Érdeklődve néztem a megosztott posztokat, olvastam a növekedésről beszámoló sorokat. Óhatatlanul is megfordult a fejemben, vajon hogy kell ezt csinálni manapság, hogy alakul ki egy gyülekezet? Erről kérdezem Birkás-Ferreira Zsófiát és Szűcs Arnoldot, akik a kezdetektől segítették az Élő Remény Baptista Gyülekezet plántálását Dunakeszin, ahol ez év április végén hivatalosan is megalakulhatott az Élő Remény Baptista Gyülekezet Dunakeszi.
– Mindketten részei vagytok a gyülekezet motorjának, továbbá Arnold dicsőítésvezető, Zsófi, te a gyülekezet bibliakör-vezetője vagy, és nem mellesleg a BTESZ hitéleti igazgatóhelyettese, bár úgy tudom, ez a pozíció nem függ össze a plántálással, hiszen amikor a szívedben megfogalmazódott az igény arra, hogy a lakóhelyeden legyen egy gyülekezet, akkor még nem is ismerted a jelenlegi vezetődet, Bacsó Benjámint, aki most a gyülekezetetek lelkipásztora is.
Zsófi: Igen, ez így van. Több mint három évvel ezelőtt költöztünk Dunakeszire, eredetileg nem is errefelé szerettünk volna lakni, de Istennek már akkor megvolt a terve, mert a költözés után néhány hónap múlva úgy éreztük, hogy szeretnénk itt a lakóhelyünkön egy gyülekezeti közösséget. A férjem és én beszélgettünk erről a vágyunkról több barátunkkal, egyikük pedig tudta, hogy a veresegyházi Élő Remény Gyülekezet pont itt, Dunakeszin szeretne plántálni egy új közösséget. Így fonódtak össze a szálak, így ismertem meg Benjámint, aki most már mindkét gyülekezet pásztora.
– Innentől fogva ment minden, mint a karikacsapás? Jöttek a megtérők, minden az elképzeléseiteknek megfelelően alakult?
Zs: Nem egészen. Máshogy történtek a dolgok, mint előzetesen gondoltuk. Rá kellett jönnünk, hogy jobb, ha elengedjük a dolgokat az 1Korinthus 3,6–15 ige alapján: „Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést Isten adta. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.” Tehát nem ragaszkodtunk a nagy elképzeléseinkhez, hanem fogadtuk, ahogy történt: jelenleg inkább más gyülekezetekből csatlakoznak hozzánk, mintsem a világból. Dunakeszin egy élő hitű, fiatalos és Istenre mutató közösséget szeretnénk formálni, akik a Biblia tanítását helyezik előtérbe, és alapvetően missziós célunk van, ezt a látást kaptuk Istentől.
– Arnold, ti hogy csatlakoztatok magához a plántáláshoz?
Arnold: Én gyerekkorom óta Dunakeszin élek, eddig a családommal az Újpesti Baptista Gyülekezetbe jártunk, de régóta szerettünk volna mi is helyben gyülekezethez tartozni, és mivel nem volt, úgy gondoltuk, vágjunk bele a feladatba a többiekkel. Ismerősön keresztül hallottuk, hogy plántálásra készülnek a veresi gyülekezetből. Én zenével is foglalkozom, így én vezetem a dicsőítésben a gyülekezetet, jelenleg egy szál gitárral. Időnként nehéz helytállni a plántálásban, hiszen itt semmi sem működik „magától”, mint egy nagy gyülekezetben, ahol az ember megteheti, hogy csak beül a padba, és hátradől, mert sok a szolgáló testvér, tulajdonképpen itt padok sincsenek, hanem körben ülünk székeken, és olykor beszélgetős egy-egy alkalom. A kihívások ellenére örülök, mert többször bebizonyosodott már, hogy Isten itt akar látni, ebben a szolgálatban.
– Létezik manapság recept arra, hogyan fogjunk neki, ha új gyülekezeti közösséget szeretnénk, vagy ez mindig sajátos? Mennyiben kell ezt máshogy csinálni ma, mint régebben, mit gondoltok?
Zs: Éppen nemrégiben készítettem egy kutatást a magyarországi baptista gyülekezetplántálások körében, és abban is azt látom, amit én is tapasztaltam, hogy a recept valójában az Isten vezetésére való hagyatkozás. Sehol sem volt két egyforma metódus, az ő terve tökéletes, és ő tudja az igényeket, ő ismeri azt, hogy melyik településen kell indítani és mikor missziót, azt is, hogy hogyan. A recept annyi, hogy ha érezzük a hívást egy településsel kapcsolatban, akkor el kell indulni, figyelni kell az ott élőket, megismerni, milyen igényeik, szükségeik vannak, hogy ahhoz tudjunk kapcsolódni. Itt például sok a kisgyerekes család, az egész településszerkezetet szándékosan ennek megfelelően is alakítják ki, mi is ezen a ponton próbáltunk belépni: ismerkedni, beszélgetni a játszótéren, először a gyereknevelésről, aztán arról is, hogy „vasárnaponként gyülekezetbe járunk, és szívesen látunk titeket is a családoddal”.
Nagyon nagy szükség van arra, hogy közösséghez tartozzanak az emberek, ne érezzék, hogy egyedül vannak a problémáikkal, így több olyan eseményt szerveztünk számukra, amelyek konkrét segítséget nyújtanak nekik, például a gyereknevelés kérdésében ismeretterjesztő előadás-sorozatot (Szülői Fórum).
A: Ma ugyanúgy emberek kapcsolódnak, mint régen, közös céllal és vággyal gyűlnek össze. Szeretnének egymás támaszai lenni, megérteni Istent, tehát végső soron ugyanazzal a szeretettel kellett ezer éve is meg most is gyülekezetet alapítani, ugyanazzal a motivációval. Az eszközök és lehetőségek sokat változtak, szóval van is recept meg nincs is. Természetesen most az online jelenlét is nagyon fontos egy gyülekezetnél is.
– Milyen feltételeknek kellett teljesülniük ahhoz, hogy hivatalosan is gyülekezet legyetek? Mik a következő lépések, tervek?
Zs: A tízfős taglétszámot kellett elérni. Most a látogatókkal együtt többnyire húszan vagyunk felnőttek, és hét-tíz gyerek szokott részt venni még az alkalmakon. Egy tízfős csapat már elég teherbíró lehet ahhoz, hogy egy gyülekezet ügyeit elhordozza.
Ovis hittant már tartunk, szeretnénk szeptemberben elindítani a helyi iskolákban is a hitre nevelést. Szervezünk egy nagyobb eseményt is a közeljövőben, ahol bemutatkozhatunk a településvezetésnek és a többi felekezetnek is mint baptista gyülekezet. Továbbra is figyelünk az András-listánkra, ami azt jelenti, hogy a hozzánk közel állókat hívogatjuk, ahogy András is tette, elsőként a testvérét, Pétert hívta, mikor megtalálta a Messiást.
Kiemelt kép: Dunakeszi Élő Remény – közös kirándulás 2025-ben
