Budai Bernadett: Egy nyelvet beszélünk
Naponta szófüzérek hagyják el ajkaink,
Remélve, kibontja majd ezeket valaki.
Azonban sokszor csak kusza és gubancos szálak,
Amelyek másokkal szemben emelnek fel gátat.
Nem értik a szavakat, és senki nem éli át,
Mikor szívünk a kíntól tusakodva felkiált.
S nem hallják azt sem, ha bennünk az öröm muzsikál…
Kötjük és kötjük a szavakat egymás után,
És küszködünk tovább a megértésért, bután.
Nem akarjuk belátni: nem egy nyelvet beszélünk,
Így eltársalgunk egymás mellett, amíg csak élünk…
*
Istenem, a nyelvem kizárólag Te beszéled,
Nyelvemen sincs még a szó, immár egészen érted!
Hozzád szólva nincsenek gátak, sem nehézségek!
Tudod, mely szó számomra pontosan mit jelent.
Nem kell megmagyarázni, érted a lényeget.
Veled szemben nem köthetek gubancos szálakat,
Csak az egyenes, kendőzetlen igazság marad.
Te is beszélsz, igazságot és szeretetet szólva –
Állandóan körülvesz ez a gyönyörű szólam,
A füleinkre tervezve és jól hallhatóan.
Mi egy nyelvet beszélünk, így nincs bennem gátlás,
Elmondok mindent, s érted szívem sóhajtását.
Te szólsz, válaszolsz. Szavaid egésszé tehetnek,
És Hozzád, az örökkévalóságba vezetnek…
