Szépkor. Az egyház és az idősek – 4. rész

Elolvasási idő: 4 perc
Elolvasási idő: 4 perc
Az idősebb testvérek és a hitelődök élete, Krisztus követése járható utat mutat fel. Sem az életünk során elsajátított problémamegoldó módszereink, sem tudományunk nem tud mit kezdeni a halállal.

De Jézus Krisztus igen. Így a fókusz átállítása „az objektív tapasztalatokon alapuló hiány ellenére mégis a deprivált élethelyzet uralomra jutása helyett megmaradni (vagy visszatalálni), az üdvös cél megtartásában Jézus eligazító példája segít”.[1]

Az időskor az élet útjának zsákutcája. Aki belekeveredik, a szűkülő falak közt nem tud megfordulni, tolatni a tömegben, csak egyre gyorsulva sodródni az eseményekkel.

Ezen a szemből feltartóztathatatlanul közelítő falon ütött átjárót Jézus Krisztus feltámadása, folytatást, kilátást, fellélegzést adva, Útként utat mutatva.

Ennek hirdetését bízta ránk továbbhaladva ezen az úton a menny felé indultában. „Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked”[2] – tanította, ezzel kiterjesztve az örömhír hirdetésének feladatát az utolsó életkorszakra is. Az egyház ennek a küldetésnek letéteményese. Mit tehetünk ezen a szinten az idősek elérésére?

Nagyszerű, szívet melengető látni egyházunk fiatalokért végzett szolgálatát. A szervezett központi alkalmakat, a gyülekezeteknek biztosított erőforrásokat, programokat, lehetőségeket, a helyi kezdeményezések sokszínűségét. Ennek mintájára meg lehetne-e valósítani valami hasonlót az idős korosztály számára? Akár országosan szervezett idősek hetével vagy evangelizációs sorozattal?

Az idősek korábbi szociális kapcsolatai munkatársakkal, osztálytársakkal, szomszédokkal, korábban gyülekezetbe járókkal a közösségi média segítségével feltámaszthatók, speciális életvezetési kurzusokkal, rehabilitációs, sport- és számítástechnikai felhasználói ismeretek stb. felkínálásával kapcsolat alakítható ki a gyülekezetek és/vagy egy központi szolgáltatás értékalapú üzenetével. Horribile dictu akár Tahi tábor vagy országos, illetve körzeti táborok szervezhetőek popkoncert helyett balneoterápiás programmal. A gyülekezeteinkben magukat nyugdíjazó szolgálattevőink közül vajon visszaállnának-e ebbe a munkába, ha választanánk mögéjük „hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel”?

Megteendő gyakorlati lépéseinket azonban a realitásoknak kell meghatározniuk.

Ágy mellett szerzett, valós tapasztalatainknak kell lenniük a kiindulópontunknak. Olyan praktikus, gyakorlati lépésekkel lenne szükséges kezdenünk, mint az alapszintű számítógépes felhasználói ismeretek átadása azon időseknek, akik vágynak erre, akiket vonz például a közösségi média nyújtotta szocializáció lehetősége.

Aki már erre nem képes, nem vágyik, annak olyan programok felkínálása, amelyek egyetlen gombnyomásra felolvassák számára a vágyott könyvet, újságot, lejátsszák az egyházi élete során megkedvelt zenéket, korábban hallott emlékezetes prédikációkat. Ezek összegyűjtésével, frissítésével egy olyan pozitív értelemben vett „médiabuborék” hozható létre, ami biztonságosan nyit teret és enged utat a fel-feltámadó érdeklődésnek. Az online istentiszteletekkel is csökkenthető generációs szakadék további csökkentése feltétlenül feladatnak tűnik.

A magány érzésének csökkentése mellett a mentális képességek és az önellátás maximális ideig való fenntartásának is legalapvetőbb eszköze a testmozgás. Ennek minden formája hasznos és napi rendszerességgel szükséges. A szakemberek és eszközök biztosítása elengedhetetlen, hiszen a gondozók terheltségét is csökkenteni lehet ezzel. Az időskorral kapcsolatos kutatások a korábban tanítottakkal ellentétben azt igazolták, hogy nemcsak szinten tartás érhető el, de még bizonyos fokú fejlődés is lehetséges. Rengeteget jelent a már csíráiban meglévő kommunikáció. Éppúgy a vezetők, a munkatársak, mint az intézmények lakói és családjaik vagy gyülekezeteink között.

Összegzés

Korunk posztmodern, posztkeresztény nyugati társadalmának jelenlegi elzárkózása ellenére szembe kell néznie az egyre nagyobb tömeget képviselő idősek ellátásával, felkarolásával. A jelenlegi – jellemzően – szegregáció helyett a reintegrálás lehet csak megoldás. Keresztényként egyházi és egyéni szinten is kivételes helyzetben vagyunk: míg a világ csupán az együttérzésével közeledhet e csoport felé, amelynek mindannyian tagjai leszünk vagy már vagyunk, addig nekünk olyan információ van a birtokunkban, ami alapjaiban változtathatja meg e kor megélését. Mi tudjuk, hogy Mesterünk legyőzte a halált, elsőként feltámadott a halálból, és akkori elődeink sok százan szemtanúként, mi pedig egyéni életünk megtapasztalásai folytán bizonyíthatjuk ennek tény voltát, sőt Isten kegyelméből mindenki számára elérhetőségét. Van mit mondanunk. Van jó hírünk.

 

[1] Urbán Gedeon: Biblikapedagógia. BTA hallgatói jegyzet, 2018. 28. o.

[2] Máté 20,14.

 

Fotó: unsplash.com

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp