Emlékszel, hogy először 2009. április 3-án találkoztam veled online, a Facebookon, amikor Kenyában voltam. Véletlenszerűn jelöltelek be ismerősnek, de te kételkedtél, és megkérdezted, hogy valós személy vagyok-e. Végül is elfogadtad a jelölésemet, és mindennap hosszan cseteltünk egymással. Vajon a Facebook nélkül találkoztunk volna? Istenem! Nem mondhatunk eléggé köszönetet, de hogyan is tudjuk NAGYON MEGKÖSZÖNNI ezt? Négy csodálatos gyermekünk van. Szeretlek, Dalma. Boldog Facebook-ismeretségi évfordulót! ??❤️?
Dalma és Johnson gyermekeikkel Győrben élnek. A Hajnalcsillag Baptista Gyülekezetben ismertem meg őket. A velük való első találkozáskor szembeötlik néhány nyilvánvaló különbség köztük: Egy magyar fiatalasszony és egy ghánai fiatalember. Különböző nemzetiségek, kultúrák, nyelvek és háttér. De van néhány dolog, ami közös bennük: mindketten szeretik az Úr Jézus Krisztust, mindketten siketek, és boldog házasságban élnek négy gyermekükkel. Az életükről, a családjukról és Jézusba vetett hitükről beszélgetünk.
− Hadd kezdjem egy személyes kérdéssel! Mit jelent számotokra a keresztény hit, Jézus Krisztus szeretete?
Johnson: Jézus a felénk való szeretetét sokféle módon fejezi ki. Legfőképpen halála és feltámadása által gondoskodott rólunk. A János evangéliuma 1,14 így tanít minket: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.”
Dalma: Jézus Krisztus Isten Fia, sok embert meggyógyított, nagy bölcsességgel tanított. Alázatos volt, szelíd, ő maga a szeretet. Jézus Krisztus meghalt és feltámadt. Nem látom, nem hallom, nem tudom megtapintani sem, de a lelkemmel érzem, bízom és hiszek az Úrban, aki Szent Szelleme által szól hozzám.
− Kérlek, beszéljetek egy kicsit az Istennel való kapcsolatotokról és a gyülekezeti életetekről!
Dalma: Kb. 12 éves koromtól sokat segítettem siketeknek lelkigondozással, vigasztalással, az evangéliummal. Szolgáltam gyülekezetben, keresztény táborokban és konferenciákon is. Romániában és Csehországban is tanítottam jelnyelven a Bibliáról, hat hónapot jártam bibliaiskolába is. Ezek mind nagyon jó élmények voltak. Isten tanít engem. Jelnyelven énekelek, néha szolgáltam az evangéliummal a siket gyülekezetben. Nagyon szeretünk Istennek szolgálni, bár amióta szülők vagyunk, kevesebbet tudunk vállalni. A Kőszikla Siketek Baptista Gyülekezetébe mostanában ritkán járunk, többet vagyunk Győrben, a halló gyülekezetben. A siket lelkipásztor és a felesége néha meglátogat minket. Szeretjük a siket gyülekezeteket.
A budapesti gyülekezetek siketek közti szolgálatának vagyunk a tagjai, de ezzel együtt a győri gyülekezetbe is járunk, mert az van közel az otthonunkhoz – veszi át a szót Johnson. – Régóta ismerjük Jézus Krisztust. Én gyerekkorom óta odaszánt életű, konzervatív keresztény vagyok. Édesapám lelkész volt, aki megtanított Istenbe vetni a hitemet. Édesanyám is ezt tette. A siketek közti misszióban többféle témában tanítottam. Szívesen hallgattak, növekedtek az Istenbe vetett hitükben a szolgálatom által.
− Hogyan ismerkedtetek meg? Nem mindennapi történet a tiétek.
− Dalmával 2009-ben online ismerkedtem meg, amikor Kenyában, Nairobiban bibliaiskolába jártam – meséli Johnson. – Véletlenszerűen jelöltem be egy közösségi hálón, a Facebookon. Bár elfogadta az ismerőskérésemet, kételkedett abban, hogy valós személy vagyok. Bebizonyítottam, hogy igazából létezem, bemutatkoztam neki. Kicseréltük elérhetőségeinket, és elkezdtünk beszélgetni bibliai témákról, a különböző kulturális és keresztény hátterünkről. Felismertem, hogy Isten megengedi a Dalmával való személyes találkozást is.
Istennek egy csodálatosan jó terve volt számunkra – veszi át a szót Dalma. – Egyszer imádkoztam Istenhez: mi a terve az életemmel? Kerestem akaratát, mi a terve számomra: egész életemben egyedülálló legyek, vagy nekem is a házasságot szánta? Elaludtam, és azt álmodtam: házasságban élek majd. Láttam magamat fehér esküvői ruhában, a mellettem álló fiú arca fekete volt, kedvesen mosolygott a csinos öltönyében. Az álmom után kb. 2-3 hétre Johnson rám írt a Facebookon.
