Látni valakit vagy találkozni vele: két különböző dolog! Hogy láttál valakit, attól semmi nem változik meg. De ha egy igazi mély találkozásod is van, azt sosem felejted el, mert a hatása megváltoztat benned valamit.
Embertársaink ilyeneket szoktak mondani, amikor valami jóra fordul az életükben: „Oltári szerencsém volt!” vagy „Ezt megúsztam” vagy „Azt mondták az orvosok, hogy már csak néhány hónapom van. És itt vagyok. Ennek már tíz éve! Van Isten.”
Van Isten – mondják, mert nem tudnak más magyarázatot adni a csodára. De találkoztak-e vele? Mert a történet folytatása ezen dől el.
Jézus feltámadása után először a magdalai Máriával találkozott, aki aztán hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat!” Aztán a többi tanítvány is találkozott és evett a feltámadt Jézussal, akik meg a hiányzó Tamásnak mondták: „Láttuk az Urat!” Nekik az, hogy látták az Urat, találkozás is volt egyben, amitől megváltoztak.
Pilátus viszont hiába látta Jézust, pedig beszélt is vele, már-már majdnem igazi találkozás lett belőle, de az utolsó pillanatban mégis kihátrált.
Elhárította magától, hogy kapcsolat alakuljon ki közte és Jézus között. Semmi hatása nem lett a számára annak, hogy látta Jézust.
Úgy van ez az életben, hogy olykor megsejtjük, hogy a dolog mögött Isten van. Aztán úgy is hagyjuk őt, maradjon a dolog mögött. De akinek van elég bátorsága, hogy rágódjon, hogy keresse, annak megmutat magából valamit. Mert „aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik” – írja a Zsidókhoz írt levél szerzője.
„Láttam az Urat! Találkoztam Jézussal!” Ennek valósága megváltoztat mindent benned és körülötted.
Ez a látás egy másik világba vezet be. A régi világ dolgai lassan érvényüket vesztik az új fényében. Úgy kezdesz ilyenkor gondolkodni, beszélni, mint azok, akik visszatértek a klinikai halálból: már nem tudsz úgy élni, mint előtte. Az egész világ megváltozik számodra. Pontosabban: kezded látni a világot úgy, amilyen valójában. Egy új realizmus kezdődik. Ne tévesszen meg, hogy sokan mondják magukról, hogy realisták, holott csak a külső tényeket és eseményeket gondolják igaznak. Az igazi realista kezdi úgy látni és élni az életet, ahogy Krisztus látta és élte. Az igazi realista előtt feltárulnak a belső összefüggések, a múlt és a jelen valódi kapcsolata, a föld és ég igazi összeköttetése. És legalapvetőbben: önmaga és Isten elválaszthatatlan egysége.
Akik találkoztak Jézussal, azokra kivételes hatást gyakorolt és gyakorol. Azok nem tudnak többé úgy élni, mintha nem ismernék az életet.
Akik találkoztak vele, azok utána már másokban is vele, Jézussal találkoznak napról napra.
Ezért azoknak, akik ma is „látni szeretnék Jézust”, azoknak, akik keresik Isten arcát, azoknak négy dolgot ajánlhatsz, kínálhatsz fel, ha szeretnéd megosztani velük a feltámadt Jézussal való életet. Először is az evangéliumot, ahogy megíratott, mert benne találkozhatunk Jézussal, hallgathatjuk és megismerhetjük őt. Aztán a lelki közösségedet, amelyben mi is élünk. Amely magában hordozza Jézust rejtetten, de érzékelhetően. Aztán a személyes lelki tapasztalatodat elmesélve, és végül a hitedet, amely átsugárzik minden tetteden és egész személyiségeden. És imádkozz értük, amiről nem kell tudniuk, mert Isten hallja és meghallgatja.
Vidd az élő Jézust magaddal mindenhova mindenkinek, hisz neked ő az élet!
