• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

„A Szentlélek nem drog” – gondolatok pünkösd után, szabadon…

Elolvasási idő: 8 perc
Elolvasási idő: 8 perc
Általános jelenéség sajnos a világban, és sokak élettapasztalata a tudatmódosító szerekkel való élés.

A befolyásoltság (alkohol, nikotin, heroin, kokain, egyéb anyagok…) állapota korunk dopaminkultúrájának szerves része: mi több, már az sem kell feltétlen, hogy ez konkrét szerbevitelt jelentsen. A képernyőhatás pontosan arról szól, hogy az agyi jutalmazóközpontokban bizonyos stimulus hatására termelődnek olyan és ahhoz hasonló típusú hormonok, mint amelyek a korábban említett szerek által képződ(het)nek. Egy Axioma-videó egyenesen dopaminnemzedéknek nevezi korunk fiatal társadalmát!

Hogyan lett dopaminfüggő a modern ember? Mi az összefüggés az élvezet és a fájdalom között? Mi köze a mályvacukornak a mértékletesség erényéhez? A fent hivatkozott Carpe Deum epizód ezekre a kérdésekre keresi a választ a bőségparadoxon jelensége kapcsán.

Tudományos tény ugyanis, hogy a fejlettebb országokban (beleértve hazánkat is) a magasabb életszínvonal ellenére gyakoribb a depresszió, a szorongás, mint a világ szegényebb régióiban, és az emberek egyre nagyobb hányada számol be nemcsak lelki, de testi fájdalmakról is.

De vajon mitől szenvedünk, ha a körülményeink folyamatosan javulnak?

A függőségek lelki hátterét vizsgálja a Dopamin nemzedék II., vagyis a fenti magyarázó videó 2. része. A műsorvezető Földi-Kovács Andrea a függőségek mélyebb, lelki okaira keresi a választ. Miről szólnak a függőségek valójában? Mit árulnak el arról, hogy kik vagyunk? Milyen vágyaink vannak? Hogyan élhetünk teljes(ebb) életet? A rész az ember valódi természetének legmélyebb vetületeit vizsgálja. Arra próbál meg válaszokat adni, vajon a fizikai vágyainkon túl melyek azok az erkölcsi, szellemi javak, amelyeket szintén szeretnének elérni az emberek.

Érdekes felvetés, hogy vajon a kereszténységbe mennyire szüremkedett be a dopaminéhség, avagy korunk egyházi és gyülekezeti gyakorlata mennyire ágyazott meg egyfajta „élménykereszténységnek”.

A Tűzfal podcast egyik friss epizódja pont ezzel a kérdéssel foglalkozik, amit én most továbbgondolok – pünkösd fényében. Ugye az Apostolok cselekedetei 2-ben olvasható történetből sokunknak eszébe jut a szemlélődő tömeg vádja: „Megdöbbentek mindnyájan, és tanácstalanul kérdezgették egymástól: Mi akar ez lenni? Mások azonban gúnyolódva mondták: Édes bortól részegedtek meg.” (12–13. versek)

Péter apostol pünkösdi beszéde éppen erre az elhamarkodott kritikára reagál, vagyis ezek után következik, a 14. verstől:

Ekkor előállt Péter a tizeneggyel, felemelte a hangját, és így szólt hozzájuk: Zsidó férfiak és Jeruzsálem minden lakója! Figyeljetek szavaimra, és tudjátok meg, mit jelent mindez! Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van, hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: »Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak…«” (14–18. versek)

Hasonlóan elhamarkodott és sztereotip vélekedés fogalmazódott meg anno, akkor ott a tömegben (lásd: ezek itt részegek), mint – sajnos – az elvileg Isten emberében, Éli főpapban a gyermektelen, szomorú nő, Anna irányába! Megeshet tehát ilyen „félreértés” hívők körében is, ahogy látjuk Izrael főpapjánál:

Mivel hosszasan imádkozott az Úr színe előtt, Éli figyelte az asszony száját. Anna ugyanis magában beszélt: csak az ajka mozgott, de nem hallatszott a hangja. Éli ezért azt gondolta, hogy részeg, és ezt mondta neki: Meddig motyogsz még itt részegen? Józanodj ki végre! Anna azonban így válaszolt: Nem, uram! Bánatos lelkű asszony vagyok. Nem ittam bort vagy részegítő italt, hanem a lelkemet öntöttem ki az Úr előtt.” (1Sámuel 1,12–15)