Én kemény lány voltam: „Idegeneknek nem adom meg az elérhetőségem, telefonszámom!” – válaszoltam neki. Különös módon meglágyult a szívem, és mégis odaadtam, elkezdtünk csetelni. Nem volt okostelefonom. A Szent Szellem két napon át folyamatosan, 5-7 alkalommal is határozottan szólt hozzám: „Írj sms-üzenetet Johnsonnak!” Így először sms-ben ennyit küldtem: „Phil 4:4–7”. Akkor éppen buszon utaztam Budapestről hazafelé, nem tudtam angolul írni, mert a laptopom, ami segítségével a fordítóprogramot használtam, otthon volt. Johnson egyetértett azzal, amit küldtem.
− Hogyan és mikor ismertétek fel, hogy össze kell házasodnotok?
Dalma: Johnson szeretett volna jobban megismerni, udvarolni nekem, ezért egy hétig sokat imádkoztam azért, hogy valóban ez-e Isten terve Johnsonnal kapcsolatban. A lelkemben teljes békességet éreztem mindig, így igent mondtam. Rengeteget cseteltünk, e-maileztünk, sok sms-t küldtünk ezután. Egyre jobban megszerettük egymást. Majd Johnson feleségül akart venni.
Kenyából hazautaztam Ghánába − folytatta Johnson. – Dalma szerette volna, hogy meglátogassam, jobban megismerjem őt és a családját. 2010 augusztusában látogattam meg őket egy hónapra. Magyarország, Ausztria, Szlovákia és Csehország turisztikai látványosságait látogattuk meg, amit nagyon élveztünk. Közben siket gyülekezetbe is jártunk. A szülei is örültek, hogy látnak és megismerhetnek engem. Ekkor megkértem a kezét, és igent mondott. Ez után az együtt töltött egy hónap után Dalma nagyon sírt, amikor elváltam tőle a reptéren. Hmmm. Mindennap hosszan beszélgettünk, de két évig nem találkoztunk személyesen. 2012-ben érkeztem Magyarországra, összeházasodtunk. Most négy gyermekünk van. Isten terve volt ez az életünkben.
Valamikor az esküvő után jöttem rá a régi álmom jelentésére:
Johnson pont olyan szépen mosolyog, mint az álombeli fiú. A fekete arc pedig a fekete bőrszínt jelentette.
Isten így mutatta meg nekem a házasságomat. Wow!… Hihetetlen! − teszi hozzá Dalma.
− Ez a döntés mindkettőtök életében egy óriási hitlépés volt. Mit szóltak az emberek? Milyen nehézségekbe ütköztetek? Milyen bátorítást kaptatok?
Dalma: Igen, nehéz döntés és óriási lépés volt. Többen azt mondták: legyek óvatos, vigyázzak, mert kihasználhat, csak a pénzre megy, becsap majd stb. De én mindezt nem hittem el, hiszen Johnson szülei hívő emberek, édesapja pedig lelkipásztor. Az Úrban bíztam, nem az emberekben. Johnson bevándorlási vízumát nehéz volt megszerezni, kétszer utasították el. Nigériában és Kenyában is beadta az igénylést. „Nagyon hosszadalmas folyamat, akár 5 év is lehet” − mondták Ghánában. „Lehet, hogy ez jel, hogy be kell fejeznünk” − mondták a szüleim.
Huh! Ne már! Sokat imádkoztam, kérdeztem Istent: akarja vagy sem, hogy Johnson legyen a férjem. Mindig teljes békességem volt a válasz felől: a lelkemben éreztem, hogy Johnson lesz a férjem. Segítettem neki a papírokat intézni. Egy pénteki nap elmentem apummal repülőjegyet vásárolni Johnsonnak. Kenyába, a magyar nagykövetségre volt időpontja. De az irodában dolgozó hölgy közölte, hogy áramszünet miatt nem tud most segíteni, menjünk vissza hétfőn a repülőjegyet intézni. „Hmmm… rendben!” − gondoltam. Johnson közben írt, hogy már Ghánában van, ott rendezi a papírokat. Isten tervezte el az áramszünetet, hogy ne vegyek feleslegesen repülőjegyet! Wow! A negyedik kérvényezés sikerült, 3 hónapra kapott vízumot Johnson. Összesen két év telt el a második személyes találkozásunkig, ami után nem sokkal össze is házasodtunk. Nagyon örültünk, hálásak vagyunk az Úrnak ma is.
− Hogy tanultatok meg egymással kommunikálni? Milyen nyelven beszéltek egymással? Úgy tudom, hogy különböző jelelések vannak, akár országon belül is.
Johnson: Magyar és amerikai jelbeszéddel is tudunk egymással beszélgetni. Ez a két nyelv nagyon különbözik egymástól. A legtöbb siket nem érti az amerikai jelnyelvet Magyarországon, de én tudok magyarul jelelni. Amúgy a ghánai jelnyelv majdnem ugyanaz, mint az amerikai.
− Az élet Ghánában nagyon különbözik a magyarországi élettől. Hogyan néztetek szembe, miként kezeltétek a kulturális különbségeket? Mit tanultatok, tanultok egymástól?
Igen. Az élet nagyon különböző – állapítja meg Johnson. – Ghánában az emberek barátságosabbak és boldogabbak, mint itt. Magyarországon sok embert látok, akik depressziótól és stressztől szenvednek. Megpróbáltam megismerni és megtanulni a magyar kultúrát, de ez nem könnyű. Azért általában szeretem a magyar embereket és a kultúrát. Ha ugyanaz a hitünk Istenben, akkor az olyan, mintha azonos kultúránk is lenne. Az biztos, hogy egyedül Jézus Krisztus az egyetlen kultúránk.
Mindennap együtt vacsorázunk – meséli Dalma. – Johnson hetente 2-3 alkalommal nagyon finom ghánai ételeket főz, vagy éppen pizzát süt. Mindennap beszélgetünk egymással, és segítünk egymásnak a gyerekeket rendezni, a háztartásban. A férjemtől és a gyerekektől is sokat tanulok a türelemről és a szeretetről. A férjemtől sokat tanultam a Bibliáról. Nem vagyok olyan merev, mint korábban. Ghánában lazábbak az emberek. Johnson azt tanácsolta, hogy énekeljek az Úrról, és az idegesség és a fáradtság szertefoszlik. Ghánában ezt szokták. Azta! Működik!
− Johnson, már évek óta Magyarországon élsz. Mi a foglalkozásod? Hogy érzed: le tudtál itt telepedni? Vannak barátaid? Hogyan tartod a kapcsolatot az otthoniakkal? Szoktál hazalátogatni?
Johnson: Lakatosként dolgozom az EESZI-nél (Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény, Győr). A kollégáimat nagyra tartom. Vannak új barátaim mind a munkahelyen, mind pedig a gyülekezetben. A ghánai családommal és a barátaimmal továbbra is beszélgetek. 2012 óta kétszer látogattam haza. Legutóbb édesapámnak róttam le utolsó tiszteletemet, aki tavaly költözött el az élők sorából.
− Négy csodálatos gyermeketek van. Megosztanátok valamit abból, miként vártátok és nevelitek őket?
Dalma: Még egyedülállóként arra kértem Istent, hogy 30 évesen hadd lehessek anyuka. Első fiunk 2013 őszén született, akkor 30 éves voltam. Wow! Isten hatalmas! Sokat beszélgettünk a Bibliáról, hogy jó döntéseket tudjunk hozni, a megfelelő életmódot élni. Többen aggódtak értünk: „Jaj! Mi lesz a sok gyerekkel? A harmadik vagy a negyedik talán súlyos fogyatékkal születik?” A férjem mérges volt, hogy az emberek ilyen negatív dolgokat mondanak, és kitalálják ezeket a gondokat. Nekünk Isten tervére kell figyelni, nem pedig ezekre! Én hittem, és nem féltem a terhességek alatt. Olyan gyorsan történt minden, el sem hiszem!
Isten négy egészséges, kedves fiúval ajándékozott meg minket. Tényleg jó az Úr!
A kommunikáció miatt sem aggódtam. Kb. két hónapos koruktól a babákkal sokat jelelünk, és hanggal is beszélünk velük. Nekem mindegy, hogy siketek vagy sem a gyermekeink, hiszen én magam is siket vagyok. De Isten halló fiúkkal akart minket megajándékozni, és ennek nagyon örülünk, és hálásak vagyunk. A babák mosolyából azt láttam, hogy szinte „szerelmesek az anyába”. A gyermekeink mindig szeretetet mutatnak felénk.
Minden egyes gyermek az anyaméh gyümölcse, Isten ajándéka – folytatja Johnson. – A családfő az apa, mert a férfit Isten erősebbnek teremtette. Neki kell megvédelmezni a családot minden veszélytől, szegénységtől, kockázatos dologtól stb. A házaspárnak magának kell eldöntenie, és nem másoknak, hogy akarnak-e gyermekeket vagy sem. Ha aggodalmaskodsz a több gyermek miatt, félelmeid vannak. Nem függhetsz a szülőktől anyagilag. Arra van szüksége a házaspárnak, amit a Biblia fogalmaz meg. Ha nem tudják, miként kell házasságban élni, akkor kérjenek tanácsot a szüleiktől vagy a lelkipásztortól. A siket emberek ugyanolyanok, mint a halló emberek, ami a gyermekvállalást és a nevelést illeti. Isten mindenkiről ugyanúgy gondoskodik. A gyermekeink jelnyelven kommunikálnak velünk, mindig megértjük őket.
− Kedves Johnson és Dalma! Köszönöm, hogy megosztottátok velünk történeteteket. Sokat tanulhattunk Isten hűségéről, vezetéséről és gondoskodásáról. Kíváncsian várom, miként fog Isten terve még inkább kibontakozni családotok életében. Kívánom, hogy továbbra is higgyetek benne. Isten áldjon és őrizzen benneteket!
