Természetesen ma már hűlt helyét találjuk ennek az intézménynek, és nagyon sokáig apró információmorzsák kerültek csak elő az árvaház történetével kapcsolatban.
Lehet, csak azért, mert nem nagyon volt olyan ember, akit ez érdekelt volna, vagy csak egyszerűen korlátozottak voltak ehhez az eszközök. Azt nem mondhatnám, hogy engem nem érdekelt, de én is úgy éreztem, hogy folyton falakba ütközöm ezzel a témával kapcsolatban. Nincs elég ismeretem, hogyan és mit írjak így róla? Pedig nagyon szerettem volna, mert nagyon megérintett.
Mint minden ebben az életben, rajta van egy mennyei idővonalon, és amíg nem kell annak a pontnak eljönnie az idősíkunkban, addig úgysem jön el.
Akik írással foglalkoznak tudják, hogy egy történet vagy jön vagy nem. Most úgy érzem, hogy ki kell írnom magamból, noha most sem látok teljesen tisztán. Talán akad majd, aki továbbgördíti ezt a szálat, amiben – bevallom – kicsit reménykedem is. Ez a történet tehát egy régi, elfeledett történet. Vagyis ha az idősíkot veszem újra példának, akkor inkább azt mondanám, hogy most jött el az ideje, hogy újra felkerüljön rá.
Szilágyi Mária (Mary Selody) 1907. április 26-án született. Szülei Amerikába kivándorolt magyarok voltak, akik lehetséges, hogy a mai Kárpátalja területéről származtak. Sajnos erről bővebb információnk nincs, de egy amerikai forrás orosz felmenőket is tulajdonít neki.
Az ő története az első világháború utáni időszakban kezdődik, amikor Európa szenved a háború okozta súlyos gazdasági válságtól. Szilágyi Mária 1935-ben egy kárpátaljai kis hegyi faluban, amely ekkor Csehszlovákiához tartozott, árvaházat alapít. Ezt a falut Alsóneresznicének, mai nevén Nyéresházának hívják. A falu ma a técsői járásban található, főleg ruszin lakta vidék. Nem volt ez másként akkoriban sem, amikor Mária azt a látást kapta az Úrtól, hogy segítsen a háború miatt árván maradt gyerekeken, és hozzon létre számukra egy menhelyet. Hogy mi késztet arra egy fiatal nőt, hogy életét a világtól távol, a hegyekben, egyszerű, de tiszta lelkű ruszin falusi emberek között élje le, azt nem tudjuk, de azt sejthetjük, hogy ez az ötlet nem a sajátja volt. Isten hívásának engedelmeskedve tette és lett áldássá sok-sok gyermek számára.
Noha gazdag amerikai családból származott, mindent elhagyott, amit egy ilyen háttér csak nyújthatott volna neki. Olyan emberek között élt, akik sem írni, sem olvasni nem tudtak. Szerette őket és azok gyermekeit, az elhagyottakat, az árvákat. Az emberek annyira ragaszkodtak hozzá, hogy minden lépését követték, csak hogy a hangját hallhassák. A gyerekek körülrajongták, annyira szerették, de volt is miért. Amikor a legfáradtabb is volt a sok munka, teendői közepette, akkor is vette a fáradságot, hogy beszélgessen azzal a gyermekkel vagy munkással, akinek éppen kérdése volt hozzá. Mária testileg és lelkileg is szép volt, s aki csak találkozott vele, megszerette és nem vonhatta ki magát a szellemi tekintélye alól. Ez a tekintély nem volt erőszakos, hanem inkább szelíden megfogó, mint egy olyan emberé, aki meg van győződve arról, hogy az Úr követségében jár és az Úr előtt pedig nincsen semmi akadály. Mária sem ismert akadályt, ha az Úr tervéről volt szó.
„Lelke oly szilárd, ugyanakkor oly szelíd volt, és jósága oly nyílt, hogy amerre csak járt, valósággal vonzotta magához az embereket” – mondja róla Warmer Rózsa.
Az árvaházban élő gyerekek sokféle módon kerültek Mária gondoskodása alá. Voltak, akik a szüleiket bombatámadások közepette veszítették el, vagy olyanok is, akiknek a szülei már a koncentrációs táborokban sínylődtek. Az is megtörtént, hogy csak „nem kívánt” gyerekként valakit kitettek az erdőbe, és őt megtalálva került el az árvaházba.
Mária nagyon szívén viselte ezeknek a gyerekeknek a sorsát, és mindent megtett értük, noha a szegénység mélyen sújtotta a környéket, és a helyzet is kétségbeejtő volt. Egy időre Warmer Rózsa is csatlakozott hozzá ebben a misszióban. Noha először hezitált elfogadni Mária felkérését, másodszori hívásra mégis elment abban a reményben, hogy az árvaházi szolgálat mellett találkozhat a hegyi falvak zsidó népével is, akik felé vágyott szolgálni. És milyen jó, hogy igent mondott és ezt el is mondta nekünk is. (A legtöbb magyar nyelvű információt Szilágyi Máriáról Warmer Rózsa életrajzi ihletésű könyvében találjuk.) Szilágyi Mária az árvaház mellett egy kis baptista gyülekezetet is alapított, amelyet nagyon sokan látogattak. Többek között Rózsának az is lett a feladata, hogy ott orosz nyelven tanítson olyankor, amikor nem jött a körzetből más prédikátor.
Az árvaház mindig tele volt, újabb és újabb gyermekek érkeztek. Amikor Kárpátalja visszakerült Magyarországhoz, Szilágyi Mária levelet írt a szövetség elöljáróságának, hogy tudassa velük az árvaház létezését és működését. A budapesti vezetőség több alkalommal is meglátogatta az árvákat, és segítségükről biztosították Máriát. A második világháború még javában zajlott, de csodálatos módot jött a támogatás az árvamisszióba Alsóneresznicére. Mária elhatározta, hogy egy nagyobb árvaházat épít, hogy több árva gyermeket be tudjon fogadni. Nagy és merész terv volt ez, hisz a háború miatt építőanyagot nem nagyon lehetett szerezni. Mária mégis hozzáfogott és a falu egész közössége szívén viselte a tervet. Reggeltől estig ő is keményen dolgozott az építkezésen. A gyerekek is sokat segítettek és mindenki követte a példáját. Mindenki segíteni akart. Az új árvaház felépült.
Szilágyi Mária mindent nagy erőbedobással végzett. Reggel korán kelt, este pedig későn feküdt le. Volt, hogy éjszaka gépelte a leveleket, de még mielőtt elaludt volna, végigjárta a szobákat, és megsimogatta, betakargatta a kis árvákat. Sokakat egész kicsi koruk óta nevelt. Hogy milyen lelki, szellemi nehézségekkel küzdött, milyen nehéz harcokat kellett megvívnia egyedül, nőként, azt még nem tudjuk. Viszont azt igen, hogy nem volt egyedül. Bátorságát és elszántságát Istennek és annak köszönhette, hogy voltak mögötte olyan imaharcosok, akik nem feledkeztek el róla. Egyházunk vezetőségének látogatásai erősítették, és gyakran csatlakozott hozzájuk, amikor a kiterjedt magyar körzet ruszin gyülekezeteit látogatták. Így történt ez 1940-ben is.
„Október 13-án húsz községből gyülekeztek össze ruszin testvéreink a szép bustyaházi imaházba, amely ez alkalomra teljesen megtelt az Úr népével. Délelőtt istentisztelet volt, melyen Mocsárkó és Francuch testvérek hirdették az igét. Délben a helybeliek megvendégelték a távolról jött testvéreket az imaház kertjében. Délután a testvériség két részre oszlott: az egyik itt maradt, a másik pedig átment Alsóneresznicére, ahol az ottani baptista árvaház helyiségében örvendtünk az Úr lábai körül. Másnap – ruszin ünnepnapon – mindannyian az alsóneresznicei árvaház kertjében dicsértük az Urat. Az igét Francuch, Mocsárkó, Balabán, Brjanik, Ribassuk, Alekszij és Gonák testvérek hirdették. Harmadik nap is együtt voltunk, amikor a fent nevezett testvérek, valamint Ungár Aladár testvér foglalkoztak az Isten igéjével. A vendéglátás munkáját több testvérnő közreműködésével Szilágyi Mária testvér, az árvaház vezetője végezte nagy szeretettel. Minden jelenvoltnak szívből felhangzott Péter szava: »Uram, jó nékünk itt lennünk!« Az Úr áldja meg az elhintett igemagvakat!” (Békehírnök, 46. évf., 44. sz., 179. o.)
A front egyre jobban közeledett Kárpátaljához. Amerika is belépett a háborúba, és ez mindent megváltoztatott. 1941-ben dr. Somogyi Imre a szokásos decemberi, az árvák támogatásáról szóló felhívás mellett az alsóneresznicei árvaház helyzetéről is tudósít:
„Amikor azonban az Egyesült Államok belépett a háborúba, az amerikai követség tagjaival s más amerikai állampolgárokkal együtt Szilágyi Mária is visszatért szülőhazájába, bár Magyarországot, mint szüleinek és őseinek szülőföldjét, nagyon szerette. Távozását az alsóneresznicei árvák megsiratták.
Él bennük azonban a remény, hogy ha a feltornyosult sötét felhők szét fognak oszlani a nagy világ egéről, ismét eljöhet a boldog idő, amikor jótevőjükkel, akihez mint édesanyjukhoz ragaszkodtak, ismét találkozhatnak. A háborúban levő országokkal megszűnt a postai forgalom. Elmaradtak az amerikai szeretetadományok is, s azóta az alsóneresznicei árvák csupán a hitre támaszkodhatnak. Az önzetlenül, szinte díjtalanul szolgálatot teljesítő Rusznák Nagya gondnok nővér és társai rendületlenül hisznek azonban az Úr kegyelmes gondviselésében. A jótékonysági és gazdasági bizottság rendszerint többszöri látogatásában részesíti mostanában a kis árvaházat, Somogyi és Szegedi testvérek legutóbb is örömmel és könnyes szemmel hallgatták a kis ruszin árvák magyar éneklését és imádságát… Központunk felszólította a kárpátaljai gyülekezeteket, hogy próbáljanak természetbeni adományaikkal is az árvák segítségére sietni. Most pedig az árvák érdekében kifejtett karácsonyi akciónk során budapesti árvaházunk mellett gondolnunk kell az alsóneresznicei árvaházra is.
Mi, akik e sorokat írjuk, hisszük, hogy az Úr nem fogja elhagyni az ő kicsinyeit, és indítani fog irgalmas szíveket a szükséges áldozatok meghozatalára. Kölcsönád az Úrnak, aki könyörül a szegényen! Emericus” (Békehírnök, 48. évf., 51 sz.)
A háború vetett véget Szilágyi Mária szolgálatának a kis ruszin árvák között. A gyerekek „Mámuskája” kénytelen volt elhagyni Kárpátalját. Mivel a terület a háború befejezése után a Szovjetunióhoz került, nem térhetett vissza.
Egy időre visszament Amerikába, majd 1946-ban visszatért a cseklészi árvaházba [Cseh(Szlovákia)], amely árvaház egyébként néhány hónapra szintén a baptista egyház fenntartása alá került. Itt is az árvaház vezetése lett a feladata. Sikerül neki testvérek segítségével felújítani, helyrehozni az árvaházat és környékét. Bútorokat és ruhákat szerez az árváknak, de legnagyobb érdeme mégis az, hogy Cseklészen való munkálkodása alatt nagyon sok árva lett Isten gyermekévé.
Ezekben az években segít drága barátnőjének, a lágerből hazatérő Warmer Rózsának is, aki Pozsonyban telepedik le egy időre, s innen emigrál aztán Amerikába, majd Izraelbe. Az ő ügyének elintézésében (Isten segedelmével) sem ismert akadályt.
A kommunista hatalomátvétel után aztán lassan-lassan lehetetlenné vált a helyzete Csehszlovákiában. Minden gyanús, ami külföldi, ami amerikai. 1949-ben több csehszlovákiai egyházi vezetőt is perbe fognak és megvádolnak, alaptalanul. Máriát kémkedéssel vádolják, és el kellett hagynia az országot. A későbbiekben Németországban segített a menekülttáborokban, s végül visszatért az Egyesült Államokba.
A csehszlovák egyházi vezetők meghurcolásáról és az atrocitásokról egyébként 2025 októberében jelent meg egy könyv a cseh baptista egyház kiadásában.
A Szovjetunió idején az alsóneresznicei árvaházat, úgy, ahogy a cseklészit is, bezárták és felszámolták. Az árvák további sorsáról nem tudunk, csupán egyről. A fent említett Rusznák Nadja, aki maga is az alsóneresznicei árvaházban nőtt fel, Szilágyi Mária támogatásával elvégezve az iskolát, tanári diplomát szerzett és a cseklészi árvaházban helyezkedett el mint nevelő.
Források:
- Békehírnök, 46. évf., 44. sz.
- Békehírnök, 48. évf., 51. sz.
- Grant, Myrna: Ellenszélben – Warmer Rózsa élete (Budapest: Evangéliumi K. és Iratmisszió – Primo, cop. 1994).
- Rozsievac, 1949.
- Rozsievac, 2021/10.
- https://en.wikisource.org/wiki/Czechoslovak_Baptist_Preachers_in_Prison
