Velünk az Isten

Elolvasási idő: 6 perc
Elolvasási idő: 6 perc
A névadás a gyermek születését megelőző időszak egyik legizgalmasabb feladata. Mikor első gyermekünket vártuk, és megtudtuk, hogy kislány lesz, akkor elkezdtük nézegetni a lányneveket.

Nem akartunk valami nagyon ritka nevet, meg fontosnak tartottuk azt is, hogy legyen valamilyen keresztény gyökere is a szónak. Így jutottunk el hosszas keresés után az Eszterhez, mely a bibliai Eszter királynéra utal, aki Isten eszköze volt népe szabadításában. Mikor második gyermekünket vártuk, és kiderült, hogy fiú lesz, akkor megismétlődött a folyamat. A Gergő nevet választottuk, mivel tetszett a hangzása és a jelentése is: éberen őrködő.

Amikor az Atya elküldte a Fiút a világba, nem bízta a földi szülőkre a névadást. A Józsefnek megjelent angyal kijelentette, hogy a fiút Jézusnak nevezzék, mivel ő szabadítja meg népét a bűneiből (Máté 1,21).

De egy másik nevet is mondott a mennyei lény: Immánuel, ami azt jelenti: velünk az Isten. Ez pedig utalás egy ézsaiási próféciára (Ézsaiás 7,14).

Mindkét név fontos üzenetet hordoz és össze is kapcsolódik, e két név által megérthetjük a karácsony üzenetét, Jézus földre jövetelének célját.

Együtt lakozás

Valakivel együtt lakni a legszorosabb közösségre utal. Ha valakivel összeköltözünk, akkor vállaljuk az életközösséget, hogy a másik előtt nem lesznek titkaink. Az Ószövetségben már láthatjuk Isten vágyát arra, hogy az emberek között lakozzon. Az édenkertben ez az együttélés tökéletesen megvalósult, de amikor az ember vétkezett, kiűzetett a paradicsomból, a szoros kapcsolat megszakadt. Az ember hiába igyekezett és igyekszik azóta is arra, hogy visszataláljon az elveszett otthonába, beleütközik abba, hogy két kérub állja az útját (1Mózes 3,24).

Lakhat-e Isten a földön?

Az Úr kezdeményez, ő jön el közénk. Nemrégiben került elém egy ige a Kivonulás könyvéből. A szent sátorral kapcsolatban mondja az Úr Mózesnek: „Készítsetek nekem szentélyt, hogy közöttük lakjam!” (2Mózes 25,8) Még megdöbbentőbb ez a kijelentés, ha belegondolunk abba, hogy miközben ez a beszélgetés zajlik, a völgyben a nép Áron vezetésével éppen bálványszobrot épít.

Az Úr nem azért akar az emberek közé jönni, mert mi azt megérdemelnénk, mert annyira jók vagy szentek lennénk, hanem éppen annak ellenére, és ez a kegyelem. Jelenlétével, megelőző szeretetével szeretné megváltoztatni a szíveket. Nem azt üzeni: ha megváltoztok, akkor szeretni foglak titeket, és közétek megyek, hanem azt, hogy közétek megyek, és ha megismertek, talán megváltoztok.

Később a szent sátor mintájára épült a templom, melynek szentelésekor Salamon így imádkozott: „De vajon lakhatik-e Isten a földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba téged, hát még ez a ház, amelyet neked építettem!” (1Királyok 8,27)

Válaszként az Úr dicsősége leszállt az épületre (1Királyok 8,10).

Később a nép folytonos bálványimádása, engedetlensége és hitetlensége miatt az Úr megharagudott és elhagyta a templomot (Jeremiás 12,7). A kijelentés után rövidesen el is pusztították a babiloniak az épületet.

A második templom dicsősége

Az első szentély lerombolása után hetven évig kellett várni egy új templom megépítésére. Az az épület nem volt olyan monumentális, sokkal szerényebb volt az elődjénél, Haggeus azonban ezt a próféciát kapta az Úrtól: „Nagyobb lesz e későbbi templom dicsősége, mint a korábbié volt, mondja a Seregek Ura, és ezen a helyen békességet adok!” (Haggeus 2,9)

További több mint ötszáz év után megszületett Jézus Krisztus. Addigra Heródes újjáépítette a templomot, de az Úr dicsősége akkor is távol maradt az épülettől. Isten terve egészen más volt, a Fia által vett lakozást közöttünk, személyesen látogatott meg bennünket. János így tudósít erről az eseményről: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott [az eredetiben: sátort vert], és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (János 1,14)

Szabadulás, majd találkozás

Visszatérve a szent sátorhoz, aki belépett a szent hajlék udvarába, az először egy négyzet alakú égőáldozati oltárt látott. Kikerülhetetlen volt. Aki szeretett volna bejutni a szentélybe, annak áldozatot kellett bemutatnia. Az Istennel való találkozást megelőzte a bűntől való szabadulás. Ártatlan állatokat vágtak le, és folyt a vérük.

Megrázó élmény lehetett. De mindez csak árnyképe, előképe volt Krisztusnak (Kolossé 2,17).

Jézusban Isten jött el közénk: „Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által.” (Kolossé 1,19–20)

Ezért van két neve a Messiásnak, az Immánuel mellett (velünk az Isten) ott van Jézus, mert ő szabadítja meg népét bűneiből (Máté 1,21).

Először találkoznunk kell Jézussal, a szabadítóval, aki békességet szerezett nekünk a kereszten, hogy találkozásunk lehessen az élő Istennel, és megtapasztaljuk, hogy velünk lakik és közöttünk sátorozik.

A végső találkozás

Már itt a földön is megélhetjük tehát, hogy velünk az Isten, de tapasztaljuk ennek korlátozott voltát is. Eljön azonban az az idő, amikor az Úr új eget és új földet teremt, és akkor majd Isten sátora az emberekkel lesz, és ő velünk fog lakni (Jelenések 21,3). Ennek eljövetelére várunk még, de hisszük és valljuk, hogy közel az a nap.

Kívánok minden kedves olvasónak áldott ünnepeket! Engedjük, hogy Jézus megszabadítson minket minden bűnünktől, és tapasztaljuk meg családunkban, gyülekezetünkben, hogy velünk az Isten!

 

Merényi Zoltán

 

Borítókép: Julia Stankova műve

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp