Maga a jeles évforduló lehetőséget ad bibliai és történelmi párhuzamokra. A 70 éves babiloni fogság a zsidó nép történetének egy olyan időszaka, amikor Nabukodonozor száműzetésbe hurcolta el Júda lakóit (egy részüket). Ez nagyjából Kr. e. 597 és 586 között történhetett, majd pedig Nagy Kürosz (vagy Círusz) perzsa király, miután legyőzte a babiloni birodalmat, Kr. e. 536-ban engedélyezte az elhurcolt zsidók visszatérését Júdeába (Ézsaiás 44,28; 45,1).
Itt a szemfüles olvasónak feltűnhet, hogy a fogság elképzelhető, hogy nem – mindenkinek – tartott pontosan 70 évig.
A lényeg, amit érdemes látni, hogy a hetvenes kerek szám, egy-egy ország büntetésének ideje, bibliai értelemben egy teljes emberi életet (lásd: Zsoltárok 90,10) jelent, illetve egy egész nemzedéknél hosszabb időre utal, mint a jogos büntetés és a vágyott megtisztulás időszaka, eljövetele.
Jeremiás próféta könyvében a 70 éves fogságra vonatkozó jövendölés két fejezetben is megjelenik. Ezek az igék alapozták meg a zsidó nép reménységét a szabadulásra. A Jeremiás 25,11–12 mellett a kontextusáról (és a sokat idézett 11. versről) jól ismert 29,10 említi meg még ezt a számot: „Mert ezt mondja az Úr: Mihelyt eltelik Babilonban a hetven esztendő, meglátogatlak titeket, és betöltöm rajtatok az én jó szómat, hogy visszahozzalak titeket e helyre.”
Az ígéret magában foglalta a templom újjáépítését is – ahogy a II. világháború, majd pedig 1956 okozta pusztítás után is idővel helyreállt a sebzett Magyarország. Budapestre, a nagyvárosokra és a vidékre egy békésebb kor ébredt, ami jelenleg még tart, most pont 70 éve! Ha minden igaz, nyilvános puskaropogás és utcai erőszak pont 70 éve történt utoljára hazánkban (itt elképzelhető, hogy sokan beszúrnánk a 20 évvel ezelőtti fővárosi eseményeket – mint egyfajta szomorú ce(n)zúrát. De 2006 ősze egy másik történet, most csak annyiban érdekes, hogy két részre – 50+20 – osztja az 1956 óta eltelt időszakot)!
A szentírási és aktuális dátumok felidézése után, érdemes még megemlékeznünk két fontos, kapcsolódó magyar történelmi eseményről, melyről idén nyáron már hírt adtunk! Nándorfehérvár és Mohács között pont annyi idő telt el, mint az 1956-os forradalom és szabadságharc, illetve napjaink között.
1456-tól 1526 tehát annyira volt, mint 1956-tól 2026! Mégis, mire jó nekünk ez a megfigyelés, érdekesség, együttállás?
Talán arra, hogy emlékezésre serkentsen és alázatra intsen. El se bizakodjunk, meg se keseredjünk!
A „nincs új a nap alatt” (a latin Vulgata Biblia szerint Nihil novi sub sole vagy Nil novum sub sole – Prédikátor könyve 1:9) igazsága pont abban áll, hogy sokminden történt már korábban, ami ismétlődik újra. Idősebbek mondhatják: „láttunk már karón varjút”! Voltak fényes győzelmek (pl. nándorfehérvári diadal) és nagy vereségek (pl. mohácsi vész) a történelem színpadán. A szerencse forgandó és változnak a dolgok…
Mindezt jó, ha nem cinizmus, vagy beletörődés mondatja a hívő emberben, hanem egy mélységes bizalom Isten iránt, amely arról szól, hogy ha most nehéz, akkor lehet jobb, tehát reménykedhetek, ha pedig szép és jó minden (?) rendben van, akkor se fuvalkodjunk fel, hanem hálával és alázattal járjunk, hiszen életünk csak pára, mely könnyen elmúlhat!
Zárásképpen csak ennyit: „tisztelet a hősöknek” (honor to the heroes) és dicsőség Istennek!
Tóth Krisztián (egy ’56-ban még rég nem élt, de 2006-ban már békésen felvonuló, ma is reménykedő magyar állampolgár)
Kiemelt kép: FOTO:FORTEPAN / Nagy Gyula, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=49698357
