Hivatás, elhívás

Elolvasási idő: 6 perc
Elolvasási idő: 6 perc
– avagy példák arra nézve, hogy hogyan lehet másokért élni itt és most, egyházunk keretei között, a szociális munkában.

Még 1989-ben, amikor a hitre jutás útján a végső lépéseket tettem meg, egy jó barátom kezembe adta Elizabeth Elliot könyvét, amely A Mindenható árnyékában – Győztesen a gyöngykapun át[1] címet viseli. Ebben a műben a szerző a vértanúhalált halt férje, Jim életét és misszióját ismerteti. Az aukák között misszionáló fiatalember kedvenc mondása – és élete mottója – ez volt:

„Nem bolond az, aki odaadja, amit úgysem tarthat meg, hogy megnyerje azt, amit nem veszíthet el.”[2]

Jim Elliot ezt a gondolatot Jézus Krisztus szavaira alapozva fogalmazta meg: Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt.” (Lukács 9,24)

Felkavart akkor engem ezt a gondolat: másokért élni! Komolyan erre hívja az embert Krisztus? Ki lehet képes erre? És egyáltalán hogyan lehet ezt megvalósítani? Meg kell halnunk másokért? Vagy élnünk lehet, kell másokért?

Az eltelt évtizedekben szépséges példákat láttam ezen a területen. Lelkipásztorok, gyülekezeti tagok, misszionáriusok – akik készek voltak élni Krisztusért. A külmissziós megbízatásaim alatt olyanokat is megismertem, akik meghalni is készek voltak Urunkért és az ő országáért.

Ugyanakkor megláttam és megértettem azt is, hogy nemcsak a direkt misszió által lehetséges a másokért élt élet, hanem a mindennapok egyszerű tevékenységei által is.

Számos munkakörben – hivatásban – dolgozó ember teszi ezt. Gyakran emlegetjük a pedagógusokat, tűzoltókat és másokat ebben a kontextusban,

mert nekik nem munkájuk, munkakörük van, hanem hivatásuk.

Az elmúlt közel tíz évben sokat forgolódtam evangelizációs, tanítványnevelő és lelkigondozói szolgálatomból adódóan a szociális területen dolgozók között. Az ország számos szociális intézményébe járok rendszeresen munkatársaimmal, így nemcsak az ezekben dolgozók személyes életét ismerhettem meg, hanem munkakörnyezetüket, a hivatásukból adódó napi feladataik komplexitását, kihívásaikat és örömeiket is. A terepen, ahol ők nap mint nap léteznek.

A Magyarországi Baptista Egyház Szociális Módszertani Központja[3] szervezésében évek óta zajlik a Baptista Házban Dolgozom nevet viselő program. Isten kegyelméből és a vezetők felkéréséből számos ilyen belső képzést vezethettem az ország több pontján. Az egyházunk égisze alatt működő szociális fenntartók intézményeiből[4] jönnek vezetők és munkatársak, hogy három nap alatt számos kérdésről tanuljanak, és hogy ezeket interaktív gyakorlatok, műhelymunkák, csoportos beszélgetések formájában mélységében is feldolgozzák segítségünkkel.

Szociális munkások, gyermekvédelmi szakemberek, nevelőszülők, gyermekotthon- és házvezetők, gondozók, ápolók, a házi segítségnyújtásban munkálkodók, idős-, fogyatékos-, szenvedélybeteg-ellátásban dolgozók érkeznek ezekre az elvonulásokra. A személyes megismerkedés után témáink között szerepel a Biblia, hitünk és egyházunk bemutatása, a résztvevők intézményeinek és munkájának áttekintése, etikai és más területről érkező kihívásaik átbeszélése, az evangélium ismertetése.

A személyes fejlődést, a csapatban történt munkálkodást és a kellemes környezetben történő feltöltődést biztosító szakmai személyiségfejlesztő foglalkozások során gyakran halljuk, hogy milyen hálásak ezért a lehetőségért a résztvevők. Mégis, időről időre megszólal egyikük-másikuk: „Hiányoznak a gondozottjaim!” Van aki konkrétabban fogalmaz: „Zsuzsa néninek szüksége lenne rám ma is. Ugyan van helyettesítésem, de jó lenne, ha én lehetnék mellette ma is…” Még ilyet is hallottam: „Jani bácsi az örökös zsörtölődő. Mindig morgolódik. Mégis annyira szeretem. Senkije sincsen rajtam kívül. Jó lesz holnap újra látni őt, és egy kicsit ismét elviselhetőbbé tenni életének nehéz napjait.”

Egyházunk mára igencsak kiterjedt és összetetté vált szociális munkájában természetesen nem csak gyakorló hitvalló emberek dolgoznak. Széles skálán lehet elhelyezni őket a hitet illetően: egyházhoz és gyülekezethez nem tartozók, lelki értelemben nyitottak, keresők, közeledők, vallásosak (különféle egyházakból), gyakorló Krisztus-követők, és hitvalló keresztségben részesültek, baptista gyülekezeti tagok is. Ettől függetlenül a legtöbbjüknél azt látom, hogy majdnem mindannyian hivatásként élik meg munkájukat.

A magyar hivatás szavunk a latin vocatió-ból jön, ami azt jelenti: elhívás, elhivatottság.

Ma akkor szoktunk arról beszélni, hogy valakinek hivatása van, ha az illető úgy végzi munkáját, hogy teljesen odaszánja rá az életét. Személyes küldetéseként éli azt meg. A kifejezés alapja a Szentírásban gyökerezik: valaki – pontosabban Valaki – elhívott erre a munkára, szolgálatra. Valaki, aki ismer. Valaki, aki tudja, hogy képes lehetek erre a feladatra – hiszen Ő tette erre alkalmassá. Az Alkotóm.

A magyar szakma kifejezésünk latin alapja (professio) is a hitalapú munkavégzés gondolatához vezet el bennünket, hiszen ezt jelenti: nyilvános megvallás, hitvallás. A szerzetesek fogalmát jelölte eredetileg ez a fogalom.

Áldottnak érzem magam, hogy számos életpéldát láthatok a szociális intézményeinkben dolgozók között arra nézve, hogy lehet és érdemes másokért élni. Lehet odaszántan nehéz, és a társadalomban nem nagyon megbecsült munkát végezni – úgy a hétköznapokon, mint ünnepeken. Hogy megtalálható életünk elhívása – nemcsak a „direkt” keresztény missziói munkában, hanem a rászorulók gondozásában, ellátásában, gyermekek nevelésében, idősek ápolásában.

Hitvalló keresztényeknél tudatosan, másoknál pontosan nem is érthetően, megmagyarázhatatlan módon, de megvalósul az ige:

„…Isten adta a szívükbe, hogy az ő szándékát végrehajtsák…” (Jelenések 17,17)[5]

Az ember életének célja a teremtő Isten szolgálata. Az őérte való élet. Ez itt és most azáltal (is) lehetséges, hogy másokért élünk. A Zsuzsa nénikért és János bácsikért.

Krisztus mondja: „Bizony mondom nektek, amennyiben megcselekedtétek ezt akár csak eggyel is az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg.” (Máté 25,40)

Dr. Steiner József

[1] Elizabeth Elliot: A Mindenható árnyékában – Győztesen a gyöngykapun át (Budapest: Evangéliumi K., 1994).

[2] Uo.,12. o.

[3] https://www.szocialismodszertan.hu.

[4] https://www.szocialismodszertan.hu/intezmenyek-szolgaltatasok/szolgaltatoi-cimlista/.

[5] Megjegyzés: ez az ige éppen arról szól, hogy Isten beszédeinek beteljesedése érdekében még a rossz dolgokat cselekvők is ilyen vezettetéstől indítva cselekszenek. Ugyanakkor a Szentírás átfogó üzenete a Teremtő akarata szerint élő és szolgáló emberek végső motivációjának is ezt tartja.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp