Mit jelent ez a mai Magyarországon, milyen formái vannak, és mit tehetünk ellene? Beszélgetőtársam Kóber Ildikó, az OM misszió munkatársa. Az első részt itt olvashatják, a második részben az emberkereskedelem elleni harc három pilléréről beszélgetünk.
Az előző részben említetted, Ildikó, hogy bécsi bordélyházakat látogatsz, kapcsolatot tartasz Nyugaton élő munkatársakkal, idehaza pedig áldozatokat segítesz. Kérlek, mutasd be részletesebben a munkádat.
Az emberkereskedelem elleni harcnak három pillére van: a megelőzés, az áldozatok kimentése és a kimentett áldozatok rehabilitációja, felépítése. Ez utóbbi nagyon nehéz, mert csak kevesen képesek változni, változtatni az életükön. Sajnos nagyon kevés civil, illetve egyházi szervezet foglalkozik a kérdéssel. Én a Névtelen Utak Alapítvánnyal* állok kapcsolatban, tőlük tudom, hogy fennállásuk tíz éve alatt jóval kevesebb nő tudta végigcsinálni a kétéves programot, mint ahány elkezdte. Igazán felépülni és beépülni a társadalomba – minden segítség ellenére is – csak kevesen tudnak. A változás nagyon nehéz, fájdalmas, időigényes folyamat, és amikor jönnek a nehézségek, automatikus reakció a régi megoldásokhoz való visszanyúlás. Ráadásul az érintett nők egy jó része sosem volt igazából része annak a társadalomnak, amelybe bele akarjuk integrálni.
Emberi erővel ez nem megy, a megoldás egyedül csak Jézussal lehetséges.
Kik végzik az áldozatmentést?
Az emberkereskedelem nagyon veszélyes bűnözői iparág. Hihetetlen pénzek forognak benne, ezért a haszonélvezői (az emberkereskedők, futtatók stb.) nem szeretik, ha keresztülhúzzák a terveiket. Az áldozatmentést kizárólag erre szakosodott profi szakemberek végezhetik, mint például a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai. Egyéni akciókat nem szabad kezdeményezni! Óva intenék mindenkit ettől, semmiféle partizánakcióval ne akarjon hősködni senki! A József Attila-i „nem muszáj hősnek lenni, ha nem lehet” gondolat itt különösen érvényes. Fontos, hogy a szakterületen dolgozó emberek ismerjék egymást. Ha valamit észlelnek, akkor a megfelelő szakemberhez tudnak fordulni.
A te feladatod tehát a megelőzés, a prevenció segítése?
Igen. A megelőzés rendkívül fontos eleme az emberkereskedelem elleni harcnak. Valamit megelőzni lényegesen egyszerűbb, mint a bekövetkezett tragédia után helyrehozni. Viszont mégis nehéz, mert nálunk az átlagember semmit sem tud erről a problémáról. Nem tud, illetve nem akar tudni róla. Az a tapasztalatom, hogy akár Nyugat-Európában, akár Kelet-Európában előkerül a téma, az emberek tudják, miről beszélek.
Idehaza a hozzáállás az, hogy ez a veszély csak valahol tőlünk távol létezik, velünk ilyen soha nem történhet meg.
A probléma nem releváns, tehát nem is kell foglalkozni vele. Pedig bárki lehet áldozat! Mindenkit meg lehet téveszteni, ma már az egész világ a megtévesztésről szól, és a megtörtségről. Egy megtört világban élünk megtört szívvel, megtört kapcsolatokban. Amíg életünk valamelyik területén fogságban, gúzsba kötve vergődünk, bármikor lehetünk áldozatok, elkövetők, felhasználók. Bárki lehet. Ez nem feltétlenül a mélyszegénységről és az iskolázatlanságról szól. De nemcsak a munkacélú és a szexuális kizsákmányolás veszélyes. A szervkereskedelmet és a kényszerházasságot is nyugodtan ide lehet sorolni. Utóbbi egyre inkább terjed annak reményében, hogy ha a lányokat valamelyik arab ország polgárának adják feleségül, az megoldja a család anyagi problémáit. Nem tudják, hogy a feleségből gyakran szexrabszolgát csinálnak az adott országban.
Pedig mindenhová el kellene jutnod! Iskolákba, gyülekezetekbe, ifi- és női konferenciákra…
Az iskolákba nem lehet bejutni, mert az intézményvezetők a szigorú szabályok miatt nagyon óvatosak. Mivel a mondanivalóm részben a szexualitás témáját érinti, inkább nem kockáztatnak.
A gyülekezetekben pedig ez tabutéma. Nincsenek tisztában azzal, hogy Magyarország mennyire érintett ezen a területen, illetve a gyülekezeteinket látogatók között is előfordulnak áldozatok.
Nagyon komolyan és sokat imádkoztunk a kollégákkal, hogy nyíljanak az ajtók. Az OM Magyarország csapatában egy baptista cigány házaspár végez nagyon eredményes munkát a cigány gyermekek és szüleik között. Az ő segítségükkel talán sikerül egyre több baptista cigány gyülekezethez eljutnom. Ők tudják, miről beszélek, de fel kell készítenem őket a cselekvésre. Nem maradhatnak passzívak, meg kell óvniuk a nyájukat, főként a nőket, hogy ne váljanak áldozattá.
Mondanivalódból azt érzem, hogy égető szükség lenne edukációra. Nemcsak az érintettek, a potenciális áldozatok, de a lelkipásztorok körében is. Jól értem?
Igen! Igen! Igen! Mondok egy példát. Tavaly májusban a baptista cigány női konferencián beszéltem arról, hogy mennyi pénzt lehet keresni „ablakozással” Amszterdam piroslámpás negyedében. Levezettem a matekot, hogy a félmilliós havi keresetből nekik alig kettő (!!) euró marad kuncsaftonként. Ezért érdemes csinálni? Az alkalom után odajöttek hozzám lelkipásztorok, akik elmondták, hogy ilyen nézőpontból még sohasem hallottak a témáról. Valójában sok mindennel nincsenek tisztában, ugyanakkor tudják, hogy kik azok a nők a gyülekezetből, akik ebből élnek. Nem sokkal a konferencia után kaptam egy visszajelzést arról, hogy egy cigány nő Németországba akart menni „dolgozni”, de sikerült lebeszélni. Az előadásom alapján ismerték a témát, a nővel való beszélgetés során voltak indokaik, megfelelő érveket tudtak felsorakoztatni. Fontos, hogy a vezetőkhöz szóljak, a látókörüket tágítsam, mert ők a hitelesek, ők a tekintélyszemélyek, akikre nagyobb eséllyel hallgatnak a nők. Így életeket lehet megmenteni.
Gyakran a családtagok sincsenek tisztában a veszéllyel. Ha sejtik vagy esetleg tudnak róla, hogy egyik szerettük áldozat, akkor is tehetetlenek.
Igen, például a korábban említett loverboy módszert (lásd első rész) ismerni kell(ene) a szülőknek.
Kifejezetten ezzel foglakozó gyakorlati tréningem van szülők részére, amely segít felismerni a jeleket.
Néhány éve a nevelőszülők országos továbbképzésén tartottam előadást ebben a témában. Fél évvel később felhívott az egyik nevelőszülő, aki elmondta, mennyire hálás azért a tudásért, amit kapott, mert nemrég a gyönyörű nevelt cigány lányát is megkörnyékezték. Ha nem tudja, milyen jelek vannak, akkor fogalma sem lett volna, mi történik, mekkora veszélybe került a lánya. Ellenben mivel felkészült volt a témában, időben közbe tudott lépni, és sikerült a lányának elkerülnie egy tragikus döntést…
Társadalmunk sajnos nemcsak tudatlan, hanem egyre inkább érzéketlen is. Elmegyünk szükségben lévők mellett, csak rohanunk és a magunk feladataival törődünk. Mit lehetne másképp tenni ebben az ügyben?
A tanítás mellett az érzékenyítés nagyon fontos. Naponta megszámlálhatatlan hír formájában zúdul ránk az erőszak: megölték, megerőszakolták, felgyújtották, kirabolták, felrobbantották stb. – olyan mértékben, hogy már észre sem vesszük. Azonban ha a történet konkrét személyről szól, például egy aluliskolázott cigány lányról vagy egy frissen érettségizett lányról, aki bébiszitternek akar állni Angliában, akinek neve, múltja, álmai, tervei, könnyei vannak, akkor az érzékenyítő gyakorlat során ráláthatunk az életére. Végigkísérhetjük abban a folyamatban, melynek során áldozattá válik, így közel kerülhet hozzánk.
A feldolgozás során szembesülünk azzal, hogy a társadalmi jelzőrendszer nem megfelelően működik.
Az esetek nagy részében nem lép közbe sem az iskola, sem a háziorvos, sem a védőnő stb., mert erre sajnos nincsenek kiképezve. Nincs elég ismeretük, nincs elég érzékenységük felismerni a jeleket, és bátran fellépni a fenti jelenséggel szemben.
Fontos érzékenyíteni és tanítani a társadalom egészét, a vészhelyzetben élőket különösképpen. Hogyan lehetséges ez?
Ahogy korábban már említettem, bárki lehet áldozat. A legkiszolgáltatottabb csoportok az aluliskolázottak, a mélyszegénységben élők, a bármilyen fogyatékkal élők, a gyermekotthonban felnövők, a diszfunkcionális családokból érkezők, és a kisebbséghez tartozók: romák, menekültek. Az ő tanításuk különösen fontos. Az emberkereskedelem elleni harc különböző részterületein dolgozó munkatársak ismerik egymást, kapcsolatban állunk egymással. Tudjuk, hogy kihez lehet irányítani az áldozatot, aki éppen hozzánk fordul segítségért. Az OM-EAST több nyelven szerkeszt és terjeszt szóróanyagokat, amelyek gyakorlati útmutatót is adnak, hogy mit kell tennie annak, aki áldozattá vált, vagy valós élettörténeteket mutatnak be röviden olyan nőkről, akiknek sikerült kikerülniük a prostitúció fogságából – Jézus segítségével. A bécsi stúdiókban dolgozó kínai, román, magyar nők saját nyelvükön olvashatják ezeket a kiadványokat. A legutóbb megjelent Eliána története című írás egy német nő igaz történetét mutatja be. Bécsi kollégák mesélik, hogy a kis füzetet olvasva sírva térnek meg a lányok, mert megértik, hogy van remény. Saját tapasztalatom szerint sok érintettnek van valamiféle istenképe, imádkozni is szoktak, hisznek egy istenben, aki ott van valahol távol. De úgy gondolják, hogy ez az isten nem szeretheti őket, mert annyira mocskosnak és méltatlannak látják önmagukat. Tehát az istenképüket kell megváltoztatni. A munkatársaink, akik bejárnak hozzájuk, nagyon-nagyon hosszú és lassú folyamat során bizalmat építenek ki, beszélgetnek velük.
Bemutatva a kegyelmes Istent, Jézus Krisztus életeteket megváltoztató és helyreállító szeretetét, a megtérés és bűnbocsánat gyógyulásának útját.
A beszélgetések során a megtaposott emberi méltóságuk lassan megerősödik.
Az interjú során hosszú utat jártunk be. Megismertünk fogalmakat a modern kori rabszolgaság és emberkereskedelem világából. Bepillantást engedtél azok munkájába, akik hozzád hasonlóan harcolnak az áldozatokért. Utolsó gondolatként mit üzensz az olvasóknak?
Mindent vizsgáljanak meg! Hívő emberként kapaszkodjanak a krisztusi identitásba, mindent a teremtő Istentől várjanak! Ha tudom, hogy ki vagyok, akkor nem tudnak becsapni. Ha az Úrtól függ az életem, akkor nincsenek kielégítetlen vágyaim, igényeim, amelyeket a bűnözők ki tudnak használni. A nem hívőknek nagyon nehéz, mert nincs meg ez a kapaszkodójuk. Nyelvtudás nélkül pedig nem szabad útnak indulni külföldi munkára.
Amennyiben valakinek sikerült felkelteni a figyelmét a téma iránt, mit tud tenni?
Keressen meg!** Meghívásra szívesen megyek előadást tartani különböző témákban. Szeretném, ha azok az emberek, akiknek szívét megérinti Isten, csatlakoznának hozzám.
Az Úrtól azt a látást kaptam, hogy az általa megérintett, elhívott embereket tanítsam, kiképezzem, átadjam mindazt a tudást, amit tőle kaptam.
Majd az így felkészített embereket kiküldjem, hogy saját köreikben beszéljenek a témáról, a megérintetteket pedig tanítsák, kiképezzék és kiküldjék, hogy ők is ugyanezt cselekedjék. Ez a jézusi modell a megsokszorozódásra. Én ezt teljes idejű misszionáriusként tehetem, de kevesebb időben, önkéntesként vagy részmunkaidős szolgálóként is lehet csatlakozni ehhez a területhez annak, akit Isten megérintett. Szükség van egy elhívott, imádkozó, elkötelezett emberekből álló csapatra! Ez egy szellemi harc, és míg szőnyeg alá söpörjük az emberkereskedelem és a modern kori rabszolgaság problémáját, addig a sátán garázdálkodik.
Ha nem beszélünk a veszélyről, vagy nem akarunk tudni róla, és elfordítjuk a fejünket, akkor szabad utat engedünk a sötétségnek. Mihelyt Isten szentségének a fényére felhozzuk az ilyen ügyeket, azonnal elveszíti az erejét a gonoszság. Tehát hozzunk a világosságra mindent, állítsuk vissza az emberek méltóságát, szólaljunk fel az áldozatokért! Ez Isten parancsa: „Szólj annak érdekében, aki nem tudja jogait megvédeni! Emelj szót amellett, aki bajba került! Szólj, ne hallgass! Ítélj igazságosan! Karold fel a szegények és nyomorultak ügyét, szolgáltass nekik igazságot!” (Példabeszédek 31,8–9; EFO)
Tegyük ezt, mert ez a dolgunk! Hiszem, hogy együtt meg tudjuk tenni!
* https://nevtelenutak.hu/.
** Kóber Ildikó, telefonszám: 06/70-336-3106; e-mail: ildiko.kober@om.org.
FB: https://www.facebook.com/emberkereskedelemmegelozese/
Film- és könyvajánló a témában:
- Emberkereskedelem és modern kori rabszolgaság (általános áttekintés)
- Kapronczai Adrienn dokumentumfilmje 2018-ból https://www.youtube.com/watch?v=CxTO4sgRLuA
- Mit ér egy élet? (Donald Shutherland, 2005) – játékfilm https://www.youtube.com/watch?v=pIK0NheOmCU
2. Eldobható árucikk az ember? (szexuális és munkacélú kizsákmányolás)
- Egy nő fogságban (2017) https://www.youtube.com/watch?v=ccuNpAjmLNw
- Till Attila: Csicska (2011) https://www.youtube.com/watch?v=TFM_xp9yuS4
- Becsapva és elárulva a szerelem nevében (loverboyok)
- Viktória – A zürichi expressz (2014) – játékfilm https://videa.hu/videok/film-animacio/viktoria_a-tale-of-grace-and-avi-film-mp4-IltCF0F77Gvt1eSs
- Miért pont az én lányom? (Linda Gray, 1993) – játékfilm https://videa.hu/videok/film-animacio/miert-pont-az-en-lanyom-8Hrz1RmXzpEII2bN
- Szurovecz Kitti: A kisemmizett angyal (Atheneum, 2018)
- Virtuális világ – valós problémák (az internet veszélyei)
Csapda a neten (2021) – dokumentumfilm https://onvideo.hu/video/157316571/csapda-a-neten-hunsub/
- Remélem, legközelebb sikerül meghalnod (2020) – játékfilm https://videa.hu/videok/film-animacio/remelem-legkozelebb-sikerul-meghalnod-1080i.-drama-thriller-vigjatek-dJnk3crocGuIWLWX
Hova fordulj baj esetén?
- https://unicef.hu/ezt-tesszuk-itthon/segitunk/hova-fordulj-a-bajban
- KÉK VONAL GYERMEKKRÍZIS ALAPÍTVÁNY 116-111 info@kek-vonal.hu
- A pornó fogságában
- https://www.axiomakozpont.hu/pornofuggoseg/
- https://www.youtube.com/watch?v=CqoP5_Dt6DU
- https://www.youtube.com/watch?v=ygSIqqiVBlY
- Kristen A. Jenson: Jó képek – rossz képek (Szent II. János Pál Intézet, 2022)
- Mennyibe kerül a mobilod? Fogyasztási szokásaink a modern kori rabszolgaság tükrében
- Stop Mad Mining (magyar felirattal) https://www.youtube.com/watch?v=nDwdpTplY88&ab_channel=JaneGoodallInt%C3%A9zet
- http://xn--vdegylet-b1a.hu/category/konfliktusos-asvanyok/
Hova fordulhatunk baj esetén?
- ORSZÁGOS KRÍZISKEZELŐ és INFORMÁCIÓS TELEFONSZOLGÁLAT
06-80-20-55-20 okit@csbo.hu
- NANE BÁNTALMAZOTT NŐK ÉS GYERMEKEK SEGÉLYVONALA
06-80-505-101 info@nane.hu



