• Rólunk
  • Kapcsolat
  • En

ISKOLAKEZDÉSI MEGFONTOLÁSOK

Elolvasási idő: 6 perc
Elolvasási idő: 6 perc
(szülőknek és pedagógusoknak)

A szülők és a pedagógusok egyaránt óriási hatással vannak a gyermekek és a fiatalok fejlődésére, mind fizikai, mind mentális, intellektuális, szociális, spirituális szempontból. Ezért magától értetődő, hogy a szülőnek össze kell fognia a pedagógussal, a pedagógusnak pedig a szülővel – már csak azért is, mivel mindkettőnek más és más a szerepe a gyermek, a fiatal fejlődésében. A szülő dolga, hogy testileg-lelkileg egészséges, önálló embert faragjon gyermekéből, aki érett felnőtté fog válni, a pedagógusé pedig az, hogy valódi tudást osszon meg tanítványával, amelyre mindig támaszkodhat, amely örökre tudásra szomjassá teszi.

A SZÜLŐ FELADATA, HOGY GYERMEKE ÉRETT ÉS BOLDOG FELNŐTT EMBERRÉ VÁLJON.

A felelős szülők némelyike hamar elfordul ettől a céltól, ehelyett gyermeke különlegessé tételét és pillanatnyi boldogságát tekinti megvalósítandó feladatának. Mivel azt óhajtja, hogy gyereke valamiben különleges legyen, elkezdi a tehetségek, a képességek garmadájából kiválogatni azokat, amikkel szerinte érdemes foglalkoznia, vagy enged gyermekei állandóan változó igényeinek és vágyainak, abban bízva, hogy a pillanatnyi sok-sok boldogságérzet egyszer csak átvált a személyiség boldogságába. Pedig az ő dolga az lenne – azáltal, hogy maga is egész élete során saját személyiségének fejlődésében, testi-lelki egészsége megszerzésében és megtartásában tevékenykedik –, hogy gyermekének is mindebben példát és utat mutasson, támaszt és segítséget nyújtson. A szülői igyekezet eredményességét ugyanis később egyedül az hitelesíti, hogy a gyermekből, fiatalból érett személyiségű felnőtt vált-e.

Ha megkérdeznénk a szülőket, hogy ki akarja boldognak látni gyermekét 10, 20, 50 év múlva, akkor persze mindenki azt válaszolná, hogy ő ezt szeretné. De nem mindenki tudja, hogy szülőként boldogtalanul, nem egész emberként, éretlenül erre kevés esélye van. Ezért minden szülőnek minden eszközt meg kell ragadnia önmaga éretté nevelése ügyében ahhoz, hogy jó eséllyel vághasson bele a gyereknevelésbe. Gyermekével kapcsolatosan is erre kell helyeznie a hangsúlyt. Mindenki mást és mást gondol arról, hogy milyen is az érett felnőtt, ezért érdemes megfontolni mindazt, amit az érettségről Gordon Allport, Abraham Maslow vagy manapság Gordon Neufeld mond, vagy amiről a magyar Berentés Éva könyveiben ír. Mindezek alapján a szülő nevelési feladata továbbra is a legösszetettebb, amit akkor sem helyezhet át az óvodára vagy az iskolára, ha szeretné ennek felelősségét legalább megosztani, vagy ha az oktatási törvények ezt tűzik ki célul, vagy ha az iskolák akár ezt fel is ajánlják neki.

Senki nem azt kérdezi egy problémás viselkedés kapcsán a gyermektől vagy a fiataltól, hogy melyik óvodába vagy iskolába jársz vagy jártál, hanem ezt: Kik a szüleid?

Természetesen a kiteljesedett és boldog élet otthoni mintája nélkül is elérheti valaki a boldog, érett felnőttséget, de jelentősen nagyobb eséllyel vág neki az, akinek megadatott mindezt otthon átélni szüleiben.

A PEDAGÓGUS FELADATA, HOGY DIÁKJA FELISMERJE ÉS AKARJA A TUDÁST FELNŐTT KORÁBAN IS.

A pedagógus munkája még nehezebb, hiszen az évtizedek óta egymást túllicitáló – gyermekekkel és fiatalokkal kapcsolatos – pszichológiai és pedagógiai ideológiák olyan gyors ütemben váltakoznak, ami lekövethetetlen. Sokszor már tanéven belül is változik a pedagógussal szembeni elvárás tartalma. És ezt nem csupán a szakmai felügyelet vagy a pedagógiai messiások teszik, hanem az egyre nagyobb teret szerző szülői munkaközösségek szóvivői, a diákönkormányzatok aktivistái és a kezelhetetlen és önjelölt szülők. Mindezek óriási erővel igyekeznek eltéríteni a pedagógust elsődleges feladatától, hogy valódi tudásra vezesse a rábízottakat. A középiskolai oktatástól a mindenkori kormányzat erőteljesen azt várja, hogy a diákokat felkészítse a munkaerőpiac követelményeire.

A szülők továbbmennek: ők még azt is szeretnék, hogy gyermekük minél jobban jövedelmező munkára legyen alkalmas.

Az elvárásoknak ezen kusza hálózatában az oktatáson kívüli szereplők így kevés részt szánnak a tudásnak. A pedagógusnak kell tehát a tudás újra felértékelését elvégeznie azáltal, hogy az ő tudására sokan felfigyeljenek, és szülők-gyermekek egyaránt részt akarjanak az ő tudásából. Ezek a pedagógusok juttatják el oda a diákot, hogy kész legyen türelmesen és önbizalomvesztés nélkül meghallgatni mindent, hogy képes legyen a hallottakban és olvasottakban szétválasztani az igazat a hamistól, a valódit az irreálistól, a tényeket a fikcióktól. Hasonló módon gondolta Szent-Györgyi Albert is az oktatás lényegét: „Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog.” A mai kor szellemi és érzelmi korlátai viszont sok esetben el akarják téríteni a diákot az alapos tudástól, miközben a pedagógus a tudás szabadságharcosaként próbálja ezt újra és újra visszaszerezni számára.

Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. – mondta Seneca nyomán már sok szülő a gyermekének. De mindannyian tévedtek, mert az igazi tanulás, a tanulás folyamata már maga az élet.

Ma nem minden szülő érti, hogy gyermeke valódi tudás nélkül nem lehet teljes ember, hiába lesz rangja, hiába keres majd sokat. A tudásra rendkívül összetett agyi munka során teszünk szert: van benne információtárolás, rendszerezés, logika, filozófia, ítélőképesség, egységes szemlélet, és még ki tudja mennyi minden. Azért, hogy a diákok minderre képesek legyenek, a szülők lelki egészsége a felelős, amely nem gátolja őket téves előítéletekkel, vad ideológiákkal, alaptalan téveszmékkel. Az a diák, aki ilyen környezetben élhet, olthatatlan vággyal keresi majd a tudás igazi forrásait pedagógusaiban, és még öreg korában is, ahol csak tudja.

Gyermekeinknek mindig jobbat akarunk. Ez generációról generációra így van. Ezért hát szerepüket és feladatukat értő, és abban kitartó szülőkre és pedagógusokra együtt van ma is szükség ahhoz, hogy a jövő társadalma jobb legyen, mint a miénk.

Háló Gyula

 

Fotó: pexels.com

Facebook
Twitter
LinkedIn
WhatsApp