Az eltörölt fiú – avagy hogyan ne kezeljünk homoszexuálisokat

Elolvasási idő: 5 perc
Elolvasási idő: 5 perc
Volt egyszer, nem is olyan régen, Amerikában, egy kedélyes baptista lelkész, akinek volt egy kedves, odaadó felesége. Született egy fiuk, akinek a Garrard nevet adták.

Garrard remek fiú volt kiváló sporteredményekkel. Jó lelkészgyerek lévén szorgosan eljárt a templomba szép barátnőjével. Egyetemi évei alatt azonban rádöbbent, hogy saját neméhez vonzódik. Mivel baptista akart maradni, kipróbált egy keresztény terápiát. Azonban ahelyett, hogy heteroszexuálissá vált volna, inkább homoszexuális identitása erősödött meg benne. Apja és a közösség ezt nem tudta elfogadni, ezért kiközösítették, hitét kétségbe vonták, egész egyszerűen kitörölték az életükből – nagyjából így lehetne összegezni Az eltörölt fiú című filmet, mely Garrard Conley életrajzi regénye alapján készült.

Bevallom, korábban egyetlen homoszexuálisokkal foglalkozó film megnézésére sem tudtam volna rászánni magam (ami nyilván súlyos homofóbiára utal).

Azonban amikor ennek a filmnek a tartalmát elolvastam, néhány idegesítő kérdés kezdett motoszkálni a fejemben: Ha Garrard valóban hívő volt, ráadásul kezeltetni is próbálta magát, hogyan lehetséges, hogy mégsem szabadult meg a homoszexualitástól?

Mit ronthattak el a terapeuták, ha bibliai igazságokat alapul véve próbáltak segíteni rajta? Miben hibázhattak esetleg a jó baptista szülők, hogy a gyermekük homoszexuálissá vált? Hogy választ kapjak kérdéseimre, úgy éreztem, jobb, ha megnézem a filmet.

Az első, amit – némileg megnyugodva – megállapítottam, hogy Garrard egyáltalán nem úgy viselkedett, mint egy megtért keresztény. Amikor barátnője próbálta elcsábítani, nem arra hivatkozva utasította vissza, hogy szeretne tiszta maradni a házasságukig. Egyszerűen azért küldte el, mert nem érzett vágyat az együttlétre. Később nem ő vallotta be szüleinek, hogy volt egy homoszexuális kalandja, hanem a „partner” árulta be őt nekik. Bár a könyvet nem olvastam, a filmben Garrard alig kommunikál Istennel: nincsenek könnyes bűnmegvallások, tusakodások, még kérdéseket sem tesz fel imában. A terápiára sem igazi belső meggyőződésből jelentkezik, hanem mert túl nagy a szülői nyomás: az apja különben elkergetné otthonról. Miután kipróbált egy rossz terápiát, úgy véli, nem kell másikkal próbálkoznia, inkább az apja fejéhez vágja: „Én megpróbáltam megváltozni, nem ment, most már neked kell máshogy állnod hozzám!” – és nyugodt szívvel éli tovább homoszexuális életét, sőt, könyvet is ír róla.

Azonban nemcsak Garrard hozzáállása miatt nem végződik a történet csodálatos szabadulással. A terapeuták – ha igaz, amit a film állít róluk – nem voltak hiteles keresztények.

Bár voltak jó meglátásaik, és többször elmondták a résztvevőknek, hogy Jézus szereti őket, viselkedésük nem tükrözte ezt a szeretetet. Mindenáron valami traumát / szülői mulasztást akartak fellelni a résztvevők múltjában, vallatták, többször megalázták őket. Az egyik fiút egyszer ilyen szavakkal okították: „El kell jutnod addig a pontig, amikor azt mondod: jobb lett volna, ha meg sem születek!” A fiú sikeresen el is jutott idáig, és öngyilkosságot akart elkövetni. Az eset után – természetesen a „szeretet jegyében” – odaültették a fiút egy koporsó elé, majd a terápia résztvevői a családtagokkal együtt Bibliákat ragadtak, és ütlegelni kezdték. Az „ördögűző” módszer mégsem járt sikerrel, a fiú később öngyilkos lett. Garrardban pedig megerősödött az elhatározás, hogy inkább homoszexuális marad.

A történet nagy tanulsága a film szerint az, hogy a homoszexualitás genetikai úton öröklődik, ezért fölösleges kezelni, inkább el kell fogadni. Azonban ez az érv alapvetően hibás. Drogos szülők gyermeke már az anyaméhben függővé válhat. Mégsem mondhatjuk később neki: „Te nem tehetsz erről, drogozz csak nyugodtan!” Indulatos szülők gyermeke jó eséllyel küzd majd egész életén át a haraggal. Mégsem láthatjuk el ilyen tanáccsal: „Hagyd az önkontrollt, mert rosszat tesz neked, ne szabj gátat az indulataidnak!” Mind küzdünk valamivel, egy életen át tanuljuk az önmegtartóztatást. De akiben ott a Lélek, az képes legyőzni a kísértést, és Istennek tetsző életet élni.

A film nem érte el célját velem kapcsolatban: nem terelt liberális utakra. Megnézése mégsem volt haszontalan. Amellett, hogy korábbi kérdéseimre választ kaptam, újabb kérdéseket generált bennem:

Vajon én hogyan állok a saját küzdelmeimmel? Ellen tudok állni az újra meg újra felmerülő kísértésekkel szemben? Vagy feladom az első próbálkozás után, mint Garrard?

Hogyan állok a homoszexuálisokhoz? Tényleg szeretem őket, vagy inkább ítélkezem felettük? Elég hiteles az életem ahhoz, hogy adott esetben segítsek nekik?

Ma már nemcsak a nyugati filmekben látunk homoszexuálisokat, büszkén vonulnak a mi utcáinkon is. Gyermekeink már olyan világban nőnek fel, ahol homofóbnak tartják azokat, akik kritikát fogalmaznak meg életvitelükkel szemben. Úgy gondolom, ezekben az időkben végtelenül fontos, hogy helyesen álljunk hozzá a körülöttünk – akár közösségünkben is – felbukkanó Garrardokhoz, és imádkozzunk értük. Aki pedig szeretne inkább sikeres terápiákról olvasni, annak ajánlom a www.livingout.org nevű oldalt, ahol homoszexuális vágyakkal küzdő testvéreink tesznek bizonyságot arról, hogy Isten kegyelméből képesek voltak ellenkező nemű házastársat választani, vagy akár a magányt is vállalni az Úrért.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp