöveg is a sajátjuk. Íme, bemutatásként egy szép dal a 2019-es zágrábi katolikus találkozóról:
Nekünk, magyaroknak van egy nagyon szép népzenénk. 1980 körül volt egy mozgalom, a táncházé, amikor nagyon sokan összejártak magyar népzenére táncolni. A gyülekezetekben azonban ez a zene valamiért nem jelent meg, s az egyetlen ilyen, amiről tudok, a Forrás együttes volt, de az ő számaik nem közösségi éneklésre lettek írva. Talán mindig – mint elnyomás alatt levő nép – könnyebb volt átvenni egy nagyobb kultúrkör énekeit.
Népdalok százai vannak összegyűjtve, ezeknek már nincs jogdíja, és hívő szöveggel ellátva énekelhetnénk. Íme, egy – korántsem tökéletes – példa erre:
JÖJJ AZ ÚRHOZ (Kis kece lányom dallamára)
1
Egy nap is hosszú, fáraszt az élet,
Jönnek a gondok, nincs soha vége.
Mondom, mondom, jöjj az Úrhoz, add át terhed,
Itt van Jézus, nem kell egyedül cipelned.
2
Senki sem tudja, mért fáj a lelkem,
Későn ha fekszem, korán kell kelnem.
Mondom, mondom, jöjj az Úrhoz, add át terhed,
Itt van Jézus, nem kell egyedül cipelned.
3
Megköszönöm, hogy van mindig támasz,
Még ha nem is jön mindenre válasz.
Mondom, mondom, közelebb jövök az Úrhoz,
Minden utam idevezet, csak Jézushoz.
Mozgás
Ha népzenei dicsőítő dalaink lennének, akkor megoldódna a mozgás problémája is. Ma meglehetős zavar van a dicsőítés alatti mozgást illetően. Van, aki soha nem látott korábban ilyet – persze ő idegenkedik tőle. Aztán aki nyitott, az se tudja pontosan, mit csináljon. Popzenére dicsőítünk, és ennek nincs kialakult mozgáskultúrája, mint mondjuk a rock and rollnak vagy a twistnek.
Ha valaki jó mozgáskészségű, és a gyülekezeti légkör szabadságot ad erre, akkor az illető jól érzi magát benne, ha valaki botlábú, akkor maximum felemeli a kezét. Persze, egy feketékből álló csapatnak ez nem gond, legyen egy kis ütem, aztán mindenki megtalálja magát.
A népzene megoldaná a problémát, mert megvannak az egyszerű lépései, amit mindenki képes „meglépni”. Kettőt jobbra, kettőt balra – ez működik. Nem lenne többé ellentét a pünkösdi és a hagyományos imádat között, meg senki között. Egy, közös kultúra hatna át bennünket, és kintről is könnyebb lenne csatlakozni.
A kérdés
Ebben a felvetésben nincs rejtett manipuláció, nincs bújtatott felkérés.
A kérdés az, hogy lesz-e olyan közösség, amelyik – legalább részben – kipróbálja ezt.
Valami, ami magyarként a miénk, nem a miénk mint magyar keresztényeké. De lehetne.
Fotó: unsplash.com
