Micsoda út volt! Sokféle tanulság van ilyenkor az ember fejében ezzel kapcsolatban.
Az biztos, hogy a gyülekezetplántálás nem „romantikus missziós kaland”.
Olyan terep, ahol gyorsan kiderül, mennyire erős az identitásod, az elhívásod, a kitartásod, a hitvallásod és a karaktered. Mivel gyülekezetünk három gyülekezetplántálásban van benne, és azzal, hogy most Dunakeszin hivatalosan is megalakult a gyülekezet, gondoltam, időszerű a magam számára is összeszedni a tanulságokat. Ezek ilyen tömör, az út során gyűjtött tanulságok. Hátha neked is hasznos!
1. A vezető a küldetésbe hív embereket
A plántálásban a csapatod nem a „kedves emberek” klubja. Olyanokat hívj, akiknek a szíve egy irányba dobog: az evangélium terjedésért. Ha valaki nem a küldetést szereti, hanem a pozíciót, egy idő után bajban lesz. Nagyon különleges volt felfedezni, hogy Isten lassan, de biztosan minden alapító tag szívébe elhelyezte ennek a gyülekezetnek a gondolatát.
2. A jó ritmus fontosabb, mint a jó stratégia
A plántálás nem sprint. Futóként ezt különösen is fontosnak tartom kimondani. Sok vezető ott bukik el, ahogyan láttam, hogy „ötletekbe szerelmes, nem folyamatokba”. A rendszeres Istennel töltött idő, a stabil szolgálati ritmus, a következetes kommunikáció és a lelki fegyelem többet ér, mint bármilyen „innovatív” módszer.
3. A konfliktus nem baj – az elhúzott konfliktus halál
A plántálásban lesz súrlódás. Pláne az elején! Ez természetes. Az viszont halálos, amikor a vezető nem mer beszélni, nem mer konfrontálni, vagy elnézi a romboló viselkedést csak azért, mert „kevés az ember”. Az őszinte, gyors, szeretetteljes, de egyértelmű és konstruktív konfrontáció életet ment.
4. A vezetőnek egyszerre kell pásztornak és stratégának lennie
A pásztor szeret és gondoz. A stratéga tervez, cselekszik, dönt és felvállalja a következményeket. A kettő együtt ad stabil irányt. Ha csak pásztor vagy, akkor kedves leszel, de nem lesz előrehaladás. Ha csak stratéga vagy, akkor lesz előrehaladás, de nem lesz, aki kibírja veled az utat. Mindkettő kell – egyszerre.
5. A növekedés nem gyors, de az a jó, ha látható
Sokan türelmetlenek. A plántálás nem „robban” – növekszik. Lassan, de biztosan. A növekedésnek mindig van jele: elmélyülő hit, tisztázott szerepek, felelősséget vállaló emberek, új megtérők, érettebb beszélgetések, jobb döntések. Ha ezeket látod, jó irányban haladsz. Ha egyik sem jelenik meg, akkor a problémát magadon kezdd keresni – ne a tagokon!
6. A vízió akkor működik, ha rendszeresen kimondod
A plántáló vezető víziója addig létezik, amíg kimondja. Az emberek folyamatosan felejtenek. Ez nem bántás: ez emberi természetünk része. A vezető feladata, hogy százszor is elmondja ugyanazt, míg belsővé nem válik. Aki ritkán kommunikál, az láthatatlanná válik. A vízió elszivárog.
7. A szolgálat megosztása nem luxus – túlélési stratégia
Nem tudsz mindent te csinálni. Nem is szabad. A gyülekezet akkor nő, amikor mások is szolgálni kezdenek. A vezető felelőssége megtalálni a helyeket, ahol mások kibontakozhatnak. Ha mindent te fogsz, az nem áldozatkészség – hanem kontroll. A küldetés itt is „felkészíteni a szenteket a szolgálat végzésére”.
8. A plántálás nem „projekt” – hanem hűség kérdése
A végén egyetlen kérdés marad: hűséges voltál? Nem azt fogják mérni, mennyire volt „nagy” a gyülekezet, hanem hogy stabil alapra épült-e. A hűség tartja egyben a vezetőt, a családot, a csapatot és a küldetést.
A gyülekezetplántálás kemény, de rendkívül tanulságos vezetői út. Sokat formált Isten az út során. Végtelenül hálás vagyok neki. Nagyszerű embereket ismerhettem meg a plántálás során, amit megint csak kiváltságnak élek meg.
Az nem kérdés, hogy nehéz – az a kérdés, hogy megéri-e.
És ha Krisztusért teszed, a válasz mindig igen.
