Születés

Elolvasási idő: 8 perc
Elolvasási idő: 8 perc
Születés: ez a refrénszerű kulcsszava a Máté evangélista szerinti történetnek. „Jézus Krisztus születése pedig így történt…”; „áldott állapotban van…”; „Fiút fog szülni…”; „a szűz fogan méhében, és fiút szül”; „amíg meg nem szülte fiát”.

Máté 1,18–25

A történeti valóságnak tehát a születés a központja, míg a teológiai csúcspont pedig: „Velünk az Isten.”

Bár Jézust dicsőséges Megváltóként ismerjük, karácsony ünnepének közeledtével, amikor ennek történeti hátterére irányul figyelmünk, nagy hangsúly esik a születésre. Nem véletlen, hogy sok élő nyelvben a karácsony szava nem más, mint a „születés”. (Natale – olaszul; Navidad – spanyolul; Noel – franciául; rózsgyesztvo – oroszul.) Azt pedig csak remélni tudjuk, hogy magyarul a karácsony szavunk a latin incarnatió-ból (testet öltés) származik, és nem pedig a kerecsensólyom-kultuszból, noha vannak etimológiai viták e kérdésben… Ezzel az ünneppel kapcsolatosan minden a születésről szól tehát. Így az ószövetségi messiáspróféciák nagy része, az énekeink, a népi hagyományaink is. Bár a végkifejlet a golgotai kereszt, a belépési pont történetileg a születés.

A születés önmagában csoda, hiszen Isten teremtő hatalmáról beszél, amelynek fényében négyféle születési kategóriát fedezhetünk föl a Biblia egészének tanítása nyomán.

Az első, egyben legnagyobb halmaz: maga az emberi születés, mert minden egyes új élet – csoda, és azt visszhangozza, hogy Isten kezdetben megteremtette a világmindenséget, és életet adott rá, életté formálva a nem létezőt. Ezt a csodát ismétli meg minden egyes reprodukció, azaz születés. Isten teremtő hatalma benne van minden egyes fogantatásban és minden egyes új élet megszületésében. Ezen általános kinyilatkoztatása által szól az egész emberiségnek: veletek vagyok, hiszen kezem nyoma emlékeztet erre minden egyes életben.

A Római levél első fejezete is erre utal, miszerint pusztán a teremtettség bölcs szemlélése folytán megsejthető, megismerhető Isten lénye, noha arról nincsen szó, hogy a puszta megismerés a megváltatást automatikussá tenné vagy garantálná. Nem személyes találkozás még ez, csupán ráébredés arra, hogy az Isten velünk van, elérhető távolságban. Amiként megígérte Noénak is annak idején, szövetséget kötve az emberiséggel, nem fogja elpusztítani a teremtettséget. Igen, Isten velünk van a születés csodájában! Így akármikor érkeznek csöppnyi jövevények a családokba, ezt éli át a szűkebb rokonság, ezt éli át a gyülekezet, és végső soron az emberiség egésze is.

E legnagyobb halmazon belül speciális születések eseteit találjuk a Bibliában, amelyek szinte refrénszerűen átitatják a Szentírást. Említhetjük Izsákot, Sámsont, aztán Sámuelt, majd – idővel – Bemerítő Jánost. Ha az általános születés csodának minősül, akkor az ő megszületésük még inkább kiemelkedő csoda, hiszen meddő családokba érkeztek, olyan élethelyzetekbe, amelyekről lemondtak már. Eseteikben Isten bizonyította, hogy ő nem csupán programszerűen tud teremteni, hanem ténylegesen – újra meg újra – a semmiből.

A lehetetlenből is képes életet fakasztani, és ráadásul nem pusztán általánosan gyarapítva ezáltal az emberiséget, hanem speciális szolgálatra hívva el kiválasztottakat. Ez tehát a születésnek egy magasabb szintű csodája.

Ekkor elsősorban a közvetlenül érintett családoknak üzente, hogy „Veletek vagyok” a speciális élethelyzetetekben.

A csodaszerű, lehetetlenségnek tűnő helyzetek sorában a csúcspont: Jézus Krisztus születése. Nem pusztán arról volt szó, hogy meddő családba vagy lehetetlen körülmények közé született volna, hanem a mátéi történet szerint a fogantatása körül igencsak sajátosan lehetetlen, József szemszögéből megoldhatatlannak tűnő szituáció alakult ki. De hamar érkezett a feszültség megoldása. Jézus lett Isten speciális kinyilatkoztatásának eszköze, amikor a názáreti Jézus formájában, keretében az isteni Tartalom, a mindenható végtelen Istenség megérkezett a földre. Ez a születési csodák csúcsa!

A József szemszögét dokumentáló Máté evangéliuma mellett Lukács a következőket adja közre Mária vonatkozásában: „Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak… A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának.” (Lukács 1,30–31.35) A történeti beszámolók mellett mindennek teológiai vetülete is megjelenik:

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (János 1,14)

Hasonlóképpen tanúskodik a Krisztus-himnusz is a Filippi 2,5–11 szerint. Mindezek arról szólnak, hogy a történelem egy pontján, az időnek teljességében (vö. Galata 4,4) a Jézus születését átható halmozott csoda megtörtént és belépési ponttá lett a teremtő és könyörülő Isten számára, hogy megváltási tervét elvégezze az emberért. Így teljesedtek be az Írások, és így lett fedezete a próféciának is: „Íme, egy fiatal nő, aki most várandós, fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezi majd el.” (Ézsaiás 7,14) Immáron nemcsak kiválasztott családoknak üzente Isten, hogy „veletek vagyok”, hanem az egész emberiségnek! Mindenkire igaz most már, hogy „velünk az Isten”.

Potenciálisan van velünk az Isten, merthogy eleddig a születés csodájának csupán három szintjéről volt szó, miközben létezik még egy negyedik, ami személyes vonatkozásban a leglényegesebb. Ez nem más, mint az egyén újjászületése. Vetekszik a csoda mértékét tekintve azzal, ahogy Isten a názáreti Jézus személyében földre jött.

Mert amilyen lehetetlennek tűnt ez, úgy az a helyzet is, amelyben az ember csak áhítozott a menny felé, az Isten jelenlétébe az elveszett Édenből, az onnan való kitaszítottság terhe alatt sóhajtozva a kimenekülés lehetetlensége felett. Ugyanígy lehetetlen ez sok ember életében – és talán a magunkét is odatehetjük a sor végére, mint Pál apostol (vö. 1Timóteus 1,15), mert a mi életünkben is lehetetlennek tűnt a szabadulás –, mégis megtörtént a legnagyobb csoda: az újjászületésé. Mert a földre születés csak addig hatályos, amíg él az ember fizikális valójában.

Jézus földre születése arra a 33 évet felölelő küldetésre szólt, de az ember újjászületése mindezeken túlszárnyaló csoda, mert az örökkévalóság perspektívájába mutat.

Istennek volt hatalma arra, hogy inkarnálódjon; az embernek viszont nincs hatalma arra, hogy „exkarnálódjon”, azaz kiszabaduljon a bűnös természet terhe alól, a lelkiismeret gyötrelmeiből, a halál perspektívájából. Az egyetlen megoldási lehetőségnek az bizonyult, hogy Isten inkarnálódott, lett hústestté. Ez a karácsony csodája, egyben fedezete az ember újjászületésének, amelyről a János 1,12–13 is szól: „Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.” Még inkább kifejti ennek valóságát Jézusnak Nikodémussal folytatott beszélgetése: „Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek.” (János 3,5–7)

Miért ez a legnagyobb csoda? Mert ennek alapján tudjuk immáron nem csupán kórusban a többi emberrel, egyetértve vagy csak sodortatva a tömeggel, netán merő illendőségből mondani, hogy velünk az Isten, hanem személyes bizonyságtételként: velem az Isten! Egyenként velünk, és így ezáltal közösségileg is. Ez a születés csodájának eredménye, egyben a karácsony központi üzenete.

Adja meg Isten, hogy megerősödjünk ebben, hogy ne pusztán külső szemlélői legyünk annak, ami történt, hanem egyénileg is újra meg újra – idén is át tudjuk élni Jézus születési csodáját, és egyben a magunkét is, az alapigazsággal: Velünk az Isten!

Dr. Várady Endre

 

Borítókép: Julia Stankova műve

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on whatsapp
WhatsApp