Fontos tisztáznunk, hogy bár beszélhetünk arról, hogy a Szentlélek átveszi felettünk az uralmat, vagy akár jó értelemben „megrészegít” – ahogy erről azapeet „keresztény zenész” is énekel, mindazonáltal nincs szó az alkohol hatásához hasonló tudatmódosításról, kontrollál(hat)atlan viselkedésről, ahogy arra Pál is utal az Efezusi levél 5. fejezetében:

Ne részegedjetek meg bortól, amelyben pusztulás van, hanem teljetek meg Lélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.” (18–20. versek)

A Szentháromság harmadik személye több, mint erő, hatás vagy „drog”. Ő személy, aki velünk van, ő Immánuel, vagyis Isten, aki velünk marad! Akkor is így van ez, ha nehezen érthető az egyik amerikai dicsőítő gyerekdalban az „1 + 1 + 1 = 1”-ként bemutatott képlet vagy koncepció (mely nyilvánvalóan matematikailag sántít). De a Szentháromságot végső soron nem érteni, hanem elhinni fontos! Segíthetnek persze illusztrációk, mint például az úgynevezett „Fidget spinner igehirdetés” ☺, ahol megtudhatjuk azt, hogy állandó mozgásban, vagyis „perichoresis”-ben létezik az Atya, Fiú, Szentlélek. A H2O halmazállapotai (szilárd, folyadék, légnemű), valamint a tojás összetevői (fehérje, sárgája, héja) is bár tökéletlen, de szemléletes hasonlatok lehetnek a fogalom (Szentháromság) jobb megértésében.

Összefoglalva, nagyon igaz, amit Jézus mondott előrevetítve a Szentlélek eljövetelét János evangéliuma 16. fejezetében: „Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok.” (7. vers)

Gyerekkoromban kissé szomorú és értetlen voltam a mennybemenetel ünnepe kapcsán. Miért jó ez nekünk, mért megy el az, aki fontos, akit szeretünk? Azt hiszem, jogos kérdésfeltevés volt akkor, de hála Istennek, később megkaptam a választ, többek közt a fenti igeversben. Azért ment el, hogy mindig, mindenhol, minden gyermekével ott lehessen! Emberileg persze kissé abszurd és paradox gondolat. Mégis igaz.

Logikusan is belátható: ha a halhatatlan Krisztus 2000 év óta itt maradt volna a földbolygón, akkor ma is a glóbusz valamelyik pontján lenne, minden bizonnyal nehezen elérhető és megközelíthető állapotban. Mennyi esélyünk lenne (és a másik 8 milliárd embernek) vele találkozni, akár rendszeresen megközelíteni? Valószínűleg nem sok, ahogy egy fontos vezető személyiséget sem tud elérni egy átlagember.

De milyen jó, hogy bárkinek, a nap 24 órájában elérhető a világegyetem Ura – személyesen: ima és Ige által, ráadásul a keresztényeknek sehova sem kell menniük, hiszen a Szentlélek bennünk él!

Szükséges tudatosítanunk nap mint nap azt, amire szintén Pál apostol mutat rá: „nem tudjátok, hogy testetek a bennetek levő Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok, és ezért nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben!” (1Korinthus 6,19–20)

De mindez persze csak feltételezés… (Mármint hogy „mi lett volna, ha” Jézus mondjuk nem megy el, hanem itt marad…) Hála Istennek, visszanézve tudjuk, mi történt, tudjuk, hogyan történt. Előnyben vagyunk ilyen szempontból is a tanítványokhoz képest. Nem volt semmi az az 50 nap húsvét és pünkösd között! Könnyű nekünk, hisz benne van a Bibliánkban, mi az események menetrendje. Látjuk és tudjuk. De gondoljuk csak végig, hogyan élték meg ezt Péterék, képzeljük bele magunkat a tanítványok helyzetébe, főleg az utolsó tíz napba, amikor már Jézus nélkül kellett várakozniuk „valamire”. Pontosabban „Valakire”. Ő lett a Szentlélek!

Az igazi csoda, ami történt tehát pünkösdkor, az a Szentlélek kitöltése. Így számol be erről Lukács Teofilosznak írt történelmi művében, az Actában:

Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” (2,1–4)

 

 

Kiemelt kép: Barbara Olsen, www.pexels.com

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp