A megtestesülésről, ami bennünk is folytatódik

Elolvasási idő: 9 perc
Elolvasási idő: 9 perc
Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy Isten emberré lett és közöttünk lakott. Isten emberré lett.

Hiszen a Szeretet Szavának, a Logosznak a célja 

    soha nem az volt, hogy csak egy írott könyv legyen, hanem megtestesüljön, 

    az emberi életben tükröződjön… 

    és mibennünk folytatódjon.

Az inkarnáció (azaz megtestesülés) latin eredetű szó, egyszerűen annyit jelent: testté válik, hús-vér testté lett. Ezzel a gondolattal a Bibliában János evangéliumában találkozunk: „Az Ige testté lett…” (János 1,14)

Jézus Krisztusban az Ige, Isten szava hús-vér testté lett: a valóság megjelent, Isten gondolata emberi testben vált valóra. Isten szavának végcélja és sorsa soha nem az volt, hogy egy írott könyv, egy vallás vagy egy intézmény legyen, hanem hogy hús-vér testté váljon… Isten képe és hasonlatossága az emberben megjelenve, emberi életben tükröződjön.

De mi ez az „Ige”, ami testté lett? János ugyanitt, az első versben megmondja: ez az Ige, amely kezdetben Istennel volt… sőt, valójában ez az „Ige” Isten!

Évezredeken keresztül csak pillanatképeket, részleteket jelentett ki Isten a gondolataiból. Az Ószövetségből ismerhetjük a sok-sok prófétát, papot és tudós embert, akik generációkon keresztül megsejtettek, megláthattak valami részt Isten céljából (Zsidók 1,1). A legjobb tudósok vetették bele magukat az elmélyült tanulmányokba, hogy összeálljon valami ebből a „kirakósból”. Évezredek Istentől jött kijelentései és komoly tudományos munkák ellenére ott maradt a misztérium, a titok, mit szem nem látott, fül nem hallott – olyasvalami, ami felülmúlja az emberi képzelőerőt (János 1,18 és 1Korinthus 2,9)!

Soha senki emberfiától nem jöhetett ilyen terv, csak Istentől: az örökkévalóság belépne az időbe; a végtelen belépne a korlátozott, fizikai térbe. Isten emberré lenne!

Az Ige, Isten kifejeződése, Isten pontos képviselője – hús-vér testté lett!

Ezt ne úgy vegyük, mint egy próbálkozást, hogy Isten emberi testbe bújt, hogy álcázza magát! Nem, ez az örökkévalóságra szóló elköteleződés volt, melyben Isten most és mindörökké összekötötte magát az emberiséggel. Az ő örökkévaló sorsát egybefűzte az ember sorsával. Az elképzelhető legteljesebb értelemben emberré lett, és egy ember marad mindörökre.

Az egyedüli Teremtő jött ebbe a világba. Ő az igaz világosság, aki megvilágosít minden embert (János 1,9). Küldetésének célja nem kevesebb volt, mint hogy összetörje az illúzióinkat, napfényre hozva az álságos, valótlan és nem eredeti énképünket (identitásunkat), amit tőle elfordulva tettünk magunkévá. Isten megtestesülése felfedi és megmutatja, hogy az igazi énünk, önmagunk, valódi emberi mivoltunk egyedül csak Istennel egységben, vele egybeforrva található meg.

Amikor az Ige hús-vér testté lett, amikor Isten emberré lett, akkor a Teremtő és egyben minden ember Eredete lett Jézus Krisztus személyében testté.

Jézus – teljességgel Isten, teljességgel ember

Jézus a legteljesebb és legigazabb mértékben képviseli Istent. Nemcsak képviseli őt, hanem ő maga Isten. Amit ő mond, Isten mondja; amit ő tesz, Isten teszi. Jézus maga mondta, „ha láttatok engem, láttátok az Atyát.” (János 14,99) Pál a 2Korinthus 5,19-ben azt írta, hogy Isten volt Krisztusban, amikor a világot magával kibékítette.

