Megnyílt a szemük
Két tanítvány ballag hazafelé Jeruzsálemből Emmausba. Vitatkoznak, tele vannak megválaszolatlan kérdésekkel, csalódással. Bíztak Jézusban, követték őt, reménykedtek abban, hogy leváltja a fennálló hatalmat, elhozza azt a királyságot, amelyben igazságosság és béke uralkodik. De legyőzték őt, csúfos véget ért az a több mint hároméves történet, mely felforgatta egész Izraelt. Megölték a Messiást, a kereszten ők is elveszni látták boldogságukat. Oly szép volt, amiről Jézus tanított, olyan csodálatos volt az ő közelében lenni. Minden nap egy új kaland, egy új csoda. De vége mindennek, minden marad a régiben, becsapták magukat, naivak voltak: a világban ugyanúgy a hatalmaskodók uralkodnak, visszaélnek hatalmukkal, akik kihasználják és elnyomják a szegényeket, és ezért még tiszteletet is követelnek. Mindenütt önzés, képmutatás, érdek, hazugság, még a vallásos világban is. A szeretet, a szépség csak illúzió. Bele kell törődni, ez a valóság! Valószínűleg sokakban megfogalmazódtak már hasonló gondolatok: „Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izraelt.” (Lukács 24,21) Van-e értelme a hitnek? Létezik érdek nélküli, valódi, őszinte szeretet a világban? József Attila írja elkeseredetten egyik versében: „Hittél a könnyü szóknak, / fizetett pártfogóknak / s lásd, soha, soha senki / nem mondta, hogy te jó vagy. // Megcsaltak, úgy szerettek, / csaltál s igy nem szerethetsz. / Most hát a töltött fegyvert / szoritsd üres szivedhez.” (József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat) Szörnyű, sötét lelki mélység, sötétség, van-e innen kiút? Hirtelen egy különös útitárs szegődik a két tanítvány mellé. Beszélgetésbe bocsátkozik, érdeklődik, figyelmesen hallgat. Kiöntik rá összes fájdalmukat, csalódásukat, életük minden nyomorát, elmesélik neki az egész történetet nagypéntektől kezdve egészen a húsvétvasárnapig. Beszélnek az asszonyokról, a tanítványokról, akik üresen találták a sírt, de ők ezt nem tudják elhinni. Az ismeretlen pedig csak hallgat. Legalább valaki meghallgatja őket, már ez is valami, de nem várnak semmit tőle. Egyszer csak megszólal az idegen, igét hirdet. Van idő, hosszú az út Emmausba. Kezd hevülni a szívük, érthetetlen módon kezd enyhülni szorongásuk, a helyzetüket már nem látják annyira sötéten, mint azelőtt. Megérkeznek, behívják az útitársukat a házukba, ott pedig Jézus leleplezi önmagát: megtöri a kenyeret, és megnyílik a szemük. Egy pillanat alatt értelmet nyer minden: a szenvedés, az igazságtalanság, minden. Jézus valóban megváltoztat mindent, de nem úgy, ahogyan ők szerették volna, vagy ahogyan gondolták. A világban továbbra is önzés, gyűlölködés, harc, hazugság, képmutatás, elnyomás, de egy új ország is épül, mennyei reménységgel, egy menedék, egy biztos hely az örökkévalóságra. Imádkozom, hogy Jézus közöttünk is megjelenjen ezen az ünnepen, és nyissa fel a mi szemeinket is, hogy lássunk, hogy értsük önmagunkat, világunkat, küldetésünket, jövőnket! Tudjuk azt is, kiben bízhatunk, reménykedhetünk, ki mellett kell kampányolnunk! Áldott húsvéti ünnepeket
