Manapság újra felerősödni tűnnek azok a hangok, amelyek azt hangoztatják, hogy a tudományt és a hitet teljes mértékben szét kell választani, hiszen a tudomány régen túlhaladta a vallást.
„A tudományban hiszek, nem holmi ókori mesékben” – gyakran találkozom ilyen gondolatokkal.
Vannak, akik ezt hangosan hirdetik magukról – ugyanakkor szerintem sokan vannak olyanok is, akik ezt nem mondják ki ilyen nyíltan, sőt, állításuk szerint talán még Istenben is hisznek. Mégis, az életvitelük, értékrendjük ezt a gondolkodásmódot tükrözi – lássuk be: társadalmunkban ez igenis létező jelenség. A tudomány vívmányai vesznek körül minket nap mint nap: modern közlekedési eszközök, számítógépek, telefonok, épületek…
Valljuk be – olykor keresztényként sem könnyű reagálni például egy ilyen felvetésre: „Nem az ima ment meg, hanem az orvostudomány.”
Főleg úgy, hogy mi is nap mint nap igénybe vesszük ezeket a tudományos vívmányokat. Mivel ez az életmód kényelmet és nagyon is látható, intenzíven érzékelhető eredményeket hoz, könnyen félrevezethetnek minket az ilyen gondolatmenetek, mert első ránézésre egészen logikusnak és meggyőzőnek tűnhetnek.
Mikor egy ilyen érveléssel találkozunk, fontos észrevennünk, hogy a tudomány szó meglehetősen tág kifejezés. A tudománynak is sok alfaja és területe van. A kutatási területeket saját magamnak nagyon egyszerűen három fő kategóriára osztom:
- Eredettudományok: a múlttal foglalkozó kutatások – földtörténet, régészet, történelem és társaik. A fő kérdés: mi történt?
- Szemlélő tudományok: adatok gyűjtésével és értelmezésével foglalkozó tudományok, amelyek leginkább egy célterület jelenkori állapotára és megértésére koncentrálnak. Például kísérletek, adatgyűjtés, felmérések, addig ismeretlen elemek felfedezése az adott területen a vizsgálódás során stb. A fő kérdés: hogyan működik?
- Fejlesztéstudományok: megkeresni azt a megoldást, ami a tapasztalatot, a rendelkezésre álló adatokat és eszközöket a leghatékonyabb és leghasznosabb módon tudja az emberiség szolgálatába állítani. A fő kérdés: ez mire jó?
A hit és tudomány közötti párbeszéd során az eredettudományok tekintetében ilyen kérdésekkel találkozhatunk: teremtés vagy evolúció? Valós történelmi személyek voltak-e a bibliai szereplők? Hogyan keletkezett a kereszténység? Megbízhatóak-e a forrásaink?
A szemlélő tudományok eredményei kapcsán ilyen kérdések merülnek fel: megdöntheti-e egy új eredmény a világról alkotott eddigi elképzelésünket?
Mi a teendő akkor, ha a tudományos tapasztalat látszólag ellentmondásba kerül a bibliai ismeretünkkel?
De ennek a területnek van etikai vetülete is: meddig mehet el egy-egy kutatás a cél érdekében? Mi az, ami sérti például az emberi méltóságot?
A fejlesztéstudományok kapcsán szintén leginkább etikai kérdéseket kell feltennünk. Bibliai hitünk alapján szabad-e alkalmazni egy-egy módszert, eszközt, amelyet a tudomány állít elő?
Hívő emberekként azt gondolom, hogy mindenképpen el kell gondolkodnunk ezeken a súlyos és sokszor teljesen jogos kérdéseken. „Ami ugyanis nem látható belőle [Istenből]: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható…” (Róm 1,20) Pál apostol érvelése alapján azt gondolom, hogy a hitnek és a tudománynak egy irányba kell mutatnia. De nem úgy, hogy az egyiket erővel eldeformáljuk azzal a céllal, hogy az a másiknak megfeleljen. Hanem természetes módon: a kinyilatkoztatásnak és kutakodásunknak ugyanoda kell elvezetnie minket, ahogy haladunk előre az ismeretek megszerzésében mindkét területen. Ez persze olykor járhat azzal, hogy újra kell gondolnunk addigi értelmezéseinket. Ha keresztényekként figyelmen kívül hagyunk tudományos felfedezéseket, olyan dolgoktól zárhatjuk el magunkat, amelyek egyébként Isten dicsőségét hirdetik. Ezzel mindenképpen veszítünk.
A másik oldalról azonban látnunk kell a tudomány korlátait.
Egyrészt, az ilyen kérdésekhez való hozzáállását minden emberben rendkívüli módon befolyásolja a világnézete, akár elismeri ezt, akár nem. Tehát mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy azokat a válaszokat halljuk meg, amelyeket jobban szeretnénk. Mégis, a teljes igazságot azoknak a részigazságoknak az összessége alkotja, amelyeket mi emberek meglátunk, felismerünk korlátozott látásmódunkkal. Ezt a helyzetet el kell fogadnunk. Ráadásul a teljes igazsághoz hozzátartozik sok olyan igazság, információ is, amelyek számunkra még ismeretlenek, ezzel is számolnunk kell.
A fenti felsorolásból az is látszik, hogy a tudomány részterületei másfajta kérdésekre keresnek és adnak választ, máshova helyezik a hangsúlyt. Például egy fejlesztés során sokkal kevésbé meghatározó tényező a kutató világnézete, mint az eredettudományokban. Egy jó találmány feltalálása során kevésbé számít, hogy valaki hívő-e vagy ateista: inkább az fontos, hogy értse, hogyan működnek a rendelkezésre álló anyagok és tényezők – és ezeket megfelelően tudja kombinálni, hogy elérje a kívánt eredményt: a hangsúly a találmányon és annak hatásán van.
Míg az eredettudományok területén szerzett ismereteink sokkal inkább befolyásolják a világnézetünk kialakulását: fejlett állatok vagyunk csupán, vagy egy szerető Isten teremtményei?
Például erre a kérdésre adott válaszunk meghatározza azt, milyen módszerekkel és célokkal fejlesztünk… Éppen ezért nem tartom elégségesnek azt a fajta érvelést, amely a technológiai vívmányokra hivatkozva hirdeti a tudomány felsőbbrendűségét a hit felett.
Másrészt, látnunk kell, hogy a tudomány, természetéből fakadóan nem tud abszolút válaszokat adni. A tudományos kutatás mindig abból áll, hogy újabb és újabb kérdéseket teszünk fel. Amit megismertünk, azt újabb szempontok alapján felülvizsgáljuk, és ezek alapján megváltoztatjuk álláspontunkat, ha szükséges. Ezek sokszor évtizedes kutatások, kutató generációk eredményeit jelentik. Az ember, mióta létezik, kutat, igyekszik feltérképezni azt a világegyetemet, ahol élünk.
Mégis – úgy gondolom, ha minden eddigi tudásunkat összeadjuk, és hozzámérjük ahhoz, amit meg lehetne még ismerni: őszintén, sokkal kevesebb az, amit tudunk, mint amit nem tudunk. Nincs tehát garancia arra, hogy az eljövendő kutatások ne írnák felül azokat a dolgokat, amelyekben mi ma teljes mértékben biztosak vagyunk. Éppen ezért a tudomány szerepe nem elsősorban az, hogy megszabja a világnézetünket, hanem inkább az, hogy egyre jobban megismerjük a körvonalait annak a világnak, amelyben élünk.
A tudomány korlátaihoz tartozik az előző gondolatmenet folytatása is: vannak, akik azt kérdezik, bizonyítható-e Isten létezése? Ez egy csalóka kérdés.
Azért, mert a mi tudományunk eszközei arra a világra korlátozódnak, amelyben élünk. Van is ilyen szavunk: természettudomány. Isten természetének pedig éppen ez a lényege, hogy ő természetfeletti. Tehát a természet felett való, a természet felett áll, túlmutat annak keretein. Ha Istenről ezt gondoljuk, törvényszerű, hogy ő nem mérhető olyan eszközökkel, amelyeket a természet vizsgálata során egyébként hatékonyan tudunk használni. Ha tudnánk, Isten nem lenne természetfeletti, hanem része lenne a természetnek. Márpedig ha, ahogy fentebb megállapítottam, ezt a természetet sem tudjuk teljesen kiismerni, ne lepődjünk meg, ha Istenről még kevesebbet tudunk!
A hitre éppen ezért van szükségünk: ez az az eszköz arra, hogy befogadjuk azt az Istent, aki meghaladja értelmünket. Ha a világot kizárólag a naturalista tudomány szemüvegével vizsgáljuk, egy olyan zárt keretrendszerbe szorítjuk saját magunkat, amely nem vezet el a teljes igazsághoz. Ezzel önmagunkat korlátozzuk – és ezzel is sokat veszítünk.
Borítókép: Helix Nebula, azaz a Csiga-köd infravörös képe.
