A bácsi már Pest mellé költözött a tanyasi világból, amikor találkoztam vele. Mivel magam is alföldi származású vagyok, tudom, hogy mennyit dolgoztak anno azok az emberek, akik ott éltek. Mesélte, hogy amikor vége volt a munkának, fogták magukat, és mentek, vitték az evangéliumot. Tanyáról tanyára, családtól családig. Látni kellett volna azt, amilyen lelkesen beszélt azokról az évekről.
És hogyan meríthetett be 11 ezer embert Kornya Mihály, ha nem lett volna benne egy belső hajtóerő?
Amikor találkozik valaki Jézussal, és az eléggé emlékezetes lesz a számára, akkor az a friss hívő hallatlanul odavan a Megváltóért. A feladat az, hogy ez az „odavan” állapot folyamatos legyen. Kimutatták, hogy átlagban a keresztényeknek az egész életükben elmondott bizonyságtételük 90 százaléka hívő létük első két évében történik. Ennek nem kellene így lennie.
A közösségeinkben folyamatosan fenn kellene maradnia annak a kezdeti égő állapotnak, ami egy újonnan megtért testvért jellemez. Ezt segíti, ha folyamatosan vannak megtérések. Ilyenkor öröm van a mennyben, de itt közöttünk is. Valaki megmenekült és visszatalált Istenhez. Ez mindig megdobogtatja a szívünket. Hasonlóan megmozgat bennünket, amikor meggyógyul valaki a közösségünkben. Pláne, ha az életét is veszélyeztető betegségből jön vissza közénk. Küzdünk érte, és helyreáll az egészsége. „El ne feledkezzünk semmi jótéteményéről!” – javasolja az Írás, és sokat jelent az is, ha megemlékezünk arról, hogy mi mindent éltünk át a múltban a közösségünkben. Mert ebben benne van, hogy ha egyszer voltak, akik megtértek, és voltak, akik meggyógyultak, akkor ezután is lehetnek megtérések és gyógyulások.
Hasonlóan lelkesítő azt átélni, amikor a gyülekezet egy tagja vagy mindnyájan átéljük Isten anyagi gondoskodását.
Amikor elképzelhetetlennek tűnik, hogy kiszabaduljunk egy kölcsön rabságából, és előre nem látott események révén mégis sikerül kifizetni az összes tartozásunkat. Ugyanígy, ha házat épít egy fiatal házaspár, és lehetetlennek látszik, hogy – mondjuk telek már lett valahogy – felépítsék a házukat. És akkor hónapról hónapra történnek anyagi jellegű csodák, nyílnak meg olcsóbb beszerzési lehetőségek, szabadulnak fel pénzek, és két év múlva beköltöznek – mindenki örömére és az Úr dicsőségére. Hasonlóképpen átélhetjük, hogy a közösségünk jut előrébb anyagilag, és képes lesz finanszírozni olyan projekteket, amiket korábban nem volt módja megtenni.
Az is lelkesítő, ha az Úr kijelent valamit, elültet egy látást bennünk (egyénileg vagy közösségileg), és nekiindulunk megvalósítani azt. Minden felülről érkezett látás magvalósítása meghaladja a saját erőnket, és a beteljesedés felé vezető úton folyamatosan találkozunk Isten apróbb vagy nagyobb csodáival. Nekünk csak hűségesen ki kell tartanunk, és akkor láthatjuk őt, amint színre lép. Az pedig mindig emlékezetes. Mint ahogy egy 24 éves látás mentén teljesedett be az Ez az a nap! életében a stadionos dicsőítés most júliusban. Az előtte való napok 37 fokos hősége úgy volt, hogy ama szombaton tetőzik 41 fokkal. És akkor nem sokkal a kezdés után enyhe szellő kezdett fújni, ami már hozott némi könnyebbedést. Később óriási vihar kerekedett a város felett, de ide csak egy kis eső jutott, ami még frissítette is a küzdőtéren dicsőítőket. Majd beállt a hőmérséklet 25 fok körülire, és mindenki zavartalanul énekelhetett s imádhatta Jézust.
Ószövetségi szintű csodának voltunk szemtanúi közel 40 ezren, és ezt sokan észrevették, és nagyon feldobta őket, amit átéltek.
Isten folyamatosan munkálkodik, a Szentlélek aktív, nekünk pedig mindig van miért lelkesednünk.
Ha pedig valaki nagyon komoly harcba kerül, akkor a kínlódásai és a kimerítő küzdelmei között a többiek lelkesítése segítheti tovább és tovább, egészen addig, míg győztesen kerül ki abból a megpróbáltatásból.
A világ legnemesebb küldetése Jézus tanítványának lenni! Még a harc is nemes harc az Ige szerint, a jutalmunk pedig elképzelhetetlenül különleges lesz. Ha van valami, akkor Isten országáért érdemes mindent beleadni. Ám az igazi, mindig magas hőfokon tartó energia nem a külső történésekből kapja az erejét, bár azok is nagyon kellenek. A kulcs az, hogy mennyire szeretjük Jézust. Ha jól megy a szekér, ha beragad a sárba.
– Ha engem szerettek –
mondta a Mester, és ez minden idők híveinek a láthatatlan mozgató eleme. Mert az igazi lelkesedés nem ügyeknek, hanem egy Személynek szól. Annak lehet odaadni mindent, aki ezt már megtette értünk. És ha egy szülő annyira tud lelkesen szurkolni a sportoló gyerekének, akkor gondolhatjuk, hogy Isten mennyire lelkesen drukkol nekünk. Mennyire örülhet, ha sikerül kiiktatnunk az óemberünket, nemet mondani egy csábításnak, vagy kitartani egy elhúzódó, szoros helyzetben. Egy Apa a fiának/lányának és egy Mester a tanítványainak nagyon tud örülni. Mert szeretik őket.
A feladat egyszerű. Találjuk meg és vegyük észre egyénileg és közösségileg is mind a belső, mind a külső lelkesítő szempontokat, célokat, történéseket, áldásokat. Ezeket pedig tartsuk magas hőfokon. Mert csak ekkor leszünk képesek világítani és felmelegíteni az egyre hidegebb világban fázó embertársainkat. Sokan dideregnek a szeretet melegének hiánya miatt. Mi fűtsünk be jól a közösségeinkben, és akkor jönnek majd melegedni.
Lelkesedjünk, lelkesítsünk!
Mert nem mindegy, hol van az ékezet.
