Hívő testvéreink muszlim országokban, diktátorok elnyomása alatt, liberális társadalmi hullámok viharában

Elolvasási idő: 11 perc
Elolvasási idő: 11 perc
Jelen körülményeink arra törekszenek, hogy bezárjanak bennünket országhatáraink, sőt lakásunk négy fala közé. Ez arra vezethet, hogy még jobban elszigetelődünk egymástól.

Steiner József lelkipásztor elkötelezett a világmisszió iránt. Tudományos doktorátusát a missziológia területén védte meg. Fontos számára, hogy az élő hit megjelenhessen a kortárs társadalomban. Több mint tíz éve járja a világot, hogy tanítványokat neveljen, oktasson, mentoráljon – egyéneket és gyülekezeteket egyaránt. Több mint 80 országban járt missziói úton, nagyrészt a TCM Nemzetközi Teológiai Intézet missziológia- és tanítványképzési professzoraként. Céljuk, hogy minden nemzetben legyenek érett, szolgálatra felkészült tanítványok, akik nemzetük társadalmára krisztusi hatással tudnak lenni. Az oktatás számukra eszköz annak érdekében, hogy emberek jussanak hitre, eljussanak érett tanítványságra, és hogy egészséges gyülekezetek szülessenek, amelyek betöltik a missziói parancsot.

Krisztus követőiként fontos tudnunk lelki testvéreink helyzetéről, hogy velük örülhessünk a jónak, és imádkozhassunk értük a bajban. Mivel József oktat Európa számos fővárosa mellett Afrikában, Ázsiában és az USA-ban is, arra kértük, hogy kérdezze meg néhány ott élő tanítványát arról, hogy

milyen ma keresztényként élni, küldetésben járni országukban, ahol például muszlimok általi üldöztetésben élnek, vagy egy erős kormány nyomja el a keresztény missziót, vagy a liberalizmus igyekszik kiszorítani a kereszténységet a társadalmi színtérről.

(Néhány ország esetében biztonsági okok miatt nem a teljes nevet írjuk ki, illetve nem jelenítünk meg olyan fotókat, amelyeken felismerhető lenne a nyilatkozó.)

Vitaly A., Minszk, Belarusz:

Amikor az evangéliumi hívők helyzetét ismertetem, a következőket kell mindenek előtt említenem:

Kormányunk sok eszközzel akadályozza evangéliumi gyülekezetek bejegyzését a fővárosban, Minszkben. 20 éve nem kapott működési engedélyt protestáns közösség. A világi kormányzat összefogott az ortodox egyházzal ennek érdekében.

Fontos az utóbbi hónapok politikai történéseit is megemlíteni.

A legutóbbi elnöki választásig nem lehetett a hívők üldöztetéséről beszélni. Mostanra azonban ez is megváltozott. Ha egy felekezeti vezető vagy egy helyi gyülekezet igehirdetője bármit mond az országgal, kormánnyal vagy az elnökkel kapcsolatban, akkor annak mindig következményei vannak.

Márpedig szólni kell ezekről, mert rengeteg visszaélés történik – és nem hallgathatunk róla. Ez az üldözés nemcsak az evangéliumi hívőkre vonatkozik jelenleg, hanem a történelmi keresztény egyházakra is, ha szólni merészelnek ezen kérdésekben. No meg minden civil szervezetre is… Közismert, hogy a Belarusz Katolikus Egyház vezetője nem térhetett vissza az országba, hiába állampolgár.

Az ortodox egyház titkárságát teljes mértékben felszámolták, mert úgy nyilatkozott a kormányzatról, amelyet nemkívánatosnak bélyegeztek. Pedig ezek a befolyásos, hatalommal rendelkező egyházak nálunk. Az evangéliumiakat teljes mértékben be szereznék zúzni.

Ettől függetlenül sok evangéliumi gyülekezet szervez nyilvános imákat, internetes és fizikai jelenléttel megvalósuló rendezvényt a témában, bátran felvállalva az egyház prófétai küldetését.

Nagyon várjuk, hogy ez megváltozzon, és igazi vallásszabadságban élhessünk, és hogy gazdaságilag is fellendülhessen országunk. Azt is várjuk, hogy a kormány adjon több tiszteletet a lenézett evangéliumi gyülekezeteknek. Az emberektől már tapasztaljuk a megbecsülés növekedését az igazságtalanságokkal szemben történő bátor kiállásunk miatt.

Örömteli, hogy a jelenlegi, nagyon bonyolult helyzetben (COVID, politikai turbulenciák, tüntetések) egy újabb evangéliumi gyülekezet kezdte meg működését a fővárosban – természetesen nem hivatalosan. A legtöbb hívő házi csoportban éli meg hitét – de ez is illegális és veszélyes is a kormány szembenállása miatt.

