• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

Pataki Anett: A hajnal színe

Elolvasási idő: 5 perc
Elolvasási idő: 5 perc
„Az Úr az én pásztorom” címmel irodalmi pályázatot hirdetett az Esztergomi Béke Baptista Gyülekezet a Baptista Művészeti Napok keretében.

Novella és dalszöveg kategóriában várták az írásokat a hit és az alkotás viszonyáról, a művészet, a művész és a Teremtő kapcsolatáról vagy a mindennapokban erőt adó bibliai idézetekről.

A novella kategóriában 3. helyezett: Pataki Anett A hajnal színe című novellája

A zsűri véleménye: „Egyszerű, de szépen felépített, dinamikus történet.”

 

A hajnal színe

Kata kinézett az ablakon, bele az éjszakába. Már megint Judit járt a fejében, az, hogy talán kedvesebbnek kellett volna lennie az asszonnyal. Ha máskor nem is, legalább a temetésen. Mindketten elveszítették a férjüket. Juditnak legalább gyermeke született tőle, Kata viszont teljesen magára maradt. Azóta fel sem emelte az ecsetet, pedig a vászon szomorúan állt a télikertben, előtte a kihúzott székkel, mintha csak azért állt volna fel onnan, hogy készítsen egy csésze teát.

Ahogy céltalanul leste a falu sötét utcáját és az arra rávetített homályos tükörképét, a mozdulatlanságot megzavarta valami; Judit volt az. Odakint erős szél fújt, jól láthatóan borzolta az asszony göndör vörös haját. Fázósan húzta össze magán a kardigánt, miközben éppen az ő kapuja felé tartott. Kata egy pillanatig habozott, aztán a bejárati ajtóhoz sietett.

– Mit keresel te itt? – kérdezte szemrehányón, bármiféle köszönést mellőzve.

Judit kelletlen arccal állt előtte, de elfojtotta a haragját; kérni jött.

– Azt szerettem volna megkérdezni, hogy amikor… összeszedted Tamás holmiját, nem láttad köztük az apja Bibliáját? – kérdezte csendesen.

– Nem – Kata még véletlenül sem szeretett volna szívességet tenni Juditnak.

– Csak azért, tudod… – kezdte bátortalanul Judit. – Mert oda akartam… oda akartuk adni Bencének, ha már elég nagy lesz, hogy legyen sajátja.

– És nincs nektek otthon elég? – megvolt a véleménye Juditékról, akik minden vasárnap elsétáltak a háza előtt a misére tartva. Nemegyszer Tamás is velük tartott, a válásuk után is.

– Mi azt a Bibliát szántuk neki, és arra gondoltam, ha te nem használod, akkor mindegy…

– Nem láttam, nem volt itt, Tamás biztosan kidobta már.

Judit halványan elmosolyodott, mint aki hazugságon kap egy gyereket. Az a mosoly azt sugallta, hogy „Tamás azt a Bibliát biztosan nem keverte el sehová”, de nem mondta ki.

– Ha mégis látnád valahol… – mondta Judit rövid hallgatás után.

– Na szia – köszönt el Kata, és bevágta az ajtót. Miért kellett ennek a nőnek idejönnie? Miért pont most, késő este? Ilyen gondolatok foglalkoztatták, miközben visszaült a tévé elé.

A váratlan látogatás nem hagyta nyugodni. Különös, hogy Judit éppen akkor jelent meg, amikor őrá gondolt. Mintha megérezte volna, hogy közeledik ez a boszorkány. Az a Biblia biztos valami nagy dolog, ha átjött keresni rajta. Akkor pedig még örül is annak, hogy nem tudta odaadni, mert így megfoszthatta egy kis örömtől a gyűlölt exfeleséget.

Egy kicsit mégis furdalta a kíváncsiság, hogy hol lehet az a könyv. Judit tévedett vagy nála van, csak elkerülte a figyelmét. Hosszú idő után újra bement a hálószobába. Mióta Tamás elment, Kata a kanapén aludt. Fájt volna egyedül feküdni egy olyan ágyban, ami a kettejüké volt. Most is elkapta a tekintetét az ágyról, és próbálta kitalálni, hova tett volna Tamás valami fontos könyvet. Az éjjeliszekrényhez lépett, és rövid kutakodás után előhúzott egy fakó, bőrkötéses darabot, rajta aranyozott Biblia felirattal. Elég réginek tűnt.

Kata csak meg akart győződni róla, hogy nála van-e a zsákmány vagy sem, most mégis magával vitte a könyvet a nappaliba. Meg akarta nézni, mi olyan különleges ebben a Bibliában, amikor százával hevernek az új példányok a boltban. Fellapozta a sárga papírlapokat. Elsőre nem látott benne semmi különöset, de ahogy haladt előre, úgy sűrűsödtek a ceruzával és tollal betoldott megjegyzések, gondolatok. Bele-beleolvasott, de igazán csak a kötet közepébe ékelt régi papírdarabra vetett idézet ragadta meg a figyelmét: „Önmagával tesz jót a szeretet embere, a kegyetlen pedig saját magának árt.”

A Biblia másnap reggel egy szatyorban lógott Juditék kapuján, Kata pedig sárga és vörös temperát kevert össze egy kis fehérrel, hogy eltalálja a hajnal hűvösen bizsergető árnyalatát.

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp