A napokban rendezett a XXI. Század Intézet és az MCC egy közös kétnapos előadás-sorozatot a Budavári Lovardában, melyen Székely Levente társadalomtudós is részt vett. A záró előadás előtti panelbeszélgetés egyik résztvevőjeként fontos adatokat mutatott be például a hazai ifjúság családalapítási vágyairól, és megerősítette a – Biblia alapján is egyértelmű – hagyományos, keresztény értékrend és nemi szerep(ek) fontosságát.
De miért lényeges erről beszélnünk?
Azt hiszem, mindenféle üldözési mánia nélkül kijelenthető, hogy ma sok hívő érzi a számos oldalról ránk nehezedő nyomást. A szexuális forradalmat 1968-tól jegyzik. Az utóbbi bő évtizedben és a Covid-érát követő években viszont különösen felgyorsultak a Szentírás világképével homlokegyenest ellentétes és ellenséges folyamatok. Ma már sok helyen nem boszorkány-, hanem keresztényüldözés zajlik (lásd pl. Charlie Kirk és a woke-fiatalok esete)!
Ma már a tolerancia nem elég, ahogy Carl Trueman egy frissen magyarul is megjelent könyvében kiválóan elmagyarázza: elismerésre vágynak – sőt követelik az alternatív kisebbségek! A modern én felemelkedése és diadala című időszerű könyvében a szerző annak jár utána, „hogyan jutottunk el az én középpontba állításán keresztül a szexuális identitás kérdésének totális átpolitizálásához a genderelmélet révén”.
Kik ők?
Utalnak itt LMBTQ+ csoportokra (mely esetében korántsem egységes tömegről van szó: az LMB nem új dolog és lényegileg elválik az azt követő többi betűt jelképező „közösségtől”!). Ebbe most nincs lehetőség részletesen belemenni, csak annyit érdemes tisztázni, hogy a közbeszéd részévé váltak olyan új ideológiák, melyek a családot és a tradicionális férfi- és női szerepet támadják.
Úgy tűnik, hogy a modern kultúra az identitás megszállottja. Az amerikai Legfelsőbb Bíróságnak az „Obergefell kontra Hodges”-ügyben hozott 2015-ös döntése óta a nemi identitás témaköre uralja mind a közbeszédet, mind a kulturális trendeket, de ennek megvan a történelmi oka: Ágostontól Rousseau-n át egészen Marxig különböző nézetek és perspektívák járultak hozzá az én (= ego) modern felfogásához…
Visszatérve a címben jelölt konferenciára…
Több értékes és érdekes előadás és kerekasztal-beszélgetés járta körül az égető kérdéseket. Volt szó többek között a pornográfia problematikájáról, mely jelenség óriási pusztítást végez a mai fiataljaink körében! A dupla napon érintett és ismertetett béranyaság vagy a transzgender, illetve transzhumán folyamatok elképzelhetetlennek hatottak volna néhány éve!
Lánczi András politikatudós, filozófus Ágostontól idézett az Isten városa című munkája kapcsán. A bűnbeesés valóságát mutatta be az egyetemes emberi romlottságra utalva – ellentétben a romantika vagy éppen a modern pszichológia „ártatlan”, „tiszta lap”-antropológiájával.
Szalai Zoltán kultúrtörténész a jól ismert és reményteljes jeremiási idézettel zárta előadását: „jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok” – mondja az Úr.
Bárhogy is nézzük, számomra például, egy egyszerű teológus olvasatában nagyszerű dolog, amikor egy nem egyházi rendezvényen többen is hoznak bibliai idézetet vagy utalást. G. Fodor Gábor politológus a „Szex/politika” című összefoglaló beszédében Dávid és Góliát (lásd parittya a rendezvény plakátján) történetére is utalt a genderlobbi és a hagyományos családmodell küzdelme kapcsán. Egy nagyobb erő ellen is győzhetünk, viszont megfelelő – lelki – fegyverzettel!
A külföldi előadók sorában Jan Bentz német filozófiaprofesszor tanulságos előadásának címe: „Válságban a nyugati nemi identitás: a felvilágosodás ellentmondásaitól az álteológiai konstrukciókig” volt (kiemelés tőlem). A kávészünetben módomban volt röviden beszélgetni vele. Az egyébként katolikus társadalomtudós elmondta, milyen jól érzi magát hazánkban – nem utolsósorban a családok védelme miatt!
Viszont egyértelműen látszik: válságban vannak a nemi szerepek. Az emancipációs folyamat értékelésével záródott a konferencia. „A házasság és a család szétesése mint norma. A karrier problémája. Ki dominál kit? A viselkedési kódexek újraírása. A #metoo. A fogamzásgátlás. A béranyaság. A szülési szabadság. A gyerek és az ökológiai lábnyom problémája” – ebben a panelben vett részt Székely Levente is.
Oldalán arról ír az Ifjúságkutató Intézet vezetője, hogy szerinte nem nehéz egyetérteni azokkal a gondolkodókkal, akik szerint a (polgári) családnak nincs alternatívája, amely képes lenne a gyermekeket felelős és autonóm személyiségekké nevelni, ahogy azzal is nehéz vitatkozni, hogy társadalmunkban a felszínessé váló emberi kapcsolatok mellett a család marad az egyetlen olyan közeg, ahol érzelemgazdag kapcsolatok megélésére van lehetőség.
A beszélgetésről szóló beszámolók (pl. ITT vagy ITT) ugyan nem, de Levente azt is megemlítette, hogy „a magyarországi fiatalok közel háromnegyede egyetért azzal, hogy a gyermekeknek szükségük van egy anyára és egy apára. Továbbá a 15–29 évesek 56 százaléka ért egyet azzal, hogy a családban elsősorban a férfinak kell kenyérkeresőnek lennie, és azzal, hogy elsősorban a nőnek kell az érzelmi hátteret biztosítania a család számára.”
A szakember továbbá beszélt a Nyugaton született és kultivált kulturális-gondolkodási trendek jelenlétéről a magyarországi fiatalok körében. Arról, hogy az akaratlagos gyermektelenség már tíz évvel ezelőtt is mérhető volt, ami ma 10 százalék körüli; a #metoo és BLM mozgalom körülbelül 20 százalékos eléréséről/befolyásáról és utóbbi sajátos helyzetéről, ami történelmi kontextus híján is jelen van.
Az alaptrendek azt mutatják, hogy hazánkban is jellemző az, hogy a fiatalok tovább várnak a párkapcsolattal, nagyobb arányban egyedülállóak, sőt, magányosak. Maga a párkapcsolati státusz is bizonytalanabbá vált az olyan formáknak köszönhetően, mint a situationship. A magyar fiatalok többsége ugyanakkor házasságot képzel el magának a jövőre vonatkozóan, de jelenleg töredékük házas csupán! Az átlagos életkor az első házasságkötéskor kb. egy évtizeddel későbbre tolódott a ’80-as évekhez képest (20-as helyett a 30-as éveinkre).
Székely úgy látja, hogy az emancipációs folyamat egyes dimenziókban végbement, máshol még nem, megint máshol túlment a határon. Például a jövedelmek tekintetében továbbra is van nemi egyenlőtlenség, de a túllengő ingával se a nők járnak jól – véli a szociológus (lásd sportok, koedukált WC-k stb.). „A nyugati úgynevezett jóléti társadalmakban az utóbbi évtizedekben a társadalom boldogságszintje is csökkent, ami kérdéseket vet fel nem csupán a gazdasági, de a kulturális dimenzióban is.”
Összefoglalva és az egyik bevezető előadásra utalva a szomorú valóság az, hogy miközben látszólag a „csapból is” a szexualitással kapcsolatos tartalmak folynak (pl. Netflix érzékenyítő sorozatok), a fejlett Nyugat mintha túllép(ett) volna ennek egészséges gyakorlatán! Pedig az Úristen természetes, teremtési rendje a férfi (= apa) és a nő (= anya) – ami, hála az Úrnak, hazánkban alkotmányosan is rögzített tény, illetve a közöttük levő házassági kapcsolat egyik gyümölcse a gyermek(ek). Családban marad!
A keresztény nemzet lehetséges, hogy mítosz vagy utópia – nem is ez (kéne hogy legyen) a valódi cél. Viszont az cél, hogy só és világosság legyünk a társadalomban, és a gyülekezet, Krisztus teste, Isten földi „létformája”, istentiszteletével, egész életével, teljes egzisztenciájával „beleélje” a világba Krisztust – ahogy Bonhoeffer fogalmazott anno. Ezt a küldetést kell gyülekezetekben, intézményekben, iskolákban és mindenféle közegben, így kapuinkon kívül is a világban betölteni.