Ezt nem kísérlem meg, hiszen a könyv „odafenn” íródik, azonban a saját nézőpontomból osztok meg pár emléket.
Kisgyermekkorom emlékei jönnek elő, amikor várakozással tekintettünk előre az ünnepre, és előttem van édesapám, amint egy jókora dobozt bevitt a belső szobába, és amikor nővéremmel rákérdeztünk, hogy mi van benne, akkor sejtelmesen mosolygott. Mi már tudtuk, hogy a karácsonyi ajándék lehet az, amit később felfedeztünk az ágy alatt. Jó gyerekek lévén csak néztük, és nem tudtuk, mi lehet benne. Nagy volt a csodálkozásunk, amikor megkaptuk, és kiderült, hogy egy összecsukható szánkó van a dobozban.
Mindmáig előttem van a megajándékozás pillanata, az örömé. Csodálatos volt, élményt nyújtó.
Erre az időszakra esett, amikor még Rákoscsabán, az imaházban kiálltunk a gyereksereggel, és énekeltünk, szolgáltunk. Félszegen, gátlásokkal teli, de a jó hírrel a szívünkben. Beégnek a gyermekszívbe az emlékek, személyek, akikkel ott voltunk. Jolánka néni (dr. Tóth Józsefné) és Békefi bácsi, és a helyszín azóta is előttem van.
Kamaszként Mátészalkán éltem meg sok szép ünnepet. Ha tehettem, mentem édesapámmal a körzetbe, és bekapcsolódtam a szolgálatba egy verssel vagy bizonyságtétellel. Több imaház és ahhoz tartozó személy képe elevenedik fel bennem Mátészalkáról, Kocsordról, Csengerből, Urából, Nagyecsedről, Tiborszállásról, és még folytathatnám, és hálás vagyok a lelkiekben nagyon gazdag ifjúkoromra.
Édesanyám és édesapám tudta, hogy hogy kell az Úrra mutatni, és megtanítottak ünnepelni.
19 évesen már az otthonomtól 600 km-es távolságban, Lentiben ünnepeltem karácsonyt. Miután a teológiára felvételt nyertem, automatikusan elvittek katonának, és az első időszakban álmodni sem tudtunk arról, hogy hazaengednek karácsonykor. Ehelyett beosztottak őrségbe, ami azt jelentette, hogy órákat kellett kint tölteni az őrhelyen, bejárva a kijelölt laktanyaszakaszt, és figyelve az őrtoronyból, hogy minden rendben van-e.
Magányosan, távol az otthonomtól, családomtól, keserűen kezdtem az ünnepet. Szenteste amikor kiérkeztem az őrhelyemre, és leültem az őrtoronyban, nagyon szomorú voltam.
Aztán különleges látogatóm volt. Egy kicsiny, zsebben elférő Újszövetség volt nálam, ami szabálytalan volt, hiszen a laktanyában sem volt szabad Bibliát tartani, de ebben nem engedelmeskedtem a hatalomnak.
Az 1. számú őrtoronyban ültem, és figyelés közben elkezdtem olvasni az Úr Jézus születésének történetét. Olvastam Róla, és láttam Őt, betöltötte a helyet, és betöltötte a szívemet. Mintha a reflektor fénye, amivel pásztáztam a környéket, elhomályosult volna, mert Krisztus fénye beragyogta az éjszakámat. Olvastam, és átéltem, fürdőztem az Úr jelenlétében. Akkor és ott kézzelfoghatóan megéltem, hogy mit jelent az Immánuel valósága, mert átölelt, megvigasztalt, megörvendeztetett az Úr. Hálával emlékezem erre az időre, és ma is erőt ad, ha újraélem.
A legációkra is jó szívvel emlékezem vissza, sok találkozásra, szolgálatra, de itt csak az utolsót említem meg, amikor Komlóra érkeztünk meg feleségemmel és 11 hónapos kisfiunkkal. A testvérek befogadó szeretete sokat jelentett Komlón és Borjádon egyaránt, és hirdettem az evangéliumot, hogy ne féljetek, nagy örömöt hirdetek néktek…
Gyermekeink növekedése, a családi ünnepek emléke is meghatározó számomra.
Szülőként már más a felelősség, hiszen amit egy generációval korábban kaptunk, azt most lehetőségünk van továbbadni. Megalapozni gyermekeink ünnepi élményeit, emlékeit.
Az ajándékok és az Ige együttes jelenléte, a közösen elfogyasztott ünnepi vacsora – áldott emlékeket hoz elő. Egyre jobban változik a besorolás, hiszen nagyszülőként újabb formák, lehetőségek kerülnek elő. Lóci, Huba, Lilla, Lehel, Boróka és Lévi, hat ragyogó szempár, akik ünnepének részesei lehetünk, és akik megajándékoznak azzal, hogy ők hogy élik meg az ünnepet. Ragyog az Úr világossága, mindent beragyog, átjár a fény.
Az utóbbi években új ünneplési forma alakult ki. Felnőtt gyermekeink a szentestét szűk családjukkal töltötték, és mi visszatértünk szüleinkhez. Hálás vagyok azért, hogy erre is volt módunk. Elcsöndesedve figyelni Isten nagyszerű üzenetére, és készülni a nagy találkozásra, ezek is csodás élmények.
2020-ban minden más.
2020-ban minden más. Édesanyám otthonában van, apósom covid-pozitívként kórházban volt, majd karácsony előtt három nappal az Úr kiemelte a földi létből, és a járvány szorításában a gyászban még szükségesebb szeretetet is másként lehet kifejezni egymás felé. Imádkozunk egymásért, és tudjuk, hogy Aki karácsonykor emberré lett velünk van e mostani körülmények között is. Gyermekeinkkel, unokáinkkal is nehéz az óvatos, felelős ünneplés – de ezt kell megélni.
Gyülekezeti életünk is gyökeresen megváltozott, hiszen egy éve még együtt volt az Úr népe, és boldogan ünnepeltünk, most azonban interneten keresztül, a személyes találkozás, érintés nélkül emlékezhetünk. Eközben hiszem, vallom, hirdetem, hogy az Ünnepelt így is jelen van köztünk. Amint a betlehemi pásztorok számára az éjszakát, vagy az én őrtoronyban megélt magányomat átjárta az Úr jelenléte, úgy cselekszik ma is velünk, mert Immánuel, vagyis Velünk az Isten!
Áldott karácsonyt!
Fotó: unsplash.com