Isten megtestesülésének a következményei igazán mellbevágóak! Isten úgy lett hús-vér emberré, hogy közben nem szűnt meg Isten lenni. Jézus bátran kijelenti: „Mielőtt Ábrahám volt, én vagyok.” (János 8,58; kiemelés tőlem) Egyúttal az átalakulás, ez az újfajta létezésmód, hogy ember lett, egyáltalán nem frusztrálta Istent. Sőt, a Kolossé 1,19-ben azt láthatjuk, hogy mindebben egyenesen tetszését lelte; gyönyörködött benne! A Kolossé 2,9 megmutatja, hogy Isten az ő teljességében, önmaga kifejezését találta meg Jézus Krisztus testében!

Az ember „istenkompatibilis”; Isten és az ember összeillenek.

Számára nem lealacsonyító az emberi test, hogy vágyának megfelelően abban jelentse ki és fejezze ki önmagát. Tudja, hogy létezésünk az ő művészi kifejezésének a gyümölcse, mely kiábrázolja bennünk saját képmását. Jézus Krisztusban mint emberben jelent meg a legigazabb és legpontosabb visszatükröződése Istennek. „Jézus – Isten személyének ragyogóan fényes és hibátlan kisugárzása. Láthatóvá teszi Isten dicsőségét, elhatározását, és Isten jellemének és egész lényének teljes képét emberi formában mutatja meg.” (Zsidók 1,3; Tükör Biblia)

Jézus nem azért jött, hogy egy újabb homályos és nehezen kivehető képet mutasson – hanem hogy egy teljes és kristálytiszta látást adjon Apánkról és hozzá való hasonlóságunkról. Bármi volt is az Ige, míg a megtestesülés előtt Istenben volt, az most emberi formában van (János 1,14). Nem veszített személyéből vagy kifejezőkészségéből azáltal, hogy emberré lett. Ő még mindig az örökkévaló Ige, Istennel van, arccal Isten felé fordulva, Isten tükörképe, aki maga Isten… és ember. Hogy emberként létezzen, ez volt a terve a kezdetektől fogva.

Azt mondhatjuk tehát, hogy Krisztusban Isten önmaga korlátlan kifejeződését adta, és ezzel egyben megmutatta, hogy milyen is ő valójában.

Jézus Isten személyének, igazi valójának és természetének a lelepleződése.

A szertartásokkal, törvényekkel és ítéletekkel a háttérben, melyek annyi téves elképzelést eredményeztek Isten karakterével kapcsolatban, most személyesen jelenik meg, hogy tisztázzon minden félreértést. Nem bosszúálló – kész rá, hogy megöljük őt. Nem bántódik meg egykönnyen. Sőt, a vele szembeni ellenségeskedésünk legcsúcsán (Róma 5,10) kész bennünket önmagához békíteni.

Sokszor írják le fennkölt szavakkal Istent úgy, mint mindenütt jelen lévő, mindentudó és mindenható. Igen ám, de Jézus Krisztusban emberré lévén egy-egy konkrét földrajzi helyre korlátozza le önmagát; azt is olvassuk, hogy nőtt tudásban és bölcsességben, és hazájában nem tudott sok csodát tenni a hitetlenségük miatt. Annak ellenére tehát, hogy Jézus nem volt többé mindenütt jelen lévő, mindentudó és mindenható, Isten mégis a maga teljességében volt Krisztusban. Miért?

Mert Isten mivoltának a szeretet a lényege – és az emberi létezés semmi formában nem egy alacsonyabb rendű kifejeződése az ő szeretetének vagy életének.

Isten teljességében megnyilvánult és folyamatosan kifejezi önmagát, mindenféle korlát nélkül az ember Jézus Krisztusban! Emberi mivoltunk semmiképp sem gátja, hogy Isten egészen és szabadon megmutassa önmagát. Nem frusztrációt jelentesz Istennek, hanem egy lehetőség vagy neki, amelyben él. Benned az ő élete kifejeződhet.

Jézus nem azért jött, hogy megváltoztassa Isten szívét és gondolatait az emberiséggel kapcsolatban. Épp ellenkezőleg. Jézus azért jött, hogy az emberiség szívét és gondolatait változtassa meg Istennel és az emberiséggel kapcsolatban.

Jézus azért jött, hogy felfedje az igazságot Istenről és rólunk, és ezzel igazzá is tegyen bennünket – az eredeti önmagunkká. Az újszövetségi írások hemzsegnek és túlcsordulnak attól a felismeréstől, hogy Isten – Jézussal: születésével, életével, halálával, feltámadásával – helyreállította egységét az emberrel. Azt az egységet, ami az eredeti vágya volt, s ami az ő szemszögéből mindig megvolt s meg is maradt.

„[Isten,] aki megmentett és előzetes határozatának megfelelően szent hívással elhívott bennünket, nem tetteink alapján, hanem kegyelmének következményeképpen, melyet a Felkent Jézusban örök idők előtt adott már nekünk, de csak most tett láthatóvá Megmentőnknek, a Felkent Jézusnak megjelenésén keresztül, ki örömüzenetén át hatálytalanná tette a halált, s megvilágította az életet és a romolhatatlanságot.” (2Timóteus 1,9–10; Csia-ford.)

Isten gondolata, felőlünk való elhatározása megvolt már, mielőtt az idő elkezdődött volna. A kegyelmet adta nekünk – önmagát adta nekünk, mielőtt megszülettünk volna, mielőtt bármit tehettünk volna azért, hogy ezt kiérdemeljük vagy ne érdemeljük meg.

Még mielőtt bármi esélyt kaptunk volna arra, hogy jó benyomást tegyünk rá vagy kiábrándítsuk őt magunk felől, már teljesen odavolt értünk: odavolt a hasonmásért, a képmásért, amivel „elpecsételt” bennünket.

Az ő szemszögéből nézve megtaláltattunk, mielőtt elvesztünk volna – megtalált bennünket Krisztusban, mielőtt elvesztett minket Ádámban. Kegyelmet kaptunk még az úgynevezett „bűnbeesés”, a hazugság, hazug identitásunk ördögi köre előtt. Csupán az alkalmas pillanatra, az idő teljességére várt, amikor megjelenhet – amikor láthatóvá teheti, ami mindig is megvolt, a mi megváltásunk valósága Jézus Krisztusban.

Annak a kulcsa, hogy megérthessük az Isten-és-ember-egy-személyben-Krisztusban misztériumot, a következő. Be kell látnunk, hogy pontosan e célból teremtette Isten az embert.

Azért teremtett bennünket, hogy egybe legyünk forrva, tökéletesen harmonikus egységben legyünk ővele.

Ebben az isteni tervben nincs konfliktusban az ember természete és Isten természete.

A tény, hogy Isten emberré tudott válni, teremtésünk tervéről, az eredeti, tökéletes alkotásról tesz bizonyságot. Amikor a kezdetben Isten megformálta az embert, mondván: „legyen a mi képmásunkra, hozzánk hasonlóvá”, akkor nem egy magához képest alacsonyabb rendű teremtményt értett ez alatt, hanem szó szerint azt, amit mondott: az ő visszatükröződését, anyagi formában és emberi alakban. Jézusban ráismerünk Istenre úgy, mint aki csontunkból való csont és testünkből való test. Ez a hasonlatosság az alapja egy olyan bensőséges szeretetnek, melyben nincs semmi szégyellnivaló és nincsenek akadályok az egység útjában.

 

Andre Rabe: Igéd testemmé lett c. könyve alapján a magyar változatot írta: Fehér Vera

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp