„De tanulják meg a mieink is, hogy jó cselekedetekkel járjanak elöl ott, ahol sürgős segítségre van szükség, nehogy gyümölcstelenek legyenek.” (Titusz 3,14)
A koronavírus okozta vészhelyzet miatt március közepe óta sokat változott a világ. Az egyik legnagyobb értéke ennek a változásnak a látható társadalmi szolidaritás, a segítőkészség, az igazi összefogás. Azt hiszem, mindannyian egyetértünk abban, hogy a digitális oktatásra való átállás óriási kihívást jelentett (és jelent ma is) az iskoláknak, a pedagógusoknak, szülőknek és gyerekeknek egyaránt. A szó legszorosabb értelmében csak pár nap volt az átállás megtervezésére és kivitelezésére, miután a kormány elrendelte azt.
Az Egyetemisták az online közoktatásért mozgalom egyike azoknak a kezdeményezéseknek, amelyek szinte azonnal reagáltak a kialakult helyzetre. Több hét után ma is fantasztikus segítséget nyújtanak ezreknek az oktatás területén. A mozgalom vezetőjével és ötletgazdájával, Molnár Jankával beszélgetek.
– Amikor meghallottad a kormány bejelentését a digitális oktatásra való átállásról, mi futott át az agyadon? Hogy született meg az ötlet, mi volt a motivációd?
Barátaimmal évek óta az a célunk, hogy tegyünk valamit a közoktatásért, illetve a természettudományok népszerűsítéséért. Amikor bejelentették, hogy a közoktatásban is át kell állni digitális oktatásra, újra azt éreztem: ez sokak számára hatalmas kihívás lesz, meg kell próbálni segíteni ott, ahol csak tudunk. Éreztem, éreztük, hogy ehhez az eredeti pár fős csapatunk kevés lesz: túl sokat túl kevés idő alatt kellene tenni. Bíztam benne, hogy ha létrehozok egy Facebook-csoportot (ennek neve az Egyetemisták az online közoktatásért), ahova hasonlóan lelkes diákok jelentkezését várom, lesznek páran, akik becsatlakoznak majd.
Álmomban sem gondoltam volna, hogy több száz, sőt több ezer önkéntes fog hozzánk csatlakozni.
Nagyon hálás vagyok nekik, amiért akkora baj közepette nemcsak magukkal foglalkoztak, hanem minden erejükkel azon voltak, hogy másokon segítsenek. Ez „békeidőben” is meglepő tett lett volna, de figyelembe véve azt, hogy a legtöbb egyetemistát azokban a napokban „tették ki” a kollégiumokból, hirtelen kellett mindenkinek költöznie, hazautaznia, lakást találnia, még inkább csodálatos tett szerintem, ami azokban a napokban történt.
– Már korábban is szerveztél a barátaiddal Tudományos piknikeket vagy TudÁShow-kat. Röviden bemutatnád ezeket az olvasóknak? Hogyan segítettek mindezek a mozgalom megszervezésében?
Ahogy említettem is, régóta szívügyünk a természettudományok népszerűsítése, mindkettő projekt ahhoz köthető. A TudÁShow tudomány-népszerűsítő csoportot még gimnáziumban alapítottuk három sráccal, a Tudományos pikniket egyetemi éveim elején. A TudÁShow keretein belül leginkább YouTube-ra készítettünk érdekes videókat, illetve kísérleti bemutatókat tartottunk, a Tudományos piknik ennél kicsit komplexebb: három éve havi rendszerességgel szervez(t)ünk tudományos meetupokat 10–16 éves diákok számára, illetve nyaranként nyári táborokat. Ezek során számos előadót hívtunk meg, workshopokon, projektmunkákban (pl. marsjáró/szélturbina építése stb.) vehettek részt a diákok,
igyekeztünk mindent megadni és megmutatni nekik, amit a hagyományos iskolai keretek között nem sajátítanak el.
Sokszor az ember utólag visszatekintve jön rá, mennyi mindent is tanulhatott, kaphatott élete egy-egy szakaszában. Így van ez velem is. Ezek alatt a projektek alatt észrevétlenül megtanultam élvezni a kihívásokat, a problémákat, a tényt, hogy mindig van valami, amit meg lehet oldani. Talán ez a legnagyobb olyan skill, ami jól jött a mozgalom megszervezése során, hiszen az alatt is rengeteg olyan élethelyzettel találtam szemben magam, amivel korábban még sosem.
– Amikor megkerestelek az interjú ötletével, említetted, hogy Isten csodájának éled meg, ami veletek, illetve ezzel a projekttel történik. Mit értesz ez alatt? Mit tanultál az Istenre való hagyatkozásról, szolgálatból?
Igen, ez abszolút így van. Nagyon sokszor éreztem azt, hogy nagyon-nagyon kikerültem a komfortzónámból. Sosem láttam még ekkora összefogást, ennyi embert, ennyi feladatot, ekkora lelkesedést. Egyfelől tényleg nagyon hálás voltam, másfelől ott volt bennem a félelem. Ez alatt nem „rossz” félelemre kell gondolni, csupán olyan gondolatokra, amelyek megszületnek ilyenkor az emberben: „Képes vagyok én erre?”, „Mi lesz, ha az egész bebukik?”, „Mit mondok majd a sok lelkes egyetemistának, ha kudarcot vallunk, a sok munka nem hozza meg a várt eredményt?”.
A válaszra gyorsan rájöttem magamtól is: egyáltalán nem vagyok képes egyedül erre a hatalmas feladatra, de ez nem baj. Isten már sokszor dobott a mély vízbe, szereti az olyan helyzeteket, amikor tényleg rá vagyok utalva.
Ahogy eddig is, tudtam, hogy most is segíteni fog, nincs más opció. Muszáj lesz segítenie. Így közösen elindultunk az úton, én igyekeztem nem kételkedni benne. Istenben nem kételkedni nem mindig volt egyszerű, pláne, hogy az átlagnál az elmúlt időben kevesebb időm jutott rá, mert tényleg rengeteget dolgoztunk. Igazából visszanézve hatalmas kegyelem és gondviselés, amiben részem/részünk volt. Nagyon sokat tanulhattam ez alatt az idő alatt nemcsak emberekről, összefogásról, skillekről, hanem Istenről és arról, hogy mit is jelent, hogy ő sosem hagy el, akkor sem, amikor épp nem érezzük magunkat olyan közel hozzá.
Azt gondolom, nagyon meg kell tanulni ésszel hinni, és nem érzelmekkel. Ezt a legtöbb keresztény biztos nálam sokkal jobban csinálja, de az utóbbi időben talán nekem is fejlődött ez a „képességem” is.
Illetve amit nagyon meg kell tanulni, hogy ha tudjuk, érezzük, hogy Isten mond valamit, akkor azt nem feltétlen érdemes elkezdeni a racionális énünkkel végiggondolni, mert lehet, hogy emberileg nézve hatalmas hülyeségnek, lehetetlenségnek fog tűnni, és meggyőzzük magunkat arról, hogy inkább ne csináljuk. Ha Isten mutat egy irányt, akkor arra rá kell állni, akármilyen lehetetlennek tűnik is a küldetés. (Persze eldönteni nehéz lehet, hogy mikor szól Isten, ez egy külön nagy beszélgetést megérne, talán most ebbe nem szeretnék belemenni).
– Kiknek, és miért ajánlod ezt az oldalt? Milyen visszajelzéseket kaptok? Milyen eredményeitek vannak?
Hihetetlen sok kedves visszajelzést kaptunk a weboldalunkkal kapcsolatban az elmúlt pár hétben mind a diákok, mind a tanárok részéről. Messenger, e-mail-üzenetek, megosztások, kommentek… Rég tapasztaltam ekkora szeretetet.
Weboldalunk egyébként egyaránt szól tanároknak, diákoknak, szülőknek. Vannak rajta olyan részek, amelyeket inkább a diákok tudnak használni (pl. saját készítésű tesztjeink az egyes tananyagoknál), míg más területek, például dolgozatdigitalizáló, illetve oktatási modul részünk főleg a tanárok munkáját segíti. Weboldalunk jelenleg 330.000 megtekintésnél jár, ez tekintve, hogy pár hét eredménye, elég jónak mondható. Bízunk benne, hogy ez a szám továbbra is nőni fog, és sok tanár, diák életét könnyíthetjük meg.
– Elindulásotok óta folyamatosan fejlesztitek az oldalt, egyre több lehetőséget, támogatást adtok a pedagógusoknak, diákoknak. Mik a legújabb kezdeményezéseitek az Oktondin belül?
A tananyag-rendszerező honlapunk (https://www.tavoktatas2020.hu/) mellett elkezdtünk a tanárok munkáját megkönnyítő dolgozatdigitalizálással foglalkozni (https://www.tavoktatas2020.hu/dolgozat-digitaliz%C3%A1l%C3%A1s), saját teszteket készítünk a diákok számára, videókat fordítunk le angol nyelvről. Nemrég elindult pályaorientációs YouTube-csatornánk is, ahol egyetemisták mesélnek őszintén egyetemeikről, illetve arról, hogy mi is vár a diákokra egyetemre kerülésük után (https://www.youtube.com/channel/UCgotEE5v_aZ22kbgoNzqV8w). Nagyon sok elképzelés van még arra nézve, hogy a jövőben mivel lehet még a közoktatást színesíteni, így biztos vagyok benne, hogy ez csak a kezdet, sok-sok új projekt lesz a jövőben is.
– Mindezt a rengeteg anyagot és segítséget egyetemisták rakják össze. „Ezek a mai fiatalok!…” – halljuk gyakran az előítéletes megjegyzést. Mit mutat meg ez a projekt a mai magyar fiatalokról?
Én sem hittem volna, hogy itthon ennyi emberben ilyen mentalitás, ekkora összefogás létezhet, de létezik! Nagyszerű átélni, hogy a nagy bajban képesek vagyunk összefogni, illetve jó tudni, hogy a sok sztereotípia valóban sztereotípia. Nagyon-nagyon sokan élnek itthon, akik hihetetlen értékeket képviselnek, akik mindent képesek megtenni azért, hogy másokat segítsenek.
– Valóban! „De tanulják meg a mieink is, hogy jó cselekedetekkel járjanak elöl ott, ahol sürgős segítségre van szükség, nehogy gyümölcstelenek legyenek” – olvassuk a Bibliában (Titusz 3,14). Az Egyetemisták az online közoktatásért mozgalom önzetlen segítségnyújtásával erről tesz bizonyságot. Hálásak vagyunk értetek, Janka, köszönjük a munkátokat! Isten áldjon benneteket!
