„Ez csak egy állomás, ez itt még nem a vég!” – milyen jó lenne, ha életünk mélypontjain Isten egyértelműen a tudtunkra hozna egy ilyen üzenetet.
Mert a kilátástalannak tűnő mélypontokon sajnos könnyen maga alá temeti az embert a reménytelenség, a csüggedés, a sötétség. Pedig ha a mélységben is szorosan kapaszkodunk az ígéreteinkbe, ha segítségül hívjuk az Urat, és nem adjuk fel, onnan akár erősebben is folytathatjuk az utunkat.
Ahogy Józseffel is történt: a kút mélyén, az idegenben, a börtön mélyén is töretlenül hitte, hogy Isten nem feledkezett el róla, s hogy a mélypont még nem a vég. Hitt abban az Istenben, aki a mélységben se hagyja magára, aki – amikor majd eljön az idő – szerencséssé teszi az útját, megáldja keze munkáját, látja a hűségét. Aki képes a rosszat is jóra fordítani. Aki nem feledkezik el az övéiről olyankor se, ha a külső körülmények ezt sugallnák. Nem engedte, hogy a nehézség beszűkítse a látásmódját, kilúgozza a szívéből a reménységet.
A mélyben, a sötétben se adta fel.
Isten nem magyarázza el előre, hogy miért is engedi bele az övéit a présbe, miért nem állítja le azonnal a gonosz ármánykodásait, de nem kerüli el a figyelmét mindaz, ami ilyenkor történik. Tudja, hogy mit miért enged, hogy hogyan lehet a keserűből édes, hogyan válhat a javunkra a nehézség. Miközben az ellenség a rosszra fókuszál és azon van, hogy tönkretegyen, Isten világosan látja azt a jót, amit életed következő fejezete tartogathat neked.
Van az életeddel egy terve, amelyben a rosszat is jóra fordítja.
Igen, a kútban, a börtönben, a mellőzöttség, megalázottság idején nagyon nehéz, „de Isten” nem feledkezik el rólunk. S miközben minden összeomlani látszik, talán ő már egy új történet első fejezeteit építgeti a romok helyén. Visszhangozzon benned ma József történetének az üzenete: „de Isten… jóra fordította azt.”
A történeted még nem ért véget: „Ez csak egy állomás, ez itt még nem a vég!”
