Nem fogom ebben a cikkben megválaszolni ezt a kérdést. Viszont szeretnék valamit elmondani a paradoxonokról.
Sokszor hisszük, hogy jó lenne egyszerű igazságokká tömöríteni az élet bonyolult kérdéseit. Meg is próbálják ezt sokan, akik lépten-nyomon csak rövid bölcsességeket osztanak meg a közösségi médiában. Jók ezek, és gyakran hasznosak, de segítenek, amikor arról hallok, hogy már lélegeztető-gép szükséges a szerettem életben tartásához?
Azt is gondoljuk, hogy akkor segítjük a hit iránt érdeklődő ismerősünk Istenhez való közeledését, vagy a házicsoportunk érdeklődő tagjait, ha a keresztény hit lényegét leegyszerűsítve mondjuk el számukra, logikus érvekkel, vagy meglepő történetekkel, élettapasztalatokkal.
Arra szoktunk törekedni, hogy az evangéliumot „emészthetővé” tegyük beszélgetőtársunk számára.
Miért nem érünk igazán célt ezzel? Habár szándékunk jó, azért nem érjük el, amit szeretnénk, mert barátaink ilyenkor éppen azt az erős alapot nem kapják meg így, ami segíthetne, hogy az élet viharai között bízni tudjanak Krisztusban. Amikor egyszerűsíteni kívánjuk az evangéliumot, éppen ezzel hatástalanítjuk, vagyis megfosztjuk az erejétől. Miközben a felmerülő kérdések megválaszolására törekszünk, hogy minél érthetőbbé tegyük az evangéliumot, nem vesszük figyelembe és nem értjük meg a kérdések létezésének okát.
Sem Jézus, sem Pál nem gondolta, hogy egyszerűsíteni kellene a Szentírást. Mindent megtettek azért, hogy Isten igazságát közelebb hozzák a hallgatók szívéhez, de nem akarták az összetett dolgokat leegyszerűsíteni. Jézus példázatai bizonyos értelemben egyszerűek voltak, de értelmezésük és továbbgondolásuk a hallgatóság feladata maradt.
A legtöbb nehéz kérdést az emberi szenvedés hozza elénk. A szenvedés a Bibliában éppen olyan kényes téma, mint a való életben.
Az Írásban található paradoxonok hatékony segítséget jelentenek a mindennapi élet paradoxonjainak megértéséhez.
Mit tehetünk, hogy ilyen legyen az életünk? Mit kezdjünk életünk feloldhatatlan kérdéseivel? Hogyan beszéljünk ismerőseinknek hitünkről, ha ilyen “foltos” a mi hitünk?
Tudatosítani kell a paradoxont
Lelki fejlődésünk része, hogy megtanuljuk komplexen látni dolgokat, és képessé válunk az így kapott információk feldolgozására. Gyermekként a fekete és a fehér, a jó és a rossz fogalmát kategorikusan értjük. De ahogy felnövünk, a gyermekfilmekből és könyvekből megismert „fénynek” az árnyékos oldalát is meglátjuk. Ez nem feltétlenül azonos a megalkuvással. Sokkal inkább a világban lévő szép és jó töredékességének, mulandóságának a felismeréséről van szó.
Bölcsen cselekszem, ha úgy tekintek a megválaszolatlan kérdésekre, mint amelyek segítenek nekem és a velem kapcsolatban álló embereknek mélyebben, érettebben feldolgozniuk a problémáikat.
Például amikor Jézus csodás gyógyításairól van szó, könnyű Isten hatalmáról és szeretetét látni, de nehéz arra a kérdésre keresni a választ, hogy miért nem tapasztalnak ugyanilyen gyógyulásokat a ma élő keresztények.
Vagy amikor prófétikus kijelentést olvasunk Jézusról, és felismerjük Isten szuverén akaratának tényét, mindjárt felmerül a kényes kérdés, hogy vajon mi a helyzet a szabad akaratunkkal.
Vagy amikor az 1Kor 13-at olvassuk, könnyen tudunk gondolkodni az igaz szeretetről. De ha eközben a korinthusi gyülekezet helyzetébe is belegondolunk, felmerül a kérdés, hogy ezek a hívők miért nem alkalmazták a gyakorlatban a szeretet elveit.
Ahelyett, hogy a paradoxonokat „a szőnyeg alá söpörnénk”, sokkal jobb, ha napvilágra hozzuk őket.
Mózesnek gyilkossá kellett válnia és negyven éven át juhokat terelgetnie, egészen nyolcvanéves koráig. Hisszük, hogy Mózes ekkor is „fent volt a térképen” Isten számára, és hogy mindez része volt Isten vele kapcsolatos tervének. Sốt, úgy látszik, hogy mindennek így kellett történnie, hiszen pont a gyilkosság és annak következményei, a kegyvesztettség, a menekülés, a magány és a szenvedés tette Mózest alkalmassá arra, hogy Isten eszközévé válhasson Izráel megszabadításában.
És miközben mindezt elmondjuk, mégis megmaradunk a szilárd meggyőződésünknél, hogy gyilkolni nem szabad.
Tehát miközben látjuk a szörnyű események és a súlyos bűnök szerepét abban, ugyanakkor látjuk, ahogy Isten munkálkodott, véghezvitte a terveit Mózes életében. Paradoxon.
Olvassuk, hogy Józsefet el kellett hogy adják a testvérei, és bár szörnyű dolgot tettek, ez Isten terve volt a családdal, hogy később túléljék a hatalmas szárazságot, és Egyiptomba kerüljön a család. Ettől függetlenül tudjuk, hogy a testvérgyilkosság vagy egy testvér eladása bűncselekmény.
Jákób ifjúkori tettei, csalásai, az áldás megszerzésére tett vállalhatatlan kísérletei mind a részét képezték annak az isteni tervnek, amely végül Izráellé tette őt.
Mégsem gondoljuk, hogy lopni, csalni, hazudni jó dolog lenne.
Dávid aljas és mocskos bűnei melyek során a paráznaság, a hazugság és a gyilkosság legsötétebb kotyvalékát sikerült összehordania egyetlen történetben – végül is az 51. zsoltárban nyertek értelmet. Így Dávid mocskos bűneiből származó bűnbánati imája immár több évezrede tanítja és neveli az Úrban bízók sokaságát. Látjuk, hogy Dávid mindezekkel együtt is Isten szíve szerint való király volt.
Mózes, József, Jákób, Dávid és a többi bibliai személy úgy tűnik, mind nagyobb mélységet, teljesebb hitelességet és erősebb Istennel való kapcsolatot tapasztalnak, életük ellentmondásai ellenére. Azért lehet így, mert tudtak mégis továbbmenni, és a végső irány, ami felé haladtak, Isten maga volt.
Fel kell vállalnunk a paradoxonnal való küzdelmeinket
Isten küldöttei nyíltan beszéltek az őket ért nehézségekről, fájdalmakról. Krisztus azt mondta a tanítványoknak, hogy szomorúságot érez lelkében egészen a halálig. Pál pedig leírta, hogy mennyi kínt okoztak neki a hamis atyafiak, és az evangéliumért sokat kellett szenvednie. Az apostol beszélt a megválaszolatlan imádság fájdalmáról is.
Nemrég elolvastam Philip Yancey Csalódás Istenben című könyvét. Az író a legtöbbet az emberi szenvedés kérdésével foglalkozik ebben a könyvben. Az egész Szentírásban vizsgálja a kérdést, de a legtöbbet Jób könyvével foglalkozik. A könyv második harmadánál járva az az izgalom járt át, hogy vajon ad-e valamilyen velős választ a szenvedés nagy kérdésére ez a kiváló szerző. A könyv végére érve azt kellett látnom, hogy nem. De nem voltam emiatt csalódott. Megértettem, hogy akkor lett volna okom az lenni, ha választ ad rá. Nem lehet. Meg kell hagyni a paradoxon feloldását Istennek.
Legyünk becsületesek annak megvallásakor, hogy mennyit szenvedtünk a hitünkért, és mit tanultunk abból, amin keresztülmentünk.
Ha tudunk bízni Istenben annak ellenére, hogy nem vette el az életünkből a nehézségeket, akkor ennek a hogyanja érdekelni fogja az embereket.
Az Istennel való közösségünk őszinte megvallása nem eltaszítja az igazi érdeklődőt, hanem kíváncsivá teszi.
Időt kell biztosítanunk a paradoxon feldolgozására
De vajon hogyan lehetséges egy adott bibliai téma összetettségének feltárása egy vagy több rövid beszélgetés alatt?
Ha komoly az érdeklődés, érdemes alaposabban utánajárni, elgondolkozni az adott kérdésről. Ez segít nekem is, és segíthet a társamnak is. Ha mindkét beszélgetőtárs hajlandó végezni egy kis előtanulmányt, mélyebb lesz a diskurzus.
De nem kell félnünk attól, hogy maradnak megválaszolatlan kérdések a végén. Nem kell mindenáron „elvarrni a szálakat”, és mindenre kielégítő magyarázatot adnunk. Valójában az „elvarratlan szálak” még inkább arra fogják ösztönözni a társunkat, hogy tovább beszélgessenek a témáról.
—
Ha hiszünk Istenben és megváltási tervében, a paradoxonban élés kihívásainak feldolgozása, az út végigjárása és az ideiglenes megoldások megvárása nehéz lehet. Hitünk és Istennel való bensőséges kapcsolatunk mégis e feszültségek átélésével és a velük való megküzdés által növekszik igazán.
Fotók: unsplash.com
