Valóban szűk esztendőnk volt talán egzisztenciálisan és mentálisan is. Szűken mérték az anyagi forrásokat, volt, akinél teljesen el is apadtak. Híján voltunk a személyes kontaktusnak, új helyzetekkel, kihívásokkal és talán a halállal is szembe kellett néznünk. Küszködtünk az élet számos területén, hogy jól osszuk be az időnket, elővigyázatosak legyünk, óvjuk a családtagjainkat, tompítsuk a konfliktusokat.
Az jutott eszembe, hogy a Biblia lapjairól is fel tudunk idézni hasonló helyzetet:
éhínség van szerte a világon, az emberek kétségbeesnek, mert a szokásos túlélési stratégiák nem működnek.
Újakat kell kitalálni, vándorolni kell, vagy meghalnak. Akkoriban köszöntött be a hét szűk esztendő, amit Isten megjövendölt Józsefnek, és a szorongattatott helyzetben még inkább kiéleződtek a családi konfliktusok is. Isten terve azonban itt nem ért véget, mert csodás módon tudta felhasználni ezt az időt arra, hogy József megbéküljön a családjával, és tovább foroghasson a zsidó nép történelme.
Az én életemben mire tudta hát felhasználni az Úr ezt az időszakot, melynek egyelőre még nem látjuk a végét?
2020 hozta el nekem, hogy több emberi kapcsolatomat is átgondoljam, és rendet tegyek a fejemben és a szívemben a határaimat illetően. Vagy ahogy a zsoltáros mondja: „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!” (Zsoltárok 139,23–24)
Hajlamos vagyok rá ugyanis, hogy csak sodródjak a történésekkel, alkalmazkodjak a körülöttem lévőkhöz, és elrejtsem a valódi gondolataimat. Pál Ferenc azt mondja egyik könyvében, hogy az alkalmazkodás alapvetően hasznos tulajdonság az életben, de ha akkor is alkalmazkodunk, amikor ki kéne állni magunkért, akkor már inkább az önvédelem egyik formájává válik.
Felnőttként ez a fajta gyermeki magatartás megakadályozhatja, hogy szabad, kreatív és egészséges módon létezzünk a kapcsolatainkban, és meghúzva a határainkat megvédjük magunkat.
Fontos, hogy ne azon az áron tartsuk fent a kapcsolatainkat, hogy önmagunkat elutasítjuk, háttérbe helyezzük, önmagunktól szinte távolságot tartva, csak hogy mindenki elégedett legyen!
Rá kellett jönnöm, hogy ez nem működik, sem a házasságban, sem egyéb családi-baráti viszonyokban. Mert végül senki sem lesz elégedett, csak csalódott. Az Úr adott időt arra, hogy ezt felismerjem, és akkor, amikor nem lehetett személyesen találkozni egymással, mégis az emberi kapcsolataimról tanított!
Ennek nyomán tudtam a férjemmel újraértelmezni a házasságomat, beszélgetni anyukámmal régóta ki nem mondott dolgokról, és lezárni olyan baráti kapcsolatot, ami mérgező volt számomra.
Mindezek azt gondolom, nehéz lépések, de mint említettem, senkinek nem volt könnyű éve, mégsem törölném ki az életemből!
Az Úr pedig adott bőven ajándékokat is! Új barátságokat, vagy a meglévők megerősítését, hiszen ha kibírtuk a karantént, és voltunk elég kreatívak ahhoz, hogy a megváltozott helyzetben is megtaláljuk egymáshoz az utat, akkor ütésálló kapcsolatunk lett (milyen jót lehet a kerítésen át is nevetni, vagy online társasjátékozni, vagy Zoomon keresztül imádkozni a másikért). Ezt tapasztaltam meg a házi csoportunkkal is!
Mivel nem tarthattunk személyes alkalmakat, így az online térben találkoztunk, én leginkább a társaság női tagjaival.
Jó volt átélni, hogy mennyit jelent egy többgyermekes anyukának, ha néhány percre csak rá irányul a figyelem, mely a személyes alkalmak alatt nem mindig adatik meg. Igazán mély beszélgetések, egymás erősítése zajlott a pletykálkodás és negatív híreken való rágódás helyett. Bátorítsuk egymást, hiszen annyi minden le tud húzni a mindennapokban!
Isten bűnlátást adott abban is, hogy mennyire pazarlóan élem az életemet! A karantén ideje alatt nem tudhattuk biztosan, hogy lesz-e elég a mindennapi ételből vagy akár a tisztálkodási szerekből, így talán még azt is átgondoltuk, hogy hány kocka WC-papírt használunk el… Ugyanilyen nagy kérdés, hogy mire pazarlom az időmet. Nincs végtelen számú lehetőségünk!
Addig öleljük meg a másikat, amíg lehet, és addig olvassuk a Bibliát, amíg ott van a kezünk ügyében!
Most éljük meg a pillanatokat a társunkkal, gyermekünkkel, családtagjainkkal, és ne mindig a következő időszakot várjuk! Isten többször indította a szívemet, hogy olyan embereknek írjak üzenetet, akikkel régóta nem beszéltem. Sosem szabad elnyomni magunkban ezeket az intuíciókat, mert hiszem, hogy az Úr készíti elő a pillanatokat és az alkalmas időt, ami most van!
Végül hadd zárjam azzal a nagyszerű lehetőséggel, ami szintén ebben az évben talált meg. Hiszen belekezdhettem a cikkírásba, mely szintén nagy lépést jelentett az én introvertált személyiségtípusomnak. Isten elültette a magot a fejemben az írással kapcsolatban, és adott hozzá tápláló esőt, napfényt és jó talajt, hogy növekedhessen. Reményeim szerint ez mások hasznára is válik, amikor szavakba öntöm a gondolataimat!
Egyszóval Istené a dicsőség a 2020-as évért! Én várom a folytatást!
Forrás: Pál Ferenc: Ami igazán számít. Hogyan bánjunk jól magunkkal és másokkal? Kulcslyuk Kiadó Kft. (2019).
