Ez az állapot több hónapig is tarthat, és különböző fázisai vannak, melyeket érzelmileg és ésszel, megfelelő hozzáállással, valamint a hit mozgósításával is szükséges kezelni. A csendes gondolkodás és az őrülethez közeli hangulati tartományokban mozoghatunk, ám átszövi az egész időszakot az a tudat, hogy Isten tisztában van mindazzal, amiken átmegyünk, s ez persze újabb kérdéseket vet fel, melyekre új válaszokat kapunk. Ha kikerüljük a csapdákat, s helyesen kezeljük az egyes helyzeteket, akkor – miután túljutottunk ezen a szakaszon – lelkileg izmosabbak és érettebbek leszünk.
A sokk
Ezt nem lehet gyakorolni, ez mindenkit váratlanul ér. Akármennyire elméleti gondolkodású lehetsz is, egy ponton erősen megüt a valóság: munkanélküli lettél. Ekkor jelentkezhet a düh és a kétségbeesés. Düh arra, aki úgy döntött vagy elintézte, hogy elküldjenek a munkahelyedről. Majdnem mindenkinél van ok arra, hogy alkalmazzák, de arra is, hogy adott esetben elküldjék – nézőpont kérdése. Tudok olyan nagy külföldi cégről, amelyik komoly indoklás nélkül elküldte az itteni ügyvezetőjét, aki pedig nagyon sikeresen vezette sok éven át azt a leányvállalatot.
A düh, a harag és a gyűlölet különböző szintjeit járhatod be, de egyik sem vezet sehova.
Minél előbb tudsz ezzel kezdeni valamit, annál jobb, s neked is könnyebb lesz a kialakult helyzetre koncentrálni, s nem a múlton rágódnod. Mint az élet összes meg nem érdemelt vagy megérdemelt bántására, erre is a megbocsátás a gyógyír. Ahogyan neked Isten teljes körűen megbocsátott, és el is felejtette viselt dolgaidat, ennek megfelelően te is tegyél így. Amint felböffen a fájdalom volt munkaadód felé, egyből bocsáss meg, s ne hagyd, hogy a keserűség dagonyázzon benned. Ami így kialakulna, az lehúzva tartana téged, s a szavaid által pedig fertőzné a környezetedben levőket. Lépj túl rajta, legyél nagyvonalú, ami nem könnyű, mert az illető olyan helyzetbe taszított a döntésével, ami a maga nemében életed eddigi legnehezebb időszaka. Ezzel együtt tartsd kipucolva elbocsátód iránti érzéseidet, s mint minden, amit gyakorlunk, egy idő után ez nem is lesz olyan nehéz.
Tenni és nem – tenni
A másik jelenség a tehetetlenség, hogy akkor most mit is csinálj. Vannak olyanok, akik ilyenkor pillanatok alatt körbetelefonálnak, minden követ megmozgatnak, és előfordul, hogy szinte azonnal találnak másik munkát – ami még jobb is lehet, mint az előző volt. Ez a ritkább. Még komoly tapasztalattal bíró gazdasági vezetőnél is előfordult, hogy hónapokig nem talált állást, pedig sok ismerőse volt, de nem könnyű elhelyezni valakit egy adott csapatban. Különbség van a munka nélkül maradtaknál abban, hogy van-e tartalékuk vagy nincs. Ez utóbbi helyzet még cifrább. Főleg, ha te vagy a családfenntartó. Ha pedig elmúltál ötvenéves, és nincs könnyen eladható szakmád, akkor egyszerűen kilátástalan a helyzeted – legalábbis emberileg, de Isten továbblát ennél, s az eszköztára is jóval gazdagabb, a megoldási lehetőségeiről nem is beszélve. Nick Vujicic – aki karok és lábak nélkül született – említi egyik könyvében, hogy megfigyelése szerint azok jutnak ki hamarabb az élet egy szorult helyzetéből, akik mozognak.
Azoknak, akik lebénulnak, s csak lesújtva állnak, el kell mozdulniuk a holtpontról, mert „aki keres, az talál”.
Ez először lehet, hogy belül történik meg, de a gondolkodás aktivitása is mozgás, s az imádságban a párbeszéd az Úrral is az. Beszéld át, elemezd ki vele a problémáidat, s ezzel bevonod őt ebbe a hallatlanul nehéz helyzetbe – amivel persze tisztában van.
Kellemest, amíg nincs hasznos
Legtöbbünknek van olyan kedvtelése, melyre a munkája miatt kevés ideje van. Lehet ez kertészkedés, olvasás, írás, zeneszerzés, valamilyen hangszeren játszás (mindegy, milyen szinten), kirándulás vagy barkácsolás, játék a kisgyerekeddel, s megannyi más. Tevékenység, mely örömet okoz. Mivel nem dolgozol, van egy csomó időd, s használd ki, hogy több időt tölts azzal, amit annyira élvezettel teszel. Ez feltölti a lelked, s ilyenkor, ebben az alapvetően szomorú időszakban, minden szép pillanat számít.
Kinek szóljak, merre keressek?
Mindenkinek és mindenfelé. Minél több helyen tudnak róla, annál nagyobb az esélyed, hogy valaki értesül egy lehetőségről, ami pont megfelel neked. Az állások 90 százalékát ismerősök segítségével találják meg, és sokat meg sem hirdetnek, hanem csak valakinek az ajánlásával mehetsz oda. Persze van, aki szégyelli, hogy ide jutott, és nem könnyen említi másnak, s azon is hosszasan töpreng, hogy egyáltalán kinek is mondja el. Nem tolakodva, de azért a barátaidnak, közeli ismerőseidnek, gyülekezeted tagjainak mondd el, mert onnantól kezdve bármelyikük megoldást hozhat neked. Az életrajzodat is küldd el, ahova csak tudod.
Hangulatok kezelése
Ha a kezdeti sokkon átjutottál, akkor beáll egy szintre a kellemetlen érzés, amit meg lehet szokni. Próbálkozol, rendet raksz ott, ahova évek óta nem jutottál el, többet alszol, ami amúgy kell is. Lehet, hogy nem jut eszedbe, de megszűnt a munkahelyi stressz, s így lényed egy része kipihenheti magát. Pénzügyileg feszes a helyzet, de fizikailag és lelkileg kipihened az előző időszak – akár évek – fáradalmait. Reméled, hogy találsz majd munkát, ami talán jobb lesz, mint az előző. Ám időnként – teljesen váratlanul – rád szakad ennek az egész helyzetnek a súlya. Ekkor kell észnél lenni, mert ilyenkor a pániktól az öngyilkossági gondolatig bármilyen negatív érzés vagy ötlet rád nyomódhat. Amint tudsz, kérj segítséget a feleségedtől, férjedtől, vagy telefonon a barátaidtól, hogy imádkozzanak érted, mert ezek a veszélyes pillanatok. Ezt fizikai tünetek is kísérhetik: szorító érzés a fejedben, nyomás a szívednél, vagy akár olyan érzés, hogy mindjárt megfulladsz, mert egyre kevesebb a levegő.
A láthatatlan világban ilyenkor a halál szelleme támadhat – ne higgy neki, nem halsz meg, s ami erőd van, mozgósítsd. Hazudik – te pedig élni fogsz.
Ha egy ilyen borzalmon átjutsz, akkor a következőnél már felhasználhatod az emlékét, hogy átvészeltél már egy ilyet, s azt is ki fogod bírni.
A Szentlélek vigasztalása, bátorítása, nyugalma
Ebben az időszakban egészen kézzelfoghatóvá válik a Szentlélek. Bennünk él, és tökéletesen tisztában van azzal, hogy min megyünk keresztül. Jézus azt mondta, hogy nem hagy minket árván, hanem elküldi a Vigasztalót. A munkanélküli időszakban gyakran árvának, magára hagyottnak érezzük magunkat. Akármennyire segítenek is a körülöttünk levők, legbelül magányosak vagyunk, kiszolgáltatottak – s ekkor segít a Szentlélek. A helyzetből fakadó nyugtalanságnak pont az ellenkezőjét teríti szét bennünk: a nyugalmat. Megnyugszik a lelkünk, mint ahogy egy síró kisbabának, akit felvesz az apja. Eleinte szipog még, de aztán elcsitul és békésen elszenderedik. Ez történik velünk is: egy, a gondolkodásunkon felül ható békesség írja felül nyugtalan érzéseinket, és ringat el láthatatlanul – újra meg újra.
A tisztulás
Ebben az időszakban pontosan tudjuk, hogy Isten beavatkozására, sőt csodájára van szükség, hogy munkát találhassunk. Ilyenkor nagyszerű lehetőség nyílik arra, hogy leszámoljunk rossz szokásainkkal, és szakítsunk régóta velünk levő bűneinkkel. Több a szabadidőnk, több figyelmet fordíthatunk arra, hogy tisztogassuk magunkat.
Egyvalamit nem szabad: elhagyni magunkat erkölcsileg, hogy úgyis mindegy. Nem igaz, nagyon is nem!
Az Úr figyel és drukkol nekünk, hogy a megváltozott körülmények között használjuk ki a lehetőségeinket, és változtassunk – mégpedig a jó irányába. Gondold át azt is, hogy mi az, amit jobban is csinálhattál volna a legutóbbi munkahelyeden. Mi az, amiben változtatnod kell, legyen az megbízhatóság, pontosság, időbeosztás vagy odafigyelés. Biztosan találsz javítanivalót. Ezután határozd el, hogy magasabb szinten fogsz teljesíteni – bárhová is kerülj.
Hogy lehet ilyenkor nem aggódni?
„Semmi felől ne aggódj!” – üzeni a Mester, és ez az egyik legabszurdabb kérés ebben az időszakban. Minden okom megvan arra, hogy aggódjak, és ugyanakkor le vagyok állítva. Itt ütközik össze a hit és a nehézség. Egy gondolkodáson belül nem fér el annak a tudata, hogy Isten van és törődik velem, valamint az aggódás. Vagy az egyik határoz meg, vagy a másik, ők ugyanis kizárják egymást. Egy szobában nem lehet egyszerre világosság és sötétség is.
Így van ezzel is: logikátlan és értelmetlen az aggódás, ha TUDOM, hogy Isten tisztában van a helyzetemmel, és dolgozik a megoldáson.
Szegény aggódás, okafogyottá válik a jelenléte. Ugyan átkerültél a munkaerőpiac kínálati oldalára, de nem vagy ott egyedül. Ezt soha ne engedd kinyomni a fejedből. Van kiben bíznod, ő ura a helyzetnek, s időben lépni fog.
A helycsere
Amikor van jövedelmed, akkor két látható közegben élsz:
Látható bevételek – Látható kiadások
Persze tudod, hogy Isten gondoskodása ott van mindezek felett, de amikor megszűnik a munkád, akkor változik a felállás, s a láthatatlan belép a látható helyére:
Isten láthatatlan gondoskodása – Látható kiadások
Ekkor válik – szó szerint – kézzelfoghatóvá, hogy a láthatatlan Isten úgy alakítja a láthatókat, hogy te látható jövedelem nélkül is élni tudj.
Amint nyílik lehetőség – élj vele!
Lehet, hogy még nem a főállás érkezik el, de lehetnek kisebb munkák addig is. Amint dolgozhatsz és pénzt kereshetsz, tedd meg. Ha 20 ezer forintot kapsz érte, akkor 20 ezer forintot keresel, de használd ki a lehetőséget. Volt olyan, amikor több kisebb munka is felbukkant, melyek reménysugarak a teljes megoldás felé vezető úton.
Van, akinek van jó önéletrajza, s van, akinek nincs
Az könnyebb helyzetnek tűnik, amikor van egy megnevezhető szakmád, mondjuk könyvelő vagy IT-s, netán kamionos. Azt el tudják helyezni, az illik egy adott munkakörbe. Nehezebb az, amikor több mindennel foglalkoztál, és néha egymástól messze levő munkakörökben. Ilyenkor a szakmai önéletrajzot sem egyszerű megírni, mert nehéz megfogalmazni, hogy mihez is értesz. Tegyük fel, hogy jó szervező vagy, de ezt nehéz bizonyítani, ez csak élesben derül ki, amikor 6–8 dologgal is higgadtan tudsz foglalkozni, miközben mindenki szaladgál körülötted. Ezt így nem írhatod le, pedig sok helyen szükség lehet egy ilyen emberre. Lehet, hogy nem tudsz mit írni, de sebaj, te ismerősön keresztül találsz majd munkát, ne csüggedj.
Odamennél, de nem kérnek belőled
Egy kicsit átírt Edda, de ilyen az, amikor elküldöd az önéletrajzodat, de hiába, nem kellesz. Vagy visszajeleznek, vagy nem. A visszautasítás pedig nem tesz jót. Aztán jöhet a második, s akár az ötvenedik is. Ezzel együtt menni kell, próbálkozni. Ha van adott szakmád és abban múltad, tapasztalatod, akkor kívülről jelentkezve is felvehetnek. Tudok olyanról, akit 100 jelentkező közül vettek fel egy menő vendéglátó helyre. A tulaj a jelentkezők felét a telefonos beszélgetés után elfelejtette, s a többieket behívta egy-egy próbanapra, s az illető az ő napján kiadta magából azt a szakmai, emberi pluszt, ami mindig is jellemezte, s ő lett a befutó. Volt olyan, aki már el is felejtette, hogy korábban leadott valahova egy jelzést, és x hónap után vették észre a papírját, hívták be és vették fel.
A körülötted levők érzékenysége
Nagyon jólesik az, amikor a körülötted levők ráéreznek arra, hogy mekkora bajban vagy. Van, aki természetben segít, s elhoz egy frissen levágott csirkét, vagy kapsz egy ebédre való hurkát. Van, aki étkezési utalványt ad, s van, aki egészen váratlanul egy nagyobb összeget. Ami persze lehet, hogy szinte egyből teljesen elmegy az összegyűlt számlák kifizetésére, de akkor is előrébb vitt. Legyél hálás a segítségekért, s azokért, akik azokat adják.
A körülötted levők érzéketlensége
No, ez az egyik legfájdalmasabb rész. Mosolyogva és biztatóan ecseteli, hogy milyen fontos az egészséges táplálkozás, ami nem is olyan drága – miközben te nem tudod, hogy miből veszel ennivalót a családodnak. A sok kalciumot tartalmazó szezámmag csomagja 400 forintba kerül, amiből pont tízszer tudod megvenni a legolcsóbb kefírt, ami sok kenyérrel és a múlt héten ajándékba kapott kolbászból alkalmanként 2-3 kis karikával megoldja az ebédeidet.
Sok tehetősebb hívő egyszerűen nem fogja fel, hogy mellette valakinek alapvető gyógyszerre sincs pénze. Mondja, hogy mennyire kell, hogy legyenek közös, családi programok, miközben neked annyi benzinre sincs pénzed, hogy vasárnap elmenj a gyülekezetbe.
Volt, hogy körülöttem többen beszélgettek, s én egy olyan dolgot sem engedhettem meg magamnak, ami ott szóba jött. Ki is kellett jönnöm abból a szobából, mert kis híján elsírtam magam. Ne haragudj azokra, akik nem voltak még ilyen helyzetben, sőt ennek a közelében sem. Nem tehetnek arról, hogy érzéketlenek. Ettől persze a fájdalom ugyanúgy fáj.
Az áldás átka
Ha jól mennek a dolgok, akkor szerte a hívő világban azt mondjuk, hogy megáldott az Úr. Ez igaz is, csakhogy kimondatlanul ebből az következik, hogy amikor munkanélküli leszel, akkor valami nem stimmel. Megbélyegzett lehetsz, akár a saját szemedben is. Ez egy kegyetlen szemlélet. Ha szereted az Urat, akkor minden a javadra válik, s a nehéz helyzetben kiderül, hogy mennyire kötődsz hozzá.
Törődj magaddal!
Az igaz, hogy sokkal kevesebb pénzed van, s időnként teljesen el is fogyhat, ám mindeközben törődnöd kell az egészségeddel. Igyál elég folyadékot, és aludj annyit, amennyire szükséged van. Alapszinten is lehet egészségesebben táplálkozni, s ugyanannyi pénzből inkább joghurtot egyél némi zabpehellyel, mintsem párizsit. Ha napközben álmos vagy, pihenj le, s ha tetszik egy szám, hallgasd meg tízszer is. Olvass kedvtelésből Bibliát, meglátod, mennyi érdekesség van benne, amit a „na akkor van indulás előtt 2 percem reggel Igét olvasni, mert azt kell egy komoly hívőnek” időszakban esélyed sem volt felfedezni. Arra is van időd, hogy akár 3 órát imádkozz, csak úgy teljesítménykényszer nélkül, lazán. Ilyenkor kiteljesedsz, s Istennel törődni a legjobb módszer arra, hogy magaddal törődj.
Emelkedés, majd zuhanás
Lehet, hogy kapsz valamilyen alkalmi munkát, ami egy feladat, projekt, s tart mondjuk egy hónapig, s keresel vele x tízezer forintot. Ez nagyszerű érzés, de utána jöhet egy zuhanás, s mélyebben érzed magad, mint e munka előtt. A pénz pillanatok alatt elfogy számlákra, iskolai kiadásokra, gyógyszerre, ruhára, és nincs a láthatáron semmilyen kereseti lehetőség. Ne engedj ennek az érzésnek, köszönd meg ezt a keveset is, vedd biztatásnak, s menj tovább.
Emiatt nem lettél kevesebb!
Azért, mert most éppen nincs munkád, te ugyanolyan értékes vagy, mint korábban. A tudásod, képességeid, tapasztalataid mind a rendelkezésedre állnak, s van olyan munkahely, ahol mindezek nagyon is kellenek, csak időbe telik, amíg odatalálsz. A várakozás ideje alatt – főleg, ha hónapok telnek már el – megjelenhet az a gondolat, vagy mondhatja valaki neked, hogy te már nem vagy jó semmire. Ezt határozottan el kell utasítani, mert egyszerűen nem igaz. Alapvetően Istenben bízunk, de a helyes önértékelést nem szabad hagynunk, hogy bármi vagy bárki összekuszálja bennünk. Vannak bizonyos dolgok, melyekhez adott szinten értek, s az a reményem, hogy az én mennyei Apám odavezet ahhoz a munkához, ahol pont ezekre van szükség.
Legyél nyitott!
Ha eddig az állami szektorban dolgoztál, akkor lehet, hogy a magánszektorban lesz állásod, s viszont. Adj teljesen szabad kezet sorsod irányítójának. Ha nagy cégnél voltál, most lehet, hogy egészen picihez kerülsz vagy fordítva. A változás jó hatással lehet rád, mert mentesülsz az előző munkahely negatív hatásaitól, és az új helyen megnyugodhatsz. Ezt többeknél láttam már, hogy stresszes helyről nyugodtra kerültek.
Hogyan segíts a munkát vesztettnek?
Ha te egy ilyen barátodnak, rokonodnak, ismerősödnek a közelében vagy, akkor nagyon sokat tudsz segíteni. Mivel magányos és elárvult érzések sorvasztják, sokat jelent neki, ha rendszeresen érdeklődsz helyzete felől. Van valakije, aki megy vele ezen a rögös úton. Tudasd vele, hogy próbálod megérteni a helyzetét, drukkolsz neki, s imádkozol érte. Ha van miből, akkor adj neki pénzt.
Akinek nincs munkája, annak nincs bevétele, kiadása viszont igen. Ha úgy könnyebb, dobj be a postaládájába névtelenül egy borítékban valamennyit.
A segítség lehet étkezési utalvány, egy tankolás, a gyermeke sportköri díja, ennivaló vagy ruha, de a pénz a leghasznosabb. Hívd fel a közösségetekben mások figyelmét is, hogy bajban van közületek valaki, s akár gyűjthettek is neki, amit te kézbesítesz legjobb belátásod szerint.
Vedd megtiszteltetésnek!
A Bibliában minden nagyobb személyiségnek voltak komoly nehézségei, ahol kilátástalan volt a helyzetük, s csak az Örökkévalóban bízhattak – és ő segített is. Pálnak több megkövezés, rablótámadás, hajótörés volt már a háta mögött, amikor a Rómába vezető hajóúton megállapította, hogy nincs már reményük az életben maradásra. Istennek volt még egy lapja, és aznap éjszaka egy angyallal üzent, hogy mindenki megússza ezt a vihart. Vedd megtiszteltetésnek, hogy a bibliai hősök táborába kerültél: látszólag megoldhatatlan helyzetbe jutottál, s csakis Istenben bízva kerülhetsz ki belőle. Rajtuk is segített, téged is ki fog menteni, s utána mélyebben fogsz bízni őbenne.
Megoldás – tanulj meg örülni
Amikor megérkezik a lehetőség, s újra munkát találsz, akkor érdekes módon lehet, hogy nem fogsz tudni örülni. Annyira hozzászoktál a fogaid összeszorításához, hogy nehéz kiengedned. Hónapokon át hullottak a bombák, s óvatosan jössz ki az óvóhelyről, hátha nincs még vége a háborúnak. Nem baj, ez természetes, de azért amint teheted, fejezd ki a köszönetedet, hogy megoldódott a helyzeted. Tudatosítsd, hogy átjutottál ezen a szakaszon, vegyél mély, nagy lélegzeteket, itt már nincs szmog, szívd be a tiszta levegőt.
Az új hely nehézségei
Be kell illeszkedned egy új közegbe, de megy ez magától. Berozsdásodtál egy kicsit, újra kell használni a táblázatokat, új területen ténykedsz, új munkatársakkal, új telefonszámokkal. Egy meglevő, kialakult rendszerbe kell beépülnöd, s ez eleinte fárasztó. Azzal a meggyőződéssel küzdd át magad az első heteken, hogy Isten nyitotta meg ezt az ajtót, s ő fog segíteni, hogy hamar beletanulj, sőt élvezd azt, amit csinálsz. Pihenj sokat, mert régen versenyeztél, formába kell lendülnöd. Még mínuszban vagy anyagilag, de utol fogod magad érni. Tarts ki, felívelő szakaszba jutottál. Lehet, hogy kevesebbet keresel, mint legutóbb, de az a fontos, hogy elmozdultál a holtpontról, s Isten majd bővíti a forrásokat. Egyik munkahely sem tökéletes, de legyél hálás ezért a kikötőért, ahol annyi vihar után lehorgonyozhattál.
Kedves Munkanélküli Társunk!
Isten tud a helyzetedről, bízz benne, és maradj szorosan mellette, amint átvezet ezen a nehéz szakaszon. Tudd, hogy mások is átjutottak ezen, s bátorítson ez a néhány észrevétel, amit olvashattál. Miután pedig túljutsz ezen az időszakon, biztasd azokat, akik reménytelen helyzetben érzik magukat. Így adjuk tovább az életet.
Erős Tibor