Imádságot kérek a belarusz emberekért, hívekért, gyülekezetekért, mert most már nagyon sokat szenvedtünk.

Teljes bizonytalanságban élünk. Tudjuk, hogy nemzetünknek Istenre van szüksége. Ez a mi nagy kihívásunk, erre készülünk most fel mi, keresztények Minszkben.

C. Okanga, Nairobi külvárosa, Kenya:

Kenyai keresztényként az életem érdekes, színes és kihívásokat teli. Érdekes azért, mert nincsen korlátozva a vallásszabadságunk törvényi szinten, így szabadok vagyok dicsőíteni Urunkat, hangosan, élénken, örömtelien. Nem kell rejtegetnünk hitünket. Ugyanakkor a népünkben jelen lévő törzsi ellentétek nagyon megnehezítik munkánkat. (Kenyában 42 meghatározó törzs viszálykodik egymással. Steiner J.) Iszlamista terrorszervetek – különösen is az Al-Shabab – gyakran támadnak meg keresztényeket. Elképesztő tetteik gonoszsága, szörnyűsége. Emellett a kenyai keresztények nagyszámú hitehagyása adja kihívásaim nagy részét.

Lelkipásztorként azon dolgozom, hogy minél hatásosabban el tudjam érni a rám bízottakat és a környékünkön lakókat arra, hogy álljanak meg a nehézségek között, ne hallgassanak a megtévesztésre, és maradjanak hűek hitükhöz, vagy ha még eddig nem hittek, térjenek meg Krisztushoz.

T. Akinyi, Nairobi belvárosi nyomornegyede, Kenya:

Nagyon szegény emberek között szolgálok. Sokuknak a napi ételért is koldulnia kell. Sok beteg van köztük. Több testvérnőt erőszakoltak meg iszlám fegyveresek, csoportosan. Néhányuknak így született gyermeke. Másokat megcsonkítottak keresztény hitük miatt, miután megölték a család férfi tagjait, leégették kunyhójukat, méreggel öntözték meg földjüket. Mindezek után tovább kell élniük, ráadásul nyomorban. Nehéz feladatom velük elhitetni, hogy van egy Isten, aki szeret, aki kegyelmez, aki gondoskodik rólunk. Ezért számos, a gyülekezetbe járó ember otthon még a törzsi isteneknek is áldoz… „Hátha megkönyörül az egyikük…”

Egy olyan gyülekezetet is vezetek vidéken, ahol valós és mindennapi a veszély. Nemcsak iszlám csapatok támadnak ránk, hanem ellenséges törzsek is. Az előbbiek azért akarnak megölni bennünket, mert Krisztus a mi Istenünk, az utóbbi csak azért, mert évszázadok óta harcban állnak törzseink egymással. Ebben a gyülekezetben fegyveres civilek őrzik az istentiszteletünket.

Tomass Shultz, Riga, Lettország:

Keresztényként élni Lettországban jelenleg nem olyan rossz. Nem korlátozzák hitünk gyakorlását és missziói tevékenységünket sem. A legnagyobb gondunk mindössze az, hogy sok ember kifejezi számunkra, hogy nem osztoznak értékrendszerünkben és életvitelünkben. Sajnos emiatt a kereszténység legnagyobb kihívása – az enyém is –, hogy elkényelmesedünk, és nem érezzük a missziónk szükségességének sürgetését, az evangélium hirdetését mindennapjaink során.

Ez azt is okozza, hogy egyre kevesebben éreznek elhívást gyülekezeti szolgálatra. Mindenki arra vágyik, hogy őt szolgálják. Meg a kinevezések is fontosak, a titulusok… Sok keresztény kimondottan azt gondolja, hogy a gyülekezet a „szórakoztatására”, szükségleteinek betöltésére van, és az eszükben sem jut, hogy nekik kellene szolgálni a gyülekezetben.

Nemzetünkben így hát beálltunk egy védekező álláspontba, és nem kívánunk hódítani már – természetesen lelki és missziói értelemben értve e kifejezéseket.

Az egyik legnagyobb problémánk emellett az, hogy hogyan reagáljunk, válaszoljunk a liberális társadalmi felfogás újabb és újabb hullámaira. Ezeket gyakran Nyugatról vesszük át, afféle copy-paste, szolgai átmásolással. A lelkipásztorok és gyülekezeti elöljárók (kevés kivétellel) szélsőségesen reagálnak ezekre: vagy törvénykező módon, nagy szigorral, vagy éppen annyira megengedően, hogy az maga a liberalizmus.

Nagyon ritkán látunk teológiailag megalapozott reakciót, amely hitvallásunk alapján állva értelmes párbeszédre és elemzésre adna alapot. Ez nagy szükség ma nálunk: hitünket értelmesen kifejteni tudó keresztények, akik nem szakadnak le teljes mértékben a társadalomtól, így még hatással tudnak lenni rá.

Jim S., Kalifornia Állam, USA:

Amerikát a vallásszabadság szimbólumaként tartják számon. Ez valóban így is volt, elég sokáig. Mára azonban ez megváltozott, és a változás – romlás – még folyamatban van.

Itt, Kaliforniában például betiltották a házi csoportok működését. Bár jelenleg a járványra hivatkoznak, már korábban is voltak hasonló intézkedések. A politikai liberalizmus erőteljes lobbimunkával teljes mértékben igyekszik kiszorítani a keresztény hívőket a közéletből. Bezzeg az iskolákban gyermekeinknek mindent meg kell ismerniük, meg kell tanulniuk és el kell fogadniuk a világ uralkodó teóriáiból!

Genderelmélet, abortusz, posztmodern liberalizmus, evolúció… Ha ellene merek szólni, és elmagyarázom gyermekeimnek azt, hogy mi hogyan állunk hozzá ezekhez a nézetekhez, akkor a tanár be is hívathat, sőt, tanári testület elé is idézhetnek.

Fel kell készülnünk arra, hogy szembenállunk hamarosan a kormányzónkkal, hatóságainkkal, akár kormányunkkal és elnökünkkel is. Ez eddig távol állt egy tipikus amerikai embertől. Sajnos mostanra élő valósággá válik.

Gyülekezeteink még erősek, nagy létszámúak. Szabadon dicsőíthetünk, és hívogathatjuk ismerőseinket istentiszteletre. Ugyanakkor hatalmas erővel dübörög a keresztényellenes propaganda országunkban, és megélhetjük azt, hogy nekünk kell megtanulnunk tőletek, akik a kommunista rendszer alatt üldözött keresztények voltatok (szüleitek biztosan), hogy hogyan is van ez, hogyan kell ebben működni, hogyan kell ezt túlélni és ebben jól szolgálni. Mert erről mi semmit sem tudunk. Ezért vagyunk hálásak értetek, európai testvéreinkért, barátainkért, tanárainkért.

Ravi, Bishkek (főváros), Kirgizisztán:

Közép-Ázsia szép országában, Kirgizisztánban élek és szolgálok. Keresztény vagyok egy muszlim országban. Sok kihívással teli emiatt az életem. Ha itt valaki Krisztus követőjévé válik, annak készen kell lennie arra, hogy üldözni fogják: a szomszédai, addigi barátai, saját rokonsága.

Nem túl könnyű hirdetni az evangéliumot. Az egyedüli lehetőségünk az, hogy erős kapcsolatot építünk ki a muszlimokkal, mert a mély kapcsolatokat itt mindenki nagyra tartja.

Kérem, hogy imádkozzatok értünk! Gyülekezeteink növekedéséért, hatalmas gazdasági terheinkért, a munkanélküliség okozta terheink csökkenéséért, és azért, hogy hűséggel megálljunk akkor, amikor Jézus nevéért bántanak bennünket.

Nurbek, Osh, Kirgizisztán:

Nálunk jóval nehezebb a helyzet, mint a fővárosban. Ott sok nyugati turista, iskola, hivatal van. Itt mi iszlamista szélsőségesek között élünk. Városunkban iszlám terrorista kiképzőközpontok működnek. Nem is nagyon tudunk fogadni hívő testvéreket más országból, legalábbis nyilvánosan nem. Ránk törnének éjszaka… Leeresztett nádredőnyök mögött tartjuk istentiszteleteinket.

Énekelni sajnos nem tudunk, hogy ne hallják meg a szomszédok. Suttogva hirdetem az igét, suttogva imádkozunk.

De hálásak vagyunk minden tanításért! A Biblia nekünk kincs, bár saját nyelvünkön csak Újszövetség létezik. Nagyon örülök annak, hogy jelenleg mesterszakon tanulhatok. Isten szavának mélyebb megismerése a legcsodásabb dolog számomra, ami csak elképzelhető. Igen, veszélyes, nehéz, de ez éltet. Hálás vagyok azért, hogy európai és amerikai teológiai tanárok segítenek abban, hogy Isten embereként élhessem az életem, és szolgálhassam a híveket. Mert amúgy nagyon nehéz nekünk itt.

Ha keresztény ember vagy itt, Osh körzetében, akkor számkivetett vagy a társadalomból. Nagypapám két éve halt meg. Ő muszlim volt. De amikor eltemettük, a keresztény unokája – aki én vagyok – miatt másnap kiásták, és kidobták tetemét a temetőn kívülre. Újra eltemettem. Egy héten belül ismét kiásták, és kidobták bomló tetemét… Belebetegedtem abba, hogy össze kellett szednem, és több száz kilométerre, egy másik temetőbe kellett eltemetnek, ahol nem tudták, hogy én keresztény lettem.

Így élünk itt mi, Krisztus követői.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp