„Mondjátok az igazaknak, hogy jó dolguk lesz, mert tetteik gyümölcsét eszik.” (Ézsaiás 3,10)
Egy szerda délutáni igehirdetésen találkoztam először vele. A Tiszta Forrás Alapítványban, Márkus Gáboréknál. Nevét ma sem tudom. Szemeiben huncut, bölcs mosoly csillogott. Nem a sorsba való beletörődés volt ez, hanem inkább annak az elfogadása, amit az élet kínál még.
Azt mondja most csendesen, míg a huzatos metrókijáratban állunk, rossz emberekkel kötött eltartási szerződést, s nem telt bele sok idő, és nagy hirtelen az utcán találta magát, kitúrták saját házikójából valami ügyvédi végzéssel. Nincs senkije e földön, családjából mindenki elhunyt már, eltemette őket becsülettel, lassan eléri a nyugdíjkorhatárt, de még dolgozik a Köztisztasági Hivatalnál mint utcaseprő, nem lázadozik a sorsa ellen, télen az aluljárókban, nyáron az eldugott padokon éjszakázik, mint valami éjszakai madár, mert a fapados szállókon borzalmas dolgok történtek vele – ne is beszéljünk róla.
Az, aki még nem aludt huzamosabb ideig egy ilyen éjszakai menhelyen, annak fogalma sincs arról, milyen is az.
A kocsmákba is azért jár be, hogy emberek között legyen, akikkel elbeszélgethet. Minden hajnalban elsőként jelentkezik a munkafelvételnél, nem haragszik ő senkire, de úgy érzi, van még dolga a világban, szeretne még így is igaz istenfélő ember maradni, a maradék pénzét félreteszi, gondolván a jövőre, talán összejön valahogy egy kis lakás. És az a belülről fakadó huncut, bölcs csillogás a szemeiben. „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki kevesen hamis, a sokon is hamis az.” Mennyire igaz ez az ige (Lukács 16,10).
A jelenben lenni, ez a legfontosabb. Ha elveszted a nyomot, megtalálni azt. Egy villanyizzóhoz hasonlatos az ember. Alkatához, helyzetéhez, múltjához kötődően, egyéni teljesítményétől függően sugározza a fényt és a hőt. Vannak azok, akik „részegen” kéjelegnek sanyarú sorsuk felett, vagy káromkodva szitkozódnak, a rosszat cselekszik. S ez inkább arra vall, hogy feladták a harcot, beletörődtek sorsukba, közönyösen tekintenek az elkövetkező esztendőkre – s ők már alig pislákolják a fényt.
És vannak, akik markánsan kiemelkednek a környezetükből, árasztják a fényt, megpróbálják cselekedni a jót, és igyekeznek a társadalom hasznos tagjai maradni.
A legújabb Mars-kutató űrobjektum műszerei mindössze 60 wattot fogyasztanak. Ennyi is elegendő, hogy működésben tartsa a berendezéseket, felvételeket küldjön a Földre, és beteljesítse küldetését, amiért az alkotói összeállították. Csak akkor tud működni, ha napelemeit feltöltötte.
A nullpontról feltápászkodni nem egyszerű dolog ám, de az ember végtelen erőforrásokkal rendelkezik, s aki ebből merít, az isteni akaratból, a Napból, az már magában hordozza a reményteljes jövő ígéretét.
„Az élet nem sár, hanem finomításra váró arany!”
– írja Teilhard de Chardin a naplójában.
Erre tanított meg a szemek huncut, bölcs csillogása, miközben félhomályos aluljárókban kóboroltam, a mindennapok balladájában, a történések csillámkövein, kérubok és szeráfok nyomában, és égő szövétnekek lobogtak a szívemben.
Leleszi Balázs Károly
