Gondviselés

Elolvasási idő: 5 perc
Elolvasási idő: 5 perc
Világjárvány van. A mi generációnk életében nem éltük át ezt a fogalmat. Az egész világ bezárt. A földgolyó fővárosának számító New York utcái üresek. A felhőkarcolók tövében egy-egy hobó mászkál, az övé a sugárút.

Mottó: egy hajó hánykolódik a tengeri viharban, mindenki kétségbeesve szaladgál, egy kislány nyugodtan játszik a fedélzeten.
Megkérdezik tőle:
– Te nem félsz?
– Miért félnék, az édesapám a kormányos.

Szalagcím: India bezárt. India!

Az ember beleszédül, biztos egy amerikai filmbe csöppentünk, mindjárt jön a szuperhős, és kiment bennünket. De nem jön, helyette olyan intézkedéseket olvasunk, mint még soha az életünk során: bezártak az iskolák, az éttermek, a színházak, elhalasztják az olimpiát, az istentiszteletek nem nyilvánosak, nincsenek baráti összejövetelek, behúzódunk a lakásunkba.

Mit csináljunk mi, keresztények?

Első, hogy megnyugodjunk és nézzünk magunk köré: mink van?

Van bizalmunk Istenben. Tudjuk, hogy Isten teremtette a világot, és ő szabja meg a történelem menetét. Van hatalma mindenre, több neve van, és az egyik a Mindenható. Amit a Biblia stabilan állít róla: hogy jó. A másik stabil állítás: állandó. Nem változik, még a változás árnyéka sem érinti.

Van még egy neve: Gondviselő.

Akkor viselünk gondot valakiről, ha rászorul. Az ember minden korban rászorul a Gondviselésre, csak van, amikor ezzel nincs tisztában, akkor a következő szalagcímek vannak: Meghódítottuk a természetet – ez a kedvencem. Fölmásznak egy hegyre, és ez a következtetés.

És van az az időszak, amikor egy pillanat alatt kitisztul a kép, és mindenki tudja, hogy rászorul a Gondviselésre. Most éppen egy ilyen időszakot élünk.

Isten Isten. Ő dönt mindenről, és fogalmunk sincs, hogy mi a terve, miért engedte a mostani járványt, meddig fog tartani, mennyi áldozata lesz.

Azt tudjuk, hogy van, amikor csodát tesz.

A nagymamámnál dolgozott egy néni, Julka néni. Két kisgyerekkel maradt özvegyen az első világháború után. Semmije sem volt, akkoriban nem volt munkahelye a falusi asszonyoknak, volt egy kis háza egy kis telekkel, és ennyi. Amikor már napok óta nem ettek, akkor az esti imádságában odatette az életüket a Jóatya kezébe. Akkor éjjel megzörgette valami az ablakot, Julka néni fölugrott, de nem mert kimenni, kinézett, egy tehén volt az ablak előtt, és gyakorlatilag kopogtatott. Julka néni beengedte, és másnap végigjárta a falut, hogy kié az állat. Senkié. Az övé. Így lett ennivalójuk azon a télen.

Emlékeztessük magunkat. Ugye, a mi életünkben is vannak hasonló történetek, amikor becsukódik minden kapu, és összetörten ülünk vagy éppen álomba sírjuk magunkat, másnap ott a megoldás. Olyan úton-módon, ahogy nem vártuk, ami szinte képtelenség.

De mindannyian tudunk olyan történeteket, amikor nem jön a segítség, amikor magányosan maradunk, és nem segít senki.

Az Úr Jézus is átélte, hogy nem segít senki, hogy elszaladnak a legjobb barátok, hogy a maximum kifejezése a szeretetnek az, hogy látja, hogy zokognak az ismerősök, hogy összeomlik az édesanyja. Átélte, hogy Isten, aki addig minden pillanatában ott volt mellette, elhagyja. És egyedül marad. Nekünk miatta ezt soha nem kell átélnünk, mert Isten megígérte, hogy minket soha nem fog egyedül hagyni. Soha. A mi életünk nem addig tart, mint amit látunk, hanem amikor átlépünk azon a bizonyos vonalon, folytatódik.

A másik, amit érdemes tenni, hogy a szabályokat betartjuk, ne menjünk ki az utcára, csak ha nagyon szükség van rá. Vigyázzunk, ahogy csak tudunk.

A harmadik, amit tehetünk: erősítsük magunkat.

Ne panaszkodjunk. Viszi az energiát. Helyette soroljuk fel, hogy mi mindenért lehetünk hálásak – például ez a vírus nem támadja meg a gyerekeket. Mi lenne velünk, ha őket is kellene féltenünk?

Hálásak lehetünk, mert sok ember fog Isten felé fordulni. Ha elmúlik a járvány, lehet, hogy bejönnek gyülekezeteinkbe – milyen állapotban fognak bennünket találni?

Hálásak lehetünk a gyülekezetünkért, családunkért, barátainkért, ismerőseinkért, munkatársainkért.

Hálásak lehetünk a bátorításért, ami az Igében ott van, elérhető közelségben.

Elhatározhatjuk, hogy nem a járvány fog bennünket igazgatni, és nem a félelem, hanem Isten a mi életünk vezetője, és ő a mi Gondviselőnk. Mindenről tud, ami velünk történik, mi tudatosan a Jóisten kezébe tettük le az életünket, annak elvehetetlenül ő az ura.

Jöjjünk ki ebből a helyzetből megerősödve.

Megtisztulva,

Letisztulva.

Segítsen ebben bennünket a Gondviselő – Vigasztaló – mennyei Atyánk.

Ámen.

 

Mikes Kriszta

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp