• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

Éva, ősanyák, Mária

Elolvasási idő: 3 perc
Elolvasási idő: 3 perc
A legfontosabb női archetípusok a Bibliából fontos tanulságokra mutatnak rá. Nézzünk meg néhányat ezek közül!

Az emberiség első anya-, feleség- és nőalakja Éva. Ha mellé tesszük Jézus édesanyját, láthatjuk, hogy Mária az új Éva! Az Ószövetség eleje és az Újszövetség eleje különleges kontrasztba kerül e tekintetben is.

Az engedelmesség/engedetlenség analógia kapcsán láthatjuk, hogy míg Éva elveszi magának – az Úr akarata ellenére –, amit ő akart, ezzel szemben Mária elfogadja azt, amivel (Akivel!) Isten meg akarta ajándékozni.

A korai egyházatyák is felfedezték ezt a párhuzamot, sőt, a latin szerzők éltek az Ave/Eva visszafelé is olvasható motívumokkal!

Mária angyali üdvözlete – melyhez hasonló felhatalmazást, bátorítást nem kapott az első ősanya – utal a bűnös szakításra.

Kapott viszont ígéretet az asszony magvára, mely nem belőle (lásd pl. Káin vagy Ábel, sem Sét – 1Mózes 4,25), hanem későbbi női utódjától, Máriától származott. A protoevangéliumban tárgyalt, ördög fejére lépő győztes alak nem más, mint a Messiás!

Az ókori keleti kultúrában még inkább hangsúlyos volt az anyaság mint egy nő fontos értékmérője. Ennek fényében még figyelemre méltóbb, hogy az ősanyák sorában sokan (időszakosan) meddők voltak!

Sára, Rebeka vagy Ráhel mellett észrevehetjük például még a gyermekért kétségbeesetten könyörgő Anna történetében is ezt a mély fájdalmat. Ha pedig újszövetségi példát keresünk, eszünkbe juthat az idős Erzsébet esete.

Bemerítő János vagy éppen Sámuel próféta nem „születhetett” volna meg a korabeli orvostudomány, de még a józan ész alapján sem.

Isten viszont csodát tett, így József és Benjámin, Ézsau és Jákob, illetve Izsák is napvilágot látott!

Ma is élnek közöttünk hozzájuk hasonló hölgyek, akik soha nem élhették (még) át az anyaság örömét, és ezzel összefüggésben szenvednek nőiességük megélésében. Hihetjük viszont, hogy közülük is lesznek, akik most még sírnak – de majd megvigasztaltatnak. Vagy így, vagy úgy…

Talán nem ünneprontó róluk is megemlékezni – a tavaszi nőnap, illetve majd anyák napja közeledtével is. Ismerhetünk olyanokat, akik nehezen élik meg helyzetüket, és kérdés, hogy találnak-e támogatásra, megértésre és vigaszra gyülekezeteinkben. Isten adja, hogy igen!

„Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.” (Zsoltárok 127,3)

 

 

 

